Olaf Scholz német kancellár a saját kezébe vette a döntést a hónapok óta húzódó német atomvitában. Steffi Lemke környezetvédelmi, Robert Habeck gazdasági és Christian Lindner pénzügyminiszternek írt levelében közölte: megteremtik a jogalapot ahhoz, hogy mindhárom megmaradt német atomerőmű ez év december 31-én túl is működhessen.
Alig 12 óra telt el Scholz bejelentését követően, mikor is a Japánban lévő atomerőművek újraindítása mellett állt ki a szigetország gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztere, aláhúzva, hogy egy ilyen döntés enyhítené a gyengülő jen okozta károkat is.
Az MTI összefoglalója szerint Nisimura Jaszutosi hozzátette: minden egyes újraindított reaktorral egymillió tonnányi cseppfolyósított gáz importját lehetne kiváltani, majd leszögezte, hogy az ország energia tekintetében akár önellátóvá is válhat, miközben Japán energiaellátásának 94 százaléka importból származik.
A gazdasági válság Japánt sem kíméli: a japán jen 32 éves mélypontra süllyedt az amerikai dollárral szemben, a tárcavezető pedig azt mondta, az export növelésével enyhítenék a gyengülő jen okozta károkat.
A 2011-es fukusimai katasztrófát követően Japán legtöbb atomerőművét lekapcsolták. Kisida Fumio japán miniszterelnök – a téli felkészülés jegyében – kilenc reaktor újraindítására tett ígéretet.
A miniszter már szeptemberben azt hangoztatta, hogy a reaktorok újraindítása lehet a karbonsemlegesség gyorsabb elérése és az ország energiabiztonsága felé vezető út.
Az EDF francia energetikai óriásvállalat idén télre újraindítja valamennyi atomreaktorát, hogy átsegítse az országot az energiaválságon, közölte a francia energetikai miniszter. Az intézkedés fő oka az, hogy Oroszország leállíthatja gázszállításait, és a franciák attól is tartanak, a cseppfolyósított földgáz behozatala nem lesz elegendő Európa energiaszükségletének kielégítésére.
A Yahoo cikke szerint Agnes Pannier-Runacher miniszter elmondta, hogy a tervek szerint októbertől minden héten újra üzembe áll egy atomerőmű. Franciaország 56 atomreaktora közül 32-t – amelyeket mind az EDF üzemeltet – a szokásos karbantartási munkálatok és egyes esetekben korróziós problémák kijavítása miatt leállítottak.
Franciaország a villamosenergia-szükségletének mintegy 67 százalékát atomenergiából állítja elő. Júniusban elfogadtak egy olyan tervet, amely szerint 2024-ig 10 százalékkal csökkentik az energiafelhasználásukat.
The most vulnerable countries must not pay the price of a war they did not want. France, like Ukraine and all of our partners, has decided to make the choice, as it will always, to show solidarity through action: pic.twitter.com/75P3XoehSZ