Ukrajnában az átlagnyugdíj 6410 hrivnyára emelkedett, miközben a legtöbben a valós létminimumnál kevesebbet kapnak – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács pénzügyi bizottsága vezetőjének Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a kormányzó Nép Szolgája párt képviselője arról számolt be, hogy az átlagnyugdíj kevesebb, mint a tényleges létminimum azok számára, akik elvesztették a munkaképességüket.
„A Szociálpolitikai Minisztérium legfrissebb adatai szerint az e kategóriába tartozó személyek tényleges létminimuma 2025 februári árakon 6685,5 hrivnya volt (júniusi árakon pedig közel 7 ezer hrivnyának kellene lennie). Vagyis az átlagnyugdíj jelenleg a fogyatékkal élők jelenlegi tényleges létminimumának körülbelül 92%-ával egyenlő, ami a nyugdíjasok túlnyomó többségét a szegénységi küszöb alá juttatja”
– mondta Hetmancev.
A honatya megjegyezte, hogy július 1-jén a nyugdíjasok több mint fele 5 ezer hrivnyánál kevesebb nyugdíjat kapott. Míg a nyugdíjasok 5/6-ának átlagnyugdíja a tényleges létminimum alatt volt.
A nyugdíjak tervezett márciusi indexálása a kifizetések növekedéséhez vezetett, Ukrajnában az átlagnyugdíj összege július 1-jén elérte a 6410,17 hrivnyát – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Ukrán Nyugdíjalap (PFU) közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a PFU arról tájékoztatott, hogy az átlagnyugdíj 621,12 hrivnyával, azaz 10,7%-kal emelkedett 2025 eleje óta. A nyugdíjak az egy évvel korábbihoz (2024 júliusához) képest a 10,2%-kal emelkedtek. Ugyanakkor a fogyasztói árak 2025 júniusában 14,3%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt. Így a reálnyugdíj körülbelül 4%-kal csökkent.
Ahogy Darja Marcsak, a szociálpolitikai miniszter első helyettese kijelentette, az ukránok nyugdíjainak 2025-ös fő emelése már megtörtént. Ez az indexálás volt. Az év végéig nem terveznek emelést. „Szabályozási jogalkotási szempontból nincs előírva, hogy az év során több indexálást végezzenek” – mondta.
Az átlagnyugdíj Ukrajnában 2024 végén 5789 hrivnya volt. Jelenleg 10,34 millió nyugdíjas él az országban, 26%-uk 3000 hrivnya alatti nyugdíjat kap, számolt be az Opendatabot.
Az átlagnyugdíj Ukrajnában 7,5%-kal magasabb, mint 2023 azonos időszakában. Ugyanakkor az infláció, amely a Nemzeti Bank adatai szerint 2024-ben 12%-ot tett ki, gyakorlatilag megsemmisítette ezt a növekedést.
A nyugdíjasok 26%-a (vagyis 2,68 millió) 3 ezer hrivnya alatti nyugdíjat kap, 18,8%-a (1,94 millió) 4-5 ezer hrivnya nyugdíjat, 25,5%-a (2,63 millió) pedig 5-10 ezer hrivnyát, 12% ( 1,26 millió) – több mint 10 ezer hrivnya.
A legmagasabb kifizetéseket a kijevi nyugdíjasok kapják – átlagosan mintegy 8 ezer hrivnya. Ternopil régióban a legalacsonyabb nyugdíjak körülbelül 4,5 ezer.
A koronavírus-válság szerte a világon emberek millióit sodorta szegénységbe. A Világbank becslései szerint a pandémia miatt világszerte 150 millióval nőtt a szegény emberek száma.
A szegénységi küszöb napi 1,8 dollár. Az ENSZ Egyetem Gazdaságfejlesztési Tanulmányok Világintézete adatai szerint az ezen a küszöbön túl élő emberek száma 420–580 millióra nőhet. Hasonló előrejelzései vannak az OXFAM-nak, (civil szervezetek szövetsége a szegénység és az ezzel kapcsolatos igazságtalanság problémáinak kezelése az egész világon) – számolt be az Ekonomicsna Pravda.
Ukrajnában minden második ember szegény
Ami Ukrajna lakosságát illeti, ha a koronavírus válság előtt az ukránok csaknem egyharmada élt a szegénységi küszöb alatt, az UNICEF becslései szerint a világjárvány után a lakosság fele kerül hasonló helyzetbe.
Noha a bérek növekedtek a 2020-as év folyamán, a reálbérek dollárban kifejezve átlagosan 7%-kal csökkentek, annak ellenére, hogy a dollár is leértékelődött világ más devizáival szemben.
A nyugdíjasok fizetőképességéről még beszélni is fáj. A 3922 UAH-s (novemberi adat) létminimum mellett az átlagos öregségi nyugdíj még alacsonyabb – havonta csak 3430,28 UAH. Száz euró…
A hivatalosan is bejegyzett munkanélküliek száma is több mint félmillióra nőtt Ukrajnában. Ez azonban a munkaügyi központokban regisztráltak és nincs beszámítva az állásukat elvesztők tényleges száma. Beleértve azokat is, akik nem mehettek ki külföldre dolgozni.
A világon minden negyedik ember szegény
Az ENSZ Fejlesztési Programja és az Oxfordi kezdeményezés a szegénység és az emberi fejlődés tanulmányozása céljából adatai szerint 2019-ben a világon az emberek 23,1%-a szegény, kétharmaduk közepes jövedelmű országokban él.
Az EU-ban minden ötödik ember szegény
Az EU Statisztikai Szolgálata szerint az Európai Unióban a legtöbb szegény ember Bulgáriában él: a 2018-as adatok szerint a szegény állampolgárok aránya 32,8% volt az országban. A szegények mintegy harmada Görögországban (31,8%), Lettországban (28,4%), Olaszországban (27,3%) és Spanyolországban (26,1%). Ugyanakkor a legkevesebb szegény Csehországban – 12,2%, Szlovéniában – 16,2%, Szlovákiában – 16,3%, Finnországban – 16,5% és Hollandiában – 16,7% él. A szegénységi küszöb alatt élők átlagszáma az EU-ban 21,7%.
Az 1990-es évek végén Ukrajna lakosságának fele szinte éhezett
Ukrajnában 2018-ban a szegénységi ráta az EU-országokhoz képest a legmagasabb volt, és 33,9%-ot tett ki – írja a Dzerkalo Tizsnya. A legrosszabb helyzet Ukrajnában az 1990-es évek végén volt. A Világbank adatai szerint 1998-ban a megkérdezettek 52%-a mondta, hogy szinte éhezik, 10 évvel később, 2008-ra pedig 11%-ra csökkent a szegénységi ráta.
Hogyan segítik a szegényeket Európában
Az EU-ban a szociális segítségre szorulók száma a felével nőtt a Covid-járvány előtti időszakhoz képest, olvasható az Európai Bizottság honlapján. Ez alatt az élelmiszerbankok, a ruházat és egyéb alapvető segítségnyújtás, beleértve a társadalmi beilleszkedési intézkedéseket is értendők. A leginkább rászorulóknak szánt európai segítségnyújtási alap (FEAD) finanszírozta az élelmiszercsomagok Bulgáriába való eljuttatását, a Svédországban élő román állampolgároknak nyújtott orvosi és szociális segítségnyújtási programokat. Franciaországban a szociális menzák étkezésének negyedét finanszírozza ez a program, Portugáliában pedig több mint ezer lisszaboni család nyújt segítséget. Az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt, hogy 2023-ig megtéríti az EU-tagállamok teljes költségét a kiszolgáltatott helyzetű lakosság megsegítéséért. és az azt követő hét évben. A REACT-EU programban 47,5 milliárd euró van támogatásra elkülönítve – közölte az Ukrinform.
Mikor gazdagodnak meg az ukránok?
Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia adatai szerint 2020 első felében 19,4 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt Ukrajnában, ami 4 millióval több, mint 2019-ben. Az elemzők nem számítanak arra, hogy a lakosság jóléte javulni fog 2021-ben.
Ljudmila Cserenko, az akadémia életszínvonal-kutatási szektorának vezetője úgy véli, hogy még abban az esetben is, ha gyors lesz az immunizálási folyamat, a jövedelmek értékének romlása csak a 2021-es év második felében várható. A lakosság jövedelmének növekedése pedig várhatóan csak 2022-ben lehetséges.
Pavlo Kuhta, egykori ukrán gazdaságfejlesztési, kereskedelmi és mezőgazdasági megbízott miniszter, a Kijevi közgazdasági iskola politikai igazgatója kissé eltérő véleményen van. Az Eszpreszónak adott interjújában a szakértő elmondta: Ukrajna gazdasága 2021-ben növekedni fog, csökken a munkanélküliség, az emberek visszaszerzik a karantén során elvesztett munkahelyeiket, és nőni fog az emberek jövedelme. Mindez csak abban az esetben, ha nem tesznek valamiféle fenomenális butaságot vagy valami katasztrofális dolog nem történik.