Az Egyesült Államok
június 16-tól betiltja kínai utasszállító repülőgépek berepülését az országba –
jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium szerdán.
A tárca nem zárta ki azt sem, hogy az intézkedés még június
16-a előtt életbe léphet, de azt sem, hogy Kína megfelelő lépései esetén a
döntést érvénytelenítik.
Indoklásában a szövetségi minisztérium hangsúlyozta, hogy
Peking nem tesz eleget a két ország közötti egyezményben foglaltaknak, s nem
teszi lehetővé az amerikai légitársaságok kínai járatainak újraindítását. A
döntés az Air China, a China Eastern Airlines, a China Southern Airlines és a
Hainan Airlines légitársaságokra vonatkozik, de nem érinti a teherszállító
járatokat. „A fő célunk nem a jelenlegi helyzet fenntartása, hanem a dolgok
megjavítása annak érdekében, hogy mindkét fél teljes mértékben gyakorolhassa
jogait” – fogalmazott a minisztériumi közlemény.
Az amerikai kormányzat május 22-én jelezte Kínának, hogy
lehetetlenné teszi amerikai légitársaságok számára a koronavírus-járvány miatt
leállított járataik újraindítását. Az amerikai Delta Air Lines és a United
Airlines – amelyek februárban a koronavírus-járvány miatt függesztették fel
kínai járataikat – ugyanis kérvényezte, hogy újra repülhessenek, de az amerikai
közlekedési minisztérium szerdai közlése szerint Peking „változatlanul képtelen
közölni, hogy mikor teszi lehetővé az amerikai utasszállító járatok
menetrendjének visszaállítását”.
A négy kínai légitársaság hetente egyszer indít járatokat az
Egyesült Államokba, de jelentős számú pótlólagos charterjáratokat is működtet,
amelyek gyakran kínai diákokat és ösztöndíjasokat szállítanak haza. Amerikai
kormányzati tisztségviselők szerint a charterjáratokkal Peking meg akarja
kerülni az amerikai-kínai megállapodásban rögzített, korlátozott járatszámot.
Washington most e charterjáratokat is kordában akarja tartani, mert június
16-tól kötelező lesz minden egyes járat indításához amerikai engedélyt kérni.
A közlekedési tárca bejelentése után a Delta közleményben
tudatta, hogy „támogatja és nagyra becsüli” a kormányzat döntését, amellyel
szerinte elősegíti az amerikai vállalatok jogainak érvényesítését és az üzleti
tisztességet.
A washingtoni kínai nagykövetség elhárította az amerikai
újságírók kérdéseit és egyáltalán nem kommentálta a szerdai bejelentést.
Január elején az amerikai és a kínai repülőtársaságok
naponta mintegy 325 járatot működtettek a két ország között.
США схвалили продаж Україні до 16 патрульних катерів Mark VI і супутнього обладнання. Це підвищить спроможності @UA_NAVY, допоможе протистояти наявним і потенційним загрозам у Чорному і Азовському морях. Я вдячний американським партнерам, які надалі міцно підтримують Україну! 1/3
Help where it is needed: The United States, through its EXBS program, announced $4mln in aid to Ukraine's Maritime Guard in Mariupol and Berdyansk. Facilities and equipment will give the Maritime Guard 24-hour ability to deter and respond to aggression on the Sea of Azov. pic.twitter.com/FwkyJe1qsS
The 25 richest Americans including Jeff Bezos, Mike Bloomberg and Elon Musk paid relatively little — and sometimes nothing — in federal income taxes between 2014 and 2018, according to an analysis of IRS filings by ProPublica. https://t.co/IsZyRbMT53
The actions I’m taking on supply chains are aimed at making sure you have what you need – whether that’s presents that arrive on time or a kitchen appliance. We’re working around the clock to speed things up.pres pic.twitter.com/DRIcLOQqYp
We are excited to announce that GE is forming three industry-leading, global public companies focused on the growth sectors of aviation, healthcare, and energy. https://t.co/DIFs2jU7O9pic.twitter.com/O8DwrIOmF1
Цього тижня Сполучені Штати надали $4 млн нової підтримки @TheHALOTrust в Україні, на які буде задіяно 10 команд для очищення територій від російських наземних мін і нерозірваних бомб, щоб родини могли безпечно повертатися додому, до своїх громад. #UnitedwithUkraine???? https://t.co/sInAyuZrhl
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
More than 75,000 Kaiser Permanente healthcare workers on Wednesday began a three-day strike, a job action that could delay medical appointments, lab results and prescriptions, especially in California. Here's what to know. https://t.co/i7mJXL5C4Zpic.twitter.com/i3wAwB8Bmd
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr