A Legelső Tanács ma jóváhagyta a Moldova és Ukrajna kormánya közötti megállapodás módosításait, amelyek célja az eljárás egyszerűsítése, felgyorsítása és a tehervonatok határátlépési kapacitásának növelése – írja az Infrastrukturális Minisztérium a Facebookon.
A jóváhagyott változtatások lehetővé teszik a tranzitszállítást az Etulia (Moldova) – Renyi (Ukrajna) – Giurgiulesti (Moldova) szakaszon, háromnapos ukrajnai megálló nélkül.
„Ezek a módosítások lehetővé teszik az Ukrajna és Moldova közötti vasúti áruszállítás jelentős felgyorsítását és növelését, valamint a dunai klaszter kikötőinek exportpotenciáljának jelentős növelését” – jelentették.
A logisztikai változtatások egy évig tartottak moldovai kollégáinkkal szorosan együttműködve – tették hozzá.
A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn közölte, hogy tehervonattal gabonát tervez szállítani Ukrajnából a németországi kikötőkbe – írja a Reuters.
Oroszország ukrajnai inváziója egyben a világ két fő búzaexportőre közötti háború is, így a gabonafélék és más élelmiszerek árai világszerte az egekbe szöktek. A háború megakasztotta Kijev exportját, több tucatnyi hajó, és mintegy 20 millió tonna gabona rekedt az odesszai silókban.
A Deutsche Bahn közölte, hogy átalakítja a humanitárius segélyek szállítására létrehozott hálózatát, hogy Ukrajnából a gabonát a németországi Rostock, Hamburg és a Bremerhaven melletti Brake kikötőibe szállítsa.
A vasúttársaság hetente több vonatot tervez, és a gabona nagy részét Románián és Lengyelországon keresztül szállítanák – közölte a társaság, hozzátéve, hogy még nem tudja számszerűsíteni, mennyi gabonát tudna szállítani.
Annyi gabonát fogunk szállítani, amennyit csak lehet – idézte a társaság szóvivőjét a DPA hírügynökség, amely elsőként számolt be a hírről.
Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország is ki tervezi venni a részét az ukrán gabona szárazföldi szállításából.
For some context, barges on inland waterways haul about 5%-10% of German freight, with about 80% of that on the #Rhine, including a third of domestic crude oil, natural gas, and coal shipping.https://t.co/YoL2ZnNtJqpic.twitter.com/wNmFXeUHmu
The last ship to travel under a UN-brokered deal that allows the safe Black Sea export of Ukrainian grain left the port of Odesa early on Sunday ahead of a deadline to extend the agreement, according to a Reuters witness and https://t.co/gQhM3DIiXg.https://t.co/qGeeLMkHChpic.twitter.com/AbnrBEnCr5
The Ukrainian Foreign Ministry announced the export of grain through Croatian ports. There is already an agreement with Zagreb. pic.twitter.com/FnDAo3Uh9E