A lengyel gazdák újabb nagyszabású tiltakozást jelentettek be, február 27-én Varsóba vonulnak – közölte az rbc.ua hírportál az RMF24 lengyel tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint a gazdák bejelentették, hogy a tiltakozásra a lengyel fővárosban, Varsóban kerül sor, ami „Csillagvonulás a fővárosba” jelszóval történik majd. A tévécsatorna szerint a gazdák a Kultúra és Tudomány Palotája előtt gyülekeznek, onnan a Szejmhez, majd Donald Tusk lengyel miniszterelnök hivatalához veszik az irányt.
A gazdák azt is tervezik, hogy találkoznak magával Tuskkal, és petíciót nyújtanak át neki, amelyben az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalának korlátozását követelik, valamint a lengyel kormány kilépését az Európai Unió „zöld megállapodásából”.
A lengyel kormány új korlátozásokkal fenyegeti az ukrán termékek importját, ha Kijev nem járul hozzá az együttműködéshez – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Michal Kolodziejczak lengyel mezőgazdasági miniszterhelyettes Polsat News lengyel tévécsatornának adott interjújára hivatkozva.
A jelentés szerint Kolodziejczak megjegyezte, hogy ma tárgyal Czeslaw Siekierski lengyel mezőgazdasági miniszter és Mikola Szolszkij ukrán agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszter. „Ukrajna térfelén van a labda” – mondta, hozzátéve, hogy ha nem sikerül megegyezni, a lengyel kormány további korlátozásokat vezet be.
A lengyel mezőgazdasági miniszterhelyettes úgy vélte, hogy az ukrán határon zajló tüntetések „a lengyel falvakban tapasztalható elégedetlenség mértékéről tanúskodnak, amelyet a sok éven át tartó rossz agrárpolitika okozott”. Ugyanakkor élesen bírálta Ukrajna elnökének a határblokáddal kapcsolatos kijelentését. „Ez is egy olyan akció, amely egyértelműen mutatja, mit tesz ma Ukrajna. Világosan mondom, Zelenszkij elnök úr: összpontosítson a saját politikájára, önnek is vannak problémái az országában” – fakadt ki Michal Kolodzejczak.
Az ukrán hatóságok újabb áruszállítási útvonalat terveznek a Dunán keresztül, hogy exportjukat a háború előtti szintre emeljék – számolt be az Ukrinform Olekszandr Kubrakov közösségfejlesztési, terület- és infrastruktúraügyi miniszter, újjáépítésért felelős miniszterelnök-helyettes a Bloombergnek adott interjújára hivatkozva.
„Idén terveink között szerepel az exportőrök előtt álló mesterséges akadályok megszüntetése, és a belföldi logisztika fejlesztésén is dolgozunk. Konténerszállítást tervezünk a felső Duna mentén” – mondta, hozzátéve, hogy ez a Románián átvezető útvonal „kiszámíthatóbb, mint a lengyel határon kialakult helyzet”.
Kubrakov elmondása szerint a tervek szerint az új termékszállítási útvonal az ukrán izmaili kikötőtől a romániai Konstancáig és a németországi Duna-parti kikötőkig tart majd.
Hozzátette: míg sok exportőr a Fekete-tengeren keresztüli szállítást részesíti előnyben, mert az olcsóbb, a Dunán keresztüli mennyiség továbbra is 1,2-1,8 millió tonna havonta.
„Ez határozottan nem fenyegetés a lengyel gazdák számára, hiszen nem csak mezőgazdasági termékeket szállítunk, hanem autóalkatrészeket is szállítunk német autógyártók számára. A határzár milliárdos veszteséget jelent mind a mi, mind az Európai Unió gazdaságának” – mondta a miniszter.
Újabb egy hónappal, egészen áprilisig meghosszabbítják a lengyel gazdák a tiltakozó akciójukat az ukrán határon – jelentette be kedden Roman Kondrów, a Becsapott Kárpátaljai Falu elnevezésű mozgalom vezetője, közölte az rbc.ua hírportál az RMF24 lengyel rádióállomásra hivatkozva.
A jelentés szerint Kondrów elmondta: „Felerősítjük a tiltakozást. Ma beadom a (kérelmet – a szerk.) jövő hónapra, hogy hosszabbítsák meg (a tiltakozást – a szerk.), ez áprilisig tart. Felváltva fogjuk csinálni. A gazdák részben a mezőn lesznek, részben a határon fognak állni.”
A lengyel gazdálkodók bejelentették, hogy február 20-tól blokkolják az összes határátkelőhelyet Ukrajnával. A vasútállomások és a tengeri kikötők bejáratainak lezárásáról is szó van.
Mintegy 3200 kamion várakozik hat lengyel határátkelőhelyen a tiltakozó helyi gazdálkodók blokádjai miatt.
Közel 3200 kamion várakozik sorban hat ellenőrző ponton Lengyelország területén Ukrajna irányában a lengyel gazdálkodók blokádja miatt. Erről Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője számolt be. Hozzátette, hogy február 17-től a dorohuski átkelőn sem fogad a lengyel fél egyetlen kamiont sem.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
Február 18-án, vasárnap lengyel gazdák megpróbálták megakadályozni a vonatok mozgását a dorohuszi vasúti síneken. Ez egy nagyszabású tiltakozás Akezdete lehet, amely valószínűleg február 20-án kezdődik – írja az Állami Vámhivatal.
A vámszolgálat szerint a Dorohusk–Jahodin határátkelő teljes blokád alatt van. A lengyelek az ígéretek ellenére sem engednek át romlandó, veszélyes vagy humanitárius rakományokat. A blokád alatt egyetlen teherautó sem ment át ezen az ellenőrző ponton – áll a jelentésben.
Más európai országok gazdáinak részvételét a tiltakozásban nem erősítették meg. A menetrend szerinti buszok a megszokott módon, sorok nélkül haladnak.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
Ukrajna készen áll arra, hogy a lengyel hatóságok ellenőrizzék a határon az ukrán gabona minőségét – jelentette ki Mikola Szolszkij ukrán agrárpolitikai miniszter egy szerdai tévéműsorban.
„Ez egy kis probléma, hadd ellenőrizzék kollégáink. Nem félünk az ellenőrzésektől” – válaszolta a tárcavezető Michal Kolodziejczak lengyel mezőgazdasági miniszterhelyettes nyilatkozatára, amelyben utóbbi azt mondta, hogy az összes ukrán gabonát további ellenőrzésnek vetik alá a határon, mert szerintük rossz a minősége.
Szolszkij kiemelte, hogy valójában csekély mennyiségű gabonát exportál Ukrajna Lengyelországon keresztül, mert az ukrán gazdálkodók 90 százaléka már harmadik hónapja a tengeri kikötőkön keresztüli exportot részesíti előnyben. Emellett Ukrajna folyamatosan különböző szinteken tárgyal Lengyelországgal a mezőgazdasági termékek szállításával kapcsolatos kérdésekről. „Igyekszünk segíteni partnereinknek ennek a kérdésnek a megoldásában. Ugyanakkor határozottan elítéljük a provokációkat, amelyeket a határon láttunk” – szögezte le Szolszkij.
A miniszter azt is hozzátette, hogy tavaly decemberben ötmillió tonna gabonát, egyéb őrleményt és olajat exportáltak az ukrán tengeri kikötőkből, és hozzávetőleg egymillió tonnát a Dunán keresztül, a szomszéd országokon át pedig kevesebb mint egymillió tonna lisztet, olajat és gabonát.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
A Lengyelország és Litvánia közötti együttműködés az Ukrajnával való új logisztikai útvonalak tervezésében kritikus kérdés.
Litvánia és Lengyelország kifejezte azon szándékát, hogy rendszeres vasúti árufuvarozási útvonalat szervezzen Ukrajnába – számolt be a Railfreight.
A kérdés felvetődött Litvánia és Lengyelország közlekedési minisztereinek a múlt héten Varsóban tartott találkozóján. Feltételezhető, hogy egy ilyen útvonal segít egy megbízható folyosó létrehozásában az ukrán gabona exportjához a balti kikötőkön keresztül.
Marius Skoudis litván közlekedési miniszter elmondása szerint kritikus kérdés Lengyelország és Litvánia együttműködése az Ukrajnával való új logisztikai útvonalak tervezésében. A tisztségviselő hangsúlyozta, hogy egy ilyen együttműködés szükséges a Közép-Európa és a Baltikum közötti kapcsolatok javításához.
„A rendszeres vonatközlekedés az országokban ösztönözheti a beruházásokat és a vasutak korszerűsítését” – jegyzi meg a bejegyzés.
Marius Skoudis emellett kiemelte, hogy a transzeurópai közlekedési hálózat (Ten-T) lehetővé teszi a balti államok és Ukrajna közötti vasúti folyosó fejlesztését. Az új Ten-T hálózat már a Dorohuszk-Jahodin határátkelőn keresztül biztosít kapcsolatot Ukrajnával.
A Ten-T vasútvonal a litván klaipedai kikötőt is érintené, amely azután megbízható exportútvonalat biztosíthat az ukrán gabona számára.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
Michal Kolodziejczak, Lengyelország mezőgazdasági miniszterhelyettese kijelentette, hogy a minisztérium véglegesítette azon cégek listáját, amelyek ukrán gabonát importáltak, és jelenleg vizsgálják a jogalapját a lista nyilvánosságra való hozatalának – számolt be az RMF24, közölte a Jevropejszka pravda.
Kolodziejczak elmondta, hogy a lista különböző forrásokból származó adatok alapján készült, az előző kormány által összeállított lista pedig pontatlan.
„Most végre elkészült a cégek teljes listája. Ezen a héten tisztázzuk annak közzétételének jogalapját, hogy minden lengyel lássa, ki gazdagodott meg, amikor a lengyel gazdáknak nagy problémájuk volt” – mondta.
A miniszterhelyettes hozzátette: az információ „döbbenetes”, és arra utal, hogy 6 milliárd zlotyt (1,38 milliárd eurót) fizettek ezért az ukrán gabonáért.
„330 ezer tonna műszaki gabonát, repcét és kukoricát importáltak, ami a lengyel piacra került… A legolcsóbb Ukrajnából származó búza tavaly 51 zlotyba került tonnánként, 20-szor kevesebbet, mint a lengyel gabona haszonküszöbe” – mondta a tisztviselő.
A jövő héttől a lengyel gazdák kiterjesztik a blokádjukat a Zosin-Usztiluh lengyel-ukrán határátkelőhelyet – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálat sajtószóvivői irodájára hivatkozva.
A közlemény szerint „február 12-én, hétfőn részleges forgalomlezárásra kell számítani.” A lengyel oldalról származó előzetes információk szerint a Zosin-Usztiluh átkelőhelyen az áthaladás továbbra is akadálytalan marad a személygépjárművek és a buszok számára. A tiltakozók azt tervezik, hogy a 7,5 tonnáig terjedő teherautókat óránként háromszor engedik át mindkét irányba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a lengyel gazdák február 9-ére azt tervezik, hogy blokkolják a Dorohusk-Jahodin lengyel-ukrán határátkelőhelyet. A blokád kijevi idő szerint 11:00 órakor kezdődik, mezőgazdasági gépek használatával. A tiltakozást 2024. március 9-ig hagyták jóvá a helyi hatóságok.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5