Ukrajnának havi 9 milliárd dollárra van szüksége költségvetési hiányának a fedezésére, ami csaknem a kétszerese annak, amennyit korábban kért – közölte Oleh Usztenko, gazdasági kérdésekkel foglalkozó elnöki tanácsadó egy lapinterjúban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Usztenko a The Financial Times című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy korábban a Pénzügyminisztérium az állami költségvetés havi hiányát 5 milliárd dollárra becsülte, ami jóval több, mint amennyit a nyugati partnerek biztosítanak. De, mint mondta, meg van győződve arról, hogy Ukrajnának havonta további 4 milliárd dollárra van szüksége a következő három hónapban. Ennek az összegnek fedeznie kell több millió ember sürgősségi lakhatási és lakásjavítási költségeit. Ebből a pénzből kell fizetni az állásukat elvesztett emberek alapjövedelmének a finanszírozását is – tette hozzá.
„Minden esetre megpróbálunk túlélni, de a szövetségeseink anyagi támogatása nélkül ez nemcsak nehéz, hanem gyakorlatilag lehetetlen is lesz” – mutatott rá Oleh Usztenko.
Minta hírportál emlékeztetett rá, júniusban 97,3 milliárd hrivnya folyt be a költségvetés általános alapjába a májusi több mint 100 milliárd hrivnyával szemben. Így a havi hiány elérte a 141,2 milliárd hrivnyát, azaz a 4,8 milliárd dollárt.
During my phone call with @ZelenskyyUa today, I expressed EU solidarity with Ukraine in the face of Russia’s criminal attacks on civilian infrastructure.@EU_Commission is stepping up support, including with partners, to support the restoration of power and heat in Ukraine.
Today ?? government approved 13 mil ? support for ??. - 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine. - 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure. - 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova. - 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR