Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) fokozottan ellenőrzi a bankokat és pénzváltókat, hogy váltják-e az elhasználódott dollárbankjegyeket, a jogsértéseket nagy pénzbírsággal és bizonyos típusú műveletek tilalmával sújtja – közölte szerdán az rbc.ua hírportál az NBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jegybanki közlemény szerit „a szabályozó elvi álláspontja a következő: szabálysértés esetén az ilyen cselekményeket nem csak az NBU szabályozási követelményei megszegésének tekinti, hanem csalárd tevékenység lehetséges jelének is”.
A maximális bírság a következő lesz: a bankoknak – legalább 400 ezer hrivnya, és a jelentős jogsértések miatt a tervek szerint növelni fogják; a nem banki pénzintézeteknek – az intézmény saját tőkéjének 5%-áig.
Az NBU megváltoztatta az alapok normatív törvényét, és törölte a bankjegyek kisebb kopására utaló jelek listáját. A valutaváltási műveleteket kivétel nélkül minden devizabankjeggyel végre kell hajtani, kivéve a jelentősen elhasználódott vagy sérült bankjegyeket.
Minden olyan devizabankjegyet, amelynek valódiságát számlálókkal és detektorokkal ellenőrizték, át kell venni cserére. Ez kizárja az „emberi tényező” befolyását a bankjegy elhasználódási fokának meghatározásában.
Így a szabályozó megtiltotta, hogy a bankok és nem banki intézmények megtagadják az ügyfelektől a deviza átváltását, amely kialakítása és védelmi elemei tekintetében teljes mértékben megfelel a külföldi jegybankok mintáinak és leírásainak, és amelynek valódiságát megfelelő eszközökkel igazolják.
A jelentős elhasználódás jeleit mutató bankjegyeket a bankok és a nem banki pénzügyi intézmények árfolyama szerint kell bevenni. Az ilyen műveleteket végző bankoknak és nem banki intézményeknek egyértelmű listát kell elhelyezniük a bankjegyek jelentős elhasználódására utaló jelekről és a begyűjtési arányokról a pénztárnál, az ügyfelek számára hozzáférhető helyen.
A bankoknak és a nem banki intézményeknek a pénzváltási műveletek végzése során tilos korlátozást megállapítani az érintett külföldi állam területén törvényes fizetőeszköznek minősülő devizabankjegyek címletére és kibocsátási évére vonatkozóan.
Az NBU hangsúlyozta, hogy a devizabankjegyek kibocsátásának évére és címletére vonatkozóan nem ír elő semmilyen korlátozást. Éppen ellenkezőleg, az NBU szabályozása kifejezetten tiltja a bankok és a nem banki pénzintézetek számára, hogy ilyen korlátozásokat állapítsanak meg.
Hónapok óta tilos Kínában a Bitcoin és más kriptovaluták bányászata, egyes polgárok ennek ellenére folytatták azt, különböző módokon megpróbálva kikerülni a tiltást. A helyi hatóságok azonban az elmúlt napokban számos nagyszabású akció keretében lecsaptak ezekre, a még megmaradt bányákra is, és bezáratták azokat – üzemeltetőik pedig komoly büntetés elébe néznek.
Utóbbiak közül volt olyan, aki bányáját egyszerűen papíron hosztingszolgáltatásnak vagy adatközpontnak átnevezve próbált meg kibújni a szabályozás alól, míg mások kutatási célokra hivatkozással gondolták volna kijátszani a tiltás – sikertelenül. A hatóságok minden esetben bezáratták az illegális kriptobányákat, amik szerintük óriási veszélyt jelentenek az ország áramrendszerére, gazdaságára és általában a kínai társadalomra is.
Ugyanakkor még így is maradtak olyanok, akik folytatják a bányászatot. Ők állítólag úgy próbálják meg elkerülni a lebukást, hogy bányáikat kisebb részekre szétbontva üzemeltetik, maximum 100 gépet tartva egy helyen, és még azokat is viszonylag rendszeresen mozgatják a különböző helyszínek, épületek között. Így mire a magas áramszámla lebuktatná őket, már egy újabb helyre mozgatták berendezéseiket.
A kormányzat most az ő lefelelésük érdekében újabb intézkedéseket tervez bevezetni, és újabb szakértőket is fogadott ennek érdekében.
Kína egyébként nem az egyetlen ország ami tiltja, vagy legalábbis erősen korlátozza a kriptovaluták, azon belül is a Bitcoin bányászatát, annak elképesztően káros hatásai miatt. Korábban ugyanis már Irán, Bolívia, Kolumbia, Ecuador és Törökország is illegálissá nyilvánította ezek bányászatát és/vagy használatát, és az Egyesült Államokban is egyre többen követelik egyes kriptovaluták betiltását vagy igen szigorú szabályozás alá vonását.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
Az egyik legnépszerűbb online kereskedési platformot, a Robinhoodot közel 70 millió dollárra bírságolta a Finra egy sor hiba miatt, amelyek a hivatal szerint ártottak a Robinhood ügyfeleinek.
A Finra (Financial Industry Regulatory Authority) néven ismert szabályozó hatóság, bejelentette, hogy a Robinhoodot 57 millió dolláros bírsággal sújtotta, és kötelezte a céget, hogy fizessen mintegy 12,6 millió dolláros kártérítést, valamint kamatokat több ezer károsult ügyfélnek. A szankciók a Finra által valaha elrendelt legnagyobb pénzbüntetést jelentik, és tükrözik a jogsértések mértékét és súlyosságát. A megfelelő szankciók meghatározásakor a Finra figyelembe vette az ügyfelek által elszenvedett széles körű és jelentős károkat, beleértve azon ügyfelek millióit, akik hamis vagy félrevezető információkat kaptak a cégtől, a cég 2020 márciusi rendszerleállásai által érintett ügyfelek millióit, valamint azon ügyfelek ezreit, akiknek a cég akkor is engedélyezte az opciókkal való kereskedést, amikor az ügyfelek számára ez nem volt megfelelő.
„Ez az intézkedés egyértelmű üzenetet közvetít, a Finra minden tagvállalatának, méretétől vagy üzleti modelljétől függetlenül, be kell tartania a brókercégekre vonatkozó szabályokat, amelyek célja a befektetők és a piacaink integritásának védelme. A szabályoknak való megfelelés nem választható, és nem lehet feláldozni” – mondta Jessica Hopper, a Finra Végrehajtási Osztályának ügyvezető alelnöke és vezetője. „Az ebben az ügyben kiszabott bírság, amely a Finra által valaha kiszabott legmagasabb, tükrözi a Robinhood által elkövetett jogsértések terjedelmét és súlyosságát, beleértve a Finra azon megállapítását, hogy a Robinhood hamis és félrevezető információkat közölt ügyfelei millióival.”
A bírságok nagysága ellenére a Finra szankciói segíthetnek megszüntetni a Robinhood tőzsdére lépési terveit terhelő szabályozási bizonytalanságot is.