Májusban közel három éve a legnagyobb mértékben emelkedtek a német feldolgozóipari megrendelések, elsősorban a katonai járművekre leadott megrendeléseknek köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
Májusban 6,4 százalékkal nőttek a feldolgozóipari vállalatok megrendelései az előző havihoz képest az áprilisi 0,2 százalékos havi növekedés után. A növekedés mértéke májusban jóval meghaladta az 1,2 százalékos szakértői várakozásokat.
A májusban elért havi növekedés 2020 júniusa óta a legnagyobb volt, de főként a nagy volumenű megrendeléseknek volt köszönhető. A nagy megrendelések nélkül a feldolgozóipari megrendelések 3,2 százalékkal emelkedtek az előző havihoz képest.
A legnagyobb mértékben a katonai járműveket is magában foglaló „egyéb járművek” kategóriájában nőttek a megrendelések, 137,1 százalékkal.
Az egyéb járművek kategóriát is magában foglaló gépjárműgyártás megrendelései összességében 8,6 százalékkal nőttek. Az elektromos berendezéseket gyártó ágazatban azonban 15,0 százalékkal csökkentek a megrendelések. Míg a beruházási javakra feladott új rendelések 12,0 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, addig a félkész termékek ágazatában 1,1 százalékkal, a fogyasztási cikkek ágazatában pedig 0,8 százalékkal csökkentek.
Az egy évvel korábbitól 4,3 százalékkal maradtak el májusban a feldolgozóipari vállalatok megrendelései, áprilisban még 9,3 százalékos volt az elmaradás. A március–májusi három hónapos időszakban a megrendelések 6,1 százalékkal maradtak el az előző háromhavitól.
Mérséklődött az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) növekedése júniusban májushoz képest, a mutató az áprilisi szintjére gyengült vissza.
Az S&P Global gazdaságkutató intézet hétfőn azt közölte felmérése alapján, hogy az index a májusi 53,5 pontról 52,6 pontra gyengült júniusban. A mutató 50 pont feletti értéke az üzleti aktivitás növekedését, e szint alatti értéke pedig a csökkenését jelzi.
A felmérés szerint júniusban folytatódott a termelés bővülése, tizenegyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést az új megrendelések növekedésére, ugyanakkor a termelés növekedése lassult májussal összevetve. Az új rendelések növekedéséhez a belföldi kereslet, valamint a külpiaci értékesítés újbóli bővülése járult hozzá. Az iparban a foglalkoztatottság nyolcadik hónapja nőtt júniusban, de tavaly november óta a legkisebb ütemben bővült. Az inputköltségek inflációja a második legnagyobb ütemben nőtt 2022 áprilisa óta, mivel az egyre komolyabb beszállítói késések megemelték az árakat, miközben az eladási árak több mint egy éve a leggyorsabb ütemben emelkedtek.
Júniusban a jövőbeni termelésre vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőek maradtak, amihez hozzájárultak a tervezett új beruházások és azok a várakozások, hogy nő a kereslet és sikerül kijutni új exportpiacokra.
A cseh feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) januárban 44,6 pontra emelkedett a decemberi 42,6-ről, ami továbbra is a zsugorodást jelző 50-es határ alatt van. Az elemzők 43,5-es értéket jósoltak.
A BMI-felmérés azt mutatta, hogy csökkentek a megrendelések, miközben az anyag- és energiaköltségek megterhelték a gyártókat. A vállalatok azonban a gyenge kereslet közepette is képesek voltak áthárítani a költségeket a vásárlókra. A lengyel BMI szinté felülmúlta a várakozásokat: az év első hónapjában 47,5-re nőtt a decemberi 45,6-ről, az elemzők 46,2-es értékre számítottak. A lengyel adat szintén a visszaesést jelző 50-es érték alatt van.
A lengyel gyártók sok kihívással szembesülnek az év elején – mondta Paul Smith, az S&P Global gazdasági igazgatója. Hozzátette: a lengyel feldolgozóipari termékek iránt belföldön és külföldön is csökkent a kereslet, miközben az energia, a nyersanyagok és a félkésztermékek ára továbbra is magasak maradt, valamint folyamatosak a kirúgások. A felmérés azonban a hangulat jelentős javulását mutatta, a vállalatok az elkövetkező hónapokra javuló keresletet és alacsonyabb árakat várnak. Smith szerint a lengyel cégek 2022 májusa óta nem látták ennyire optimistán a jövőt.