Az Egyesült Államok kormánya átalakítja a Védelmi Minisztérium működését, hogy „egy harcképes erővé” váljon – jelentette ki Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.
A Pentagon vezetője erről a washingtoni Haditengerészeti Főiskolán (Fort McNair) tartott beszédében számolt be, ahol bejelentette a védelmi beszerzési rendszer reformját.
Hegseth szerint a minisztérium működését túlzott bürokrácia akadályozza, és a rendszernek a harci szükségletekhez kell igazodnia.
Ma átalakítjuk a követelmények, a beszerzések és a külföldi katonai értékesítések rendszerét a teljes minisztériumban. Ez a védelmi tárca alapvető funkciója: meghatározzuk, mire van szükség a katonáinknak, hogyan szerezzük be ezeket a képességeket, és miként osztjuk meg őket szövetségeseinkkel és partnereinkkel
Az ukrán kormány azt tervezi, hogy az összes meglévő szociális segélytípust egyetlen típussal váltja fel, az alapvető szociális segély folyósítása jövőre kezdődik – jelentette be kedden Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter egy YouTube-on közvetített interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zsolnovics megjegyezte, hogy Ukrajnában már elindították az „abszolút automatikus támogatás” – az alapvető szociális támogatás – kísérleti programját. „Azt hiszem, tesztelni fogjuk, hogyan működik. És a jövő évtől kezdődően kombinálni fogjuk ezeket a juttatásokat. Minden típusú juttatást egységessé, egyértelművé, egyszerűvé, de meglehetősen magassá teszünk” – mondta.
A kormány jóváhagyta az alapvető szociális segély kísérleti projektjét. A segély számításának alapösszege 4500 hrivnya lesz.
A projekt két szakaszból áll: 2025. július 1-jétől azok az állampolgárok, akik már rendelkeznek az alábbi állami ellátások valamelyikével, alapvető szociális segélyben részesülnek: alacsony jövedelmű családok, egyedülálló anyák, nagy családok, olyan gyermekek, akiknek a szülei kerülik a tartásdíj fizetését, vagy akiknek a holléte ismeretlen.
2025. október 1-jétől a jogosultak köre bővül más családokkal vagy személyekkel, akik megfelelnek a határozatban meghatározott kritériumoknak.
Az amerikai külügyminisztérium a nemzetközi segélyezési tevékenység teljes átalakításáról és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségénék (USAID) megszüntetéséről tájékoztatta a kongresszust – közölte Marco Rubio tárcavezető pénteken közleményben.
A külügyminiszteri közlemény szerint az adminisztráció átformálja a külföldi támogatási programokat annak mentén, hogy mi szolgálja legjobban és közvetlenül az Egyesült Államokat és polgárait.
„A külföldi segélyezés jól végezve támogathatja nemzeti érdekeink érvényesítését, határaink védelmét és erősítheti a partnerséget kulcsfontosságú szövetségeseinkkel. Sajnálatosan a USAID rég letért eredeti küldetésének útjáról. Ennek eredményeként a haszon túl kevés, a költség magas volt” – olvasható Marco Rubio nyilatkozatában.
A miniszteri tájékoztatás szerint az Egyesült Államok folytatja a szükséges, életeket mentő programjait, és stratégiai befektetésekkel erősíti partnereit, és ezáltal saját magát.
A közleményből az is kiderül, hogy július 25-től az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének bizonyos funkciói közvetlenül a külügyminisztériumhoz kerülnek, miközben azon megmaradó feladatköröket megszüntetik, amelyek nem szolgálják az adminisztráció prioritásait.
Did you know that USAID, using YOUR tax dollars, funded bioweapon research, including COVID-19, that killed millions of people? https://t.co/YVwyKA7ifs
Az Állami Regionális Fejlesztési Alap új online felületét a közösségi és területfejlesztési minisztérium indította be. A felújított platform a 2021-es beruházási programok és projektek pályázati lebonyolítását szolgálja. Erről a regionális fejlesztési minisztérium honlapján számoltak be.
„Ezen a honlapon hirdethetik meg a megyei adminisztrációk beruházási pályázataikat 2021-re a 2021–2027-es regionális fejlesztési programnak megfelelően, ezek megvalósítási terveit valamint a prioritást élvező technikai feladatokat” – írja a nyilatkozat. A közlemény az online felület működésének szabályait is tartalmazza, többek között: a pályázónak önálló, saját elektronikus „kabinet”-tel kell rendelkeznie, a projekt és a dokumentáció elektronikus verzióját kell benyújtani, a programok regisztrációja valamint értékelése kizárólag a felületen, elektronikus aláírással történik.
Az Állami Regionális Fejlesztési Alap 2020-ban megvalósuló programjait, projektjeit valamint versenypályázatait továbbra is a régi felületen bonyolítja le.