Csaknem 90 százalékkal esett vissza az Oroszországba irányuló globális félvezetőexport a Moszkvával szembeni nemzetközi szankciók bevezetése óta – jelentette ki Gina Raimondo amerikai kereskedelmi miniszter egy washingtoni konferencián szerdán.
A miniszter szerint az orosz cégek kénytelenek nélkülözni a félvezetőket számos termék esetében, beleértve az olyan fegyvereket is, mint a precíziós irányítású rakéták és tankok. A miniszter egy nappal azután beszélt erről, hogy az amerikai kormányzat öt kínai céget kereskedelmi feketelistára tett az orosz hadsereg és hadiipar állítólagos támogatása miatt.
Míg amerikai tisztségviselők korábban azt mondták, hogy Kína összességében betartja a korlátozásokat, figyelmeztettek arra, hogy rendkívül szorosan nyomon követik az előírások végrehajtását. Szerdán az amerikai kereskedelmi miniszter „még egy lapáttal rátett” a figyelmeztetésre, amikor kijelentette, hogy bezárják Kína vezető chipgyártóját, ha kiderül, hogy a SMIC Oroszországnak szállít.
Ne legyen kétség, ezt meg is tesszük, mivel a világon gyakorlatilag minden chip, így Kínában is, amerikai berendezéseken és szoftverek alkalmazásával készül – fogalmazott Raimondo.
Gina Raimondo arról is beszélt szerdán, hogy chipek és alkatrészek hiánya miatt Oroszország a következő négy évben kereskedelmi repülőgép-flottájának felét-kétharmadát lesz kénytelen felhasználni alkatrészként, hogy repülni tudjanak a megmaradó gépei.
A Volkswagen konszern pozsonyi gyárában egy hétre leállították a termelést, mivel a világpiacon fennálló chiphiány tovább súlyosbította az orosz-ukrán háború.
Lucia Kovarovic Makayova a hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy “az alkatrészhiány miatt április 4. és 8. között minden műszakban szünetelni fog a termelés”. A leállást “az ellátási láncok logisztikai feltöltésére és a következő hetekben a nagyobb beszállítói stabilitás elérésére” használják fel – írta az MTI.
Március 21-én és 22-én két napra már leállt egyszer a termelés a pozsonyi üzemben. Akkor azzal indokolták a leállást, hogy a Volkswagen Slovakia szakértői a teljes csoporttal és az érintett beszállítókkal szorosan együttműködve dolgoznak az alternatív megoldásokon, hogy a lehető legnagyobb szállítási stabilitást garantálhassák az ügyfeleiknek.
A pozsonyi gyár kulcsszerepet tölt be a Volkswagen csoporton belül, mivel öt márka autóit gyártják itt egyidejűleg, és az üzem szükség esetén képes átvenni más nemzetközi telephelyek termelését is.
Jelenleg a Volkswagen Slovakia mintegy 12 ezer alkalmazottja a fővárosban, Pozsonyban és két kisebb telephelyen többek között a VW Touareg és a Porsche Cayenne, az Audi Q7 és Q8, valamint a Volkswagen Up, a Seat Mii és a Skoda Citigo modelleket szereli össze.
Az Európai Bizottság európai chiptörvényt javasol a félvezetőhiány leküzdésére és Európa technológiai vezető szerepének megerősítésére – jelentette be Margrethe Vestager, a brüsszeli testület digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnöke kedden.
Margrethe Vestager sajtótájékoztatóján közölte, az átfogó intézkedéscsomag az Európai Unió ellátásbiztonságának, ellenálló képességének és technológiai vezető szerepét biztosítja a félvezető technológiák és alkalmazások terén. Tájékoztatása szerint a chiptörvény kezelni fogja a kiemelkedő hiányosságokat, erősíteni fogja Európa versenyképességét és hozzá fog járulni mind a digitális, mind a zöld átálláshoz. Félvezető-ágazatot hoz létre a kutatástól a termelésig és a rugalmas ellátási láncig. Az új törvény több mint 43 milliárd euró értékű köz- és magánberuházást fog mozgósítani, és intézkedéseket határoz meg az ellátási láncok jövőbeli zavarainak megelőzésére, előrejelzésére és a gyors reagálásra a tagállamokkal és nemzetközi partnerekkel együtt. Lehetővé teszi az EU számára, hogy elérje azt a célkitűzését, hogy 2030-ra megduplázza, 20 százalékra növelje piaci részesedését. Thierry Breton belső piacért felelős biztos a sajtóértekezleten kiemelte: a chipekről szóló európai törvény biztosítani fogja, hogy az EU rendelkezzen a szükséges eszközökkel, készségekkel és technológiai képességekkel ahhoz, hogy vezető szerepet töltsön be a chipek tervezése, gyártása és csomagolása terén. Marija Gabriel innovációért, kultúráért, oktatásért és kutatásért, valamint az ifjúságért felelős uniós biztos arról tájékoztatott, hogy a félvezetők kínálatának nyomon követésére, a kereslet becslésére és a hiányok előrejelzésére szolgáló törvény által az EU képes lesz figyelemmel kísérni a félvezető-értékláncot. Kulcsfontosságú információkat gyűjt majd a vállalatoktól az esetleges gyengeségek feltérképezéséhez. Összefogja a tagállami és uniós szintű válságértékelést, és felgyorsítja, valamint összehangolja az uniós vészhelyzeti eszköztárból meghozható intézkedéseket – tette hozzá az uniós biztos.
The EU is providing a first tranche of €500 million to help refugees, and we made sure this week that they get residency rights in the EU for at least a year.
Refugees from Ukraine deserve our solidarity and support, and so do the countries that welcome them. pic.twitter.com/gHuuBQNsJw
Grateful to @vonderleyen ?? for an important decision to give immediately residency rights in the EU to Ukrainians flowing to Europe because of Russian aggression. The first tranche of EUR 500 million provided by EU would help Ukrainians to ensure decent living conditions.
A cseh Skoda Auto – egyetlen gyártószalag kivételével – hétfőtől két hétre leállítja a termelést mind a három csehországi üzemében a globális alkatrész- elsősorban chiphiány következtében – jelentette be Tomás Kotera, a vállalat szóvivője hétfőn Mladá Boleslavban.
A szóvivő közlése szerint a következő két hét alatt a gyár szeretné befejezni annak a mintegy 10 ezer személygépkocsinak az összeszerelését, amely a raktárakban áll. A Skoda Auto alkalmazottainak többsége a leállás ideje alatt átlagbérének 80 százalékát kapja. Az átlagbér kiszámításakor figyelembe veszik az egyes alkalmazottak különféle juttatásait, illetve szokásos prémiumait is. A szakszervezetek álláspontja szerint az így kifizetett bér nagyjából megfelel a szokásos napi átlagkeresetnek. Kotera azt mondta: a Skoda értesülései szerint várható, hogy a chipek hiánya csak 2022 közepén oldódik meg. A Skoda Auto már korábban közölte, hogy a chiphiány miatt jelentősen korlátozni kényszerül az új személykocsik gyártását. A Skoda gyárában mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van a raktárakban. Tavaly (2021) a Skoda Auto több mint egymillió autót adott el világszerte. Csehországon kívül Skoda összeszerelő gyárak működnek Kínában, Oroszországban, Indiában és Szlovákiában. A Skoda csehországi üzemeiben több mint 30 ezer embernek ad munkát. A cseh autóipari szövetség vasárnap közölte, hogy több mint 250 ezerrel keveseb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ami a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent. A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 asszemélygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavirus járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonytva a termelés visszaesése 22 százalék volt.
A Subaru hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti a termelési folyamatokat jadzsimai üzemében.
Japán egyik legnagyobb múlttal rendelkező autógyárában április 10. és április 27. között szünetelni fognak a munkálatok, mivel nem tudták beszerezni a gépjárművekhez szükséges chipeket a globális félvezetőválság miatt.
A Subaru leghamarabb május 10-én indíthatja újra a Gunma prefektúrában található Jadzsimában lévő üzemét, az viszont egyelőre kérdéses, maga a cég túlélheti-e a nemzetközi viszonylatokban is súlyos problémákat okozó chiphiányt – írta a Reuters hírügynökség.