Ukrajna Monopóliumellenes Bizottság (AMKU) 10 napot adott a legnagyobb benzinkút-láncoknak, hogy „észszerű” árakat határozzanak meg az üzemanyagokra – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az AMKU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az AMKU közölte: „Tekintettel a kőolajtermékek áremelkedésével kapcsolatos közérdekre, az eset kivizsgálása mellett az AMKU figyelemmel kísérte és továbbra is figyelemmel kíséri a benzin, a dízelüzemanyag és a cseppfolyósított gáz piacának helyzetét a gazdasági verseny biztosítása érdekében.”
A bizottság azt is megjegyezte, hogy a kőolajtermékek áremelkedése a világpiaci olajárak gyors emelkedése, az olajtermékek uniós piacain tapasztalható árfolyam-emelkedés, a dízelüzemanyag-import megfelelő mennyiségű biztosításával kapcsolatos problémák, a devizaárfolyam-emelkedések és a logisztikai költségek hátterében következett be. „A versenynek viszont arra kellene ösztönöznie a vállalkozásokat, hogy az árképzésük során objektív tényezőket vegyenek figyelembe, nemcsak a vételárak emelése, hanem azok csökkentésének feltételei tekintetében is” – tette hozzá a bizottság.
Az AMKU azt javasolta, hogy a benzinkút-hálózatok legnagyobb üzemeltetői objektív gazdasági tényezők alapján alakítsák ki és változtassák a benzin, a dízelüzemanyag és a cseppfolyósított gáz kiskereskedelmi árait. „A javaslatok megfontolására a vállalatoknál 10 napon belül kötelezően sor kerül. Ezt a határidőt azért tűzték ki, hogy a benzinkút-hálózat üzemeltetőitől alapos választ kapjunk a piacon hozott intézkedésekről” – hangsúlyozta az AMKU.
A kormány elfogadta a rendeletet, melynek értelmében 172 Glusco benzinkút a Naftohaz vezetése alá kerül.
A hírt Denisz Smihal miniszterelnök közölte.
„Van bírósági döntésünk arról, amely előírja a vonatkozó vagyon átadását az államnak. Ezt végre is hajtjuk. Az álláspont itt egyértelmű: Oroszország és a hozzá kapcsolódó ukrajnai vállalatok vagyonát át kell adni az államnak, hogy az országunk és az ukrán állampolgárok javát szolgálja” – közölte.
Сьогодні Україна отримала від @EIB перший транш у розмірі €500 млн з пакету допомоги в €1,59 млрд. Дякую президенту ЄІБ @wernerhoyer та @EU_Commission за допомогу ??. Транш буде спрямований на відбудову інфраструктури, підтримку економіки та нагальні потреби населення.
Nagyjából 0,5–1 hrivnyával csökkent Ukrajnában az üzemanyag ára a nagyobb benzinkút-hálózatokon.
Az információk szerint az OKKO- és WOG-kutakon 50 kopejkával lett kevesebb a benzin és a dízelolaj, az Amic-hálózat 80 kopejkával csökkentette a benzint, s 70-nel a dízelolajat. A Privat elnevezésű konszolidált hálózat mindennemű üzemanyagának árát 1 hrivnyával csökkentette.
Volodimir Zelenszkij elnök nemrégiben tárgyalt a piaci vezetőkkel, amikor is felszólította a nagyobb benzinkút-hálózatok képviselőit, hogy kezdjék el aktívabban csökkenteni az üzemanyagok árát.