Az ukrán hatóságok újabb áruszállítási útvonalat terveznek a Dunán keresztül, hogy exportjukat a háború előtti szintre emeljék – számolt be az Ukrinform Olekszandr Kubrakov közösségfejlesztési, terület- és infrastruktúraügyi miniszter, újjáépítésért felelős miniszterelnök-helyettes a Bloombergnek adott interjújára hivatkozva.
„Idén terveink között szerepel az exportőrök előtt álló mesterséges akadályok megszüntetése, és a belföldi logisztika fejlesztésén is dolgozunk. Konténerszállítást tervezünk a felső Duna mentén” – mondta, hozzátéve, hogy ez a Románián átvezető útvonal „kiszámíthatóbb, mint a lengyel határon kialakult helyzet”.
Kubrakov elmondása szerint a tervek szerint az új termékszállítási útvonal az ukrán izmaili kikötőtől a romániai Konstancáig és a németországi Duna-parti kikötőkig tart majd.
Hozzátette: míg sok exportőr a Fekete-tengeren keresztüli szállítást részesíti előnyben, mert az olcsóbb, a Dunán keresztüli mennyiség továbbra is 1,2-1,8 millió tonna havonta.
„Ez határozottan nem fenyegetés a lengyel gazdák számára, hiszen nem csak mezőgazdasági termékeket szállítunk, hanem autóalkatrészeket is szállítunk német autógyártók számára. A határzár milliárdos veszteséget jelent mind a mi, mind az Európai Unió gazdaságának” – mondta a miniszter.
Ezentúl Ukrajna dunai kikötőire is vonatkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Gabona Ukrajnából kezdeményezése, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
A kormány a szeptember 8-i ülésen támogatta a Duna-parti ukrán kikötők bevonását az afrikai és ázsiai országoknak búza és kukorica formájában nyújtandó humanitárius támogatásába.
„Ez a mi hozzájárulásunk a globális élelmezésbiztonsághoz. Az ENSZ-el és partnereinkkel azon dolgozunk, hogy teljes mértékben helyreállítsuk az ukrajnai mezőgazdasági exportot, és végre feloldjuk fekete-tengeri kikötőink akadályait” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
Mint arról a miniszterelnök beszámolt, eddig 34 millió tonna termést takarítottak be Ukrajnában az aratási kampány során, többek között 22 millió tonna búzát. A hazai kereslet ugyanakkor elmondása szerinte évi 6-7 millió tonna, számolt be az Urjadovij portál.