A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta az Európai Uniót amiatt, hogy nem védi meg kellőképpen az európai repülőtereket, és kijelentette: az engedély nélküli drónokat, amelyek megzavarják a légi közlekedést, le kellene lőni. Erről a Politicónak adott interjúban beszélt.
Amikor O’Learyt a közelmúltbeli drónbetörésekről kérdezték az európai repülőterek légterébe, így reagált: „Miért nem semmisítjük meg ezeket a drónokat?”
Példaként hozta fel, hogy „ha egy orosz katonai repülőgép átrepülne a NATO légterén, azt sem hagynák figyelmen kívül”.
Elmondása szerint három héttel korábban a Ryanair működését is megzavarták, amikor drónok jelentek meg Lengyelország felett, emiatt a repülőtereket négy órára le kellett zárni. Ugyanakkor a múlt héten a dán repülőterek – Koppenhágában és Aalborgban – körülbelül két órán át voltak lezárva a drónok miatt. „Ez megzavarja a működésünket, és mi lépéseket követelünk” – hangsúlyozta.
O’Leary szerint a tervezett „drónfal” sem jelent valódi megoldást: „Nem gondolom, hogy a drónfalnak bármilyen hatása lenne. Komolyan azt hiszik, hogy az oroszok nem tudnának drónt indítani Lengyelország területéről?”
A Ryanair vezetője élesen kritizálta az uniós politikai vezetést is: „Nem hiszek azoknak az európai vezetőknek, akik teát iszogatnak kekszekkel. Ha még a Franciaország feletti repüléseket sem tudják megvédeni, akkor milyen esélyünk van, hogy megvédjenek minket Oroszországtól?” – mondta, utalva a francia légiforgalmi irányítók sztrájkjai miatt törölt járatokra.
Végül Ursula von der Leyenről is keményen fogalmazott: „Nem hiszek von der Leyennek. Semmire sem képes, és le kellene mondania.”
Nyílt levélben szólította fel lemondásra Ursula von der Leyent a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary, amiért az Európai Bizottság elnöke nem tesz semmit a francia légi forgalmi irányítók (ATC) ismétlődő nyári sztrájkjai ellen, amelyek megbénítják az európai légi közlekedést. A Ryanair szerint a múlt héten kezdődött „nyári szórakozás” keretében csütörtökön és pénteken több mint 1500 járatot töröltek, ez pedig 270 000 uniós állampolgár utazási terveit húzta keresztbe.
A légitársaság azt állítja: az esetek 90 százaléka elkerülhető lett volna, ha az EU biztosítaná, hogy a Franciaország feletti átrepüléseket (overflights) ne bénítsák meg a nemzeti sztrájkok. Michael O’Leary szerint ez nem pusztán francia belügy, mivel az egységes európai piac védelme az Európai Bizottság hatásköre, különösen a légi közlekedés területén.
A levélben O’Leary emlékeztet arra, hogy Von der Leyen korábban a Brexit-tárgyalások során többször kijelentette: az egységes piac védelme a legfontosabb feladata, mint bizottsági elnök. Ennek fényében a Ryanair szerint elfogadhatatlan, hogy a vasutak, autópályák és tengeri útvonalak védettek a sztrájkokkal szemben, a légi forgalom viszont nem.
Ha nem képes megvédeni az európai utasokat és a légi közlekedési piacot a francia sztrájkoktól, akkor mondjon le, és adja át a helyét olyasvalakinek, aki meg tudja védeni a piacot – fogalmazott a Ryanair vezérigazgatója. Az overflight azt jelenti, amikor egy repülőgép átrepül egy ország légterén anélkül, hogy ott leszállna. Ezeket a járatokat is érintik a francia légi forgalmi sztrájkok, ami különösen problémás, hiszen Franciaország központi helyzete miatt számos európai útvonal áthalad a légterén. A Ryanair és más légitársaságok régóta kérik, hogy az átrepülések maradhassanak zavartalanok sztrájk idején is, ahogy az más közlekedési ágazatokban már megoldott.
A francia légi forgalmi irányítók sztrájkja zavart okoz a franciaországi és a szomszédos országokba irányuló, illetve onnan érkező járatok forgalmában, valamint az átrepülésekben. A munkabeszüntetés torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és bizonyos esetekben elkerülhetetlen járattörlésekhez vezetett több európai légitársaságnál.
A Wizz Air szerint „a légitársaság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a menetrendet, és elkerülje a járattörléseket, prioritásként kezelve a járatok üzemeltetését még akkor is, ha azok késésekkel járnak”.