A dán kormány új támogatási programot indított Ukrajna helyreállítására, amelyben egymilliárd eurót különítettek el – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter az Unian hírügynökség beszámolója szerint.
A dán külügyminiszter Odesszában az ukrán, a lett, az észt, az izlandi, a litván, a norvég, a svéd és a finn kollégáival tartott közös tájékoztatón elmondta, hogy a program fő célja Ukrajna újjáépítése.
Ebben a programban különleges helyet foglal el Mikolajiv helyreállítása – tette hozzá.
Rasmussen hangsúlyozta, hogy elítéli a közelmúltban Mikolajivot ért orosz rakétacsapásokat, hozzátéve, hogy azok csak megerősítik Dánia elszántságát Ukrajna megsegítésére.
Németország egymilliárd eurós támogatást nyújt Ukrajnának a kiberbiztonság érdekében, de a pénzből civil szervezetek is kapnak majd – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A hírügynökség idézet Robin Wagenert, a Bundestag képviselőjét, aki elmondta, hogy az egymilliárd eurós összeg egy részét olyan csoportok támogatására fordítják, amelyek az emberi jogok megsértésére és háborús bűnökre utaló bizonyítékok után kutatnak. „Ukrajna költségvetése egyértelműen azt mutatja, hogy támogatásunk messze túlmutat a fontos és szükséges fegyverellátáson” – hangsúlyozta a Bundestag-képviselő.
A hírportál korábban beszámolt arról, hogy a német kormány a 2023-as szövetségi költségvetésből további egymilliárd eurót különített el Ukrajna támogatására, és a forrásokat egyebek mellett a kibertér biztonságának megerősítésére fordítják. További pénzeszközöket is fordítanak a civil társadalom támogatására a tágabb régióban, beleértve a fehérorosz, orosz és ukrajnai újságírók védelmét. A támogatások arról szóló viták közepette érkeznek, hogy Németországnak fokoznia kell-e a katonai segélyt Ukrajnának, amelynek támadó fegyverekre, köztük tankokra van szüksége.
Mint a Reuters írta, ez a zöldek győzelme volt, akik az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújának kezdete óta a legerősebb támogatói Ukrajna felfegyverzésének. Az ukrajnai háborút megelőzően a zöld párt ellenezte fegyverek szállítását konfliktusövezetekbe.
Today ?? government approved 13 mil ? support for ??. - 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine. - 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure. - 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova. - 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.