A tervek szerint 2028-ban kapcsolják be azt a hatalmas üzemanyagcellás erőművet, ami jelentős mértékben járulhat hozzá az ország karbonlábnyomának csökkentéséhez.
Dél-Korea hivatalosan is letette a világ legnagyobb hidrogén üzemanyagcellás erőművének alapkövét, amely évente nagyjából 270 ezer háztartás számára termelhet majd tiszta elektromos áramot. Az Észak-Kjongszang tartományban, Kjongdzsuban található 108 megawattos Gangdong várhatóan 2028-ban kezd majd el teljes kapacitáson üzemelni.
A teljes beruházás értéke 580,7 millió dollár, vagyis nagyjából 193 milliárd forint, amelyet a kormány, a helyi önkormányzatok és magánvállalatok dobtak össze.
Miután teljes kapacitással elkezd működni, az új létesítmény felülmúlja majd a szintén dél-koreai, 79 MW-os Shin Incheon Vision Dream erőművet, amelyet körülbelül 250 000 háztartás lát el árammal, és további 44 ezer otthont fűtenek vele – írja az Interesting Engineering. Nem mellesleg: kritikus fontosságú lesz abban, hogy Dél-Korea elérje a kitűzött klímacéljait.
Az új létesítmény úgynevezett szürke hidrogént fog használni, amely jelenleg a legszélesebb körben előállított hidrogéntípus. A szürke hidrogén fosszilis alapú, földgáz és vízgőz felhasználásával előállított hidrogén, amit úgynevezett gőzreformálással állítanak elő. A folyamat során keletkezett szén-dioxid, amely üvegházhatású gáz, teljes mértékben a légkörbe távozik.
A szürke hidrogént a helyszínen állítják elő, ami aztán az üzemanyagcellák segítségével termel majd áramot.
A végső cél, hogy zöld hidrogént használjanak, így a mostani megoldást csupán átmenetinek tekintik.
A tervek szerint 2028 márciusában kezdi majd meg a működését az erőmű, ami 1200 munkahelyet teremt és mintegy 52 millió dollár – 17,2 milliárd forint – adóbevételt generál majd. Emellett elősegítheti a régió ipari fellendülését is.
Piaci jelzálog-konstrukciók, állami újjáépítési kompenzáció, állami lakbértámogatás. Az ukrán lakástámogatások ezen a három pilléren alapulnak, a háború speciális helyzetet idézett elő a lakáspiacon.
A háború negyedik évében az ukrán lakástámogatások kettős célt szolgálnak: egyrészt új otthonokhoz segíteni a családokat ott, ahol a piac még működik, másrészt kárpótlást nyújtani azoknak, akiknek az ingatlana megsérült vagy megsemmisült.
2025-re három pillér köré rendeződött a rendszer: a jeOszelja kedvezményes jelzáloghitel, a jeVidnovlennya újjáépítési kompenzáció és – újdonságként – a belső menekültek bérleti támogatása.
Az ukrán lakástámogatások pillérei
A kormány zászlóshajója a 2022 végén indult jeOszelja program, amely 3 százalékos kamatot kínál az elsőbbséget élvező csoportoknak (katonák, veteránok, orvosok, pedagógusok), 7 százalék körüli kamatot a szélesebb lakossági körnek.
A konstrukció folyamatosan bővül: 2025-ben is kiemelten finanszírozzák, és a program a nyárra kézzelfogható aktivitást mutat.
A pénzügyminisztériumhoz tartozó források szerint 2025-ben eddig közel 1,5 ezer család vásárolt így lakást 2,7 milliárd hrivnya (22,5 milliárd forint) értékben.
A program indulása óta több mint 16 ezer család részesült támogatott hitelben.
A nyári piaci összesítések már 17,6 ezer szerződést és 29,1 milliárd hrivnya (242,6 milliárd forint) kumulált hitelállományt jeleznek.
A jelzálogprogram elsődlegesen új lakások építésére indult, de a folyamatos módosításokkal egyre szélesebb a másodlagos piac bevonása. A feltételek egy részét ma már a kereskedelmi bankok kockázati szabályai finomhangolják (például az életkori korlát: jellemzően akkor engedélyezik a futamidőt, ha az adós 70 éves koráig vissza tudja fizetni).
Stratégiai oldalon az állami Ukrfinzsitlo 2025–2029-es terve a forrásbővítésre épít: 2026-ra 25 milliárd hrivnya (208,5 milliárd forint) új kihelyezést terveznek, ami jelzi a program hosszabb távú stabilizálását vegyes – állami fiskális és piaci finanszírozással. A 2024 végén elfogadott szabálymódosítás 2025-ben is érvényes: a belső menekültek (VPO) nemcsak új építésre, hanem fiatalabb (például legfeljebb 10 éves) használt lakásokra is igénybe vehetik a konstrukciót, ezáltal szélesebb kínálat nyílt meg az érintett családok előtt.
A kezdeményezés komolyságát bizonyítja, hogy 2025 májusában az ukrán kormány 50 millió eurós keretmegállapodást írt alá a Council of Europe Development Bankkal (CEB), kifejezetten VPO-családok kedvezményes jelzáloghiteleire, több mint 1100 hitel célzott finanszírozására.
Kompenzáció a sérült vagy megsemmisült ingatlanok után
A jeVidnovlennya nevű program a károsodott vagy megsemmisült lakóingatlanok tulajdonosainak nyújt készpénzes támogatást (javításra) vagy lakásvásárlási utalványt (ha az eredeti ingatlan megsemmisült). Az ügyintézés a Gyija felületén történik, a program teljes leírása és az igénylés menete nyilvános.
A kormányzati beszámolók szerint a program több tízmilliárd hrivnyát mozgatott meg két év alatt, százezres nagyságrendű jogosulttal, a finanszírozás pedig nemzetközi forrásokkal is erősödik. A CEB 2025 júniusában 100 millió eurós hitelmegállapodást írt alá az ukrán kormánnyal (HOME projekt) a megsemmisült lakások kompenzációjának kiegészítésére.
A jeVidnovlennia esetén két kulcsdokumentum a legkritikusabb:
a kárfelmérés hivatalos eredménye és
az ingatlanjogi státusz tisztázása.
A kompenzáció nem minden esetben teljes értékű – régiónként és kárkategóriánként eltérő lehet –, de a 2025-ös nemzetközi forrásbővülés csökkentheti a várólistákat.
Új elem 2025-ben: bérleti támogatás a belső menekülteknek
Január 29-től új állami eszköz jelent meg: a belső menekültek bérleti díjának célzott támogatása, valamint a bérbeadó adóterheinek részbeni kompenzációja. A támogatásra azok a VPO-k pályázhatnak, akik harcok által érintett vagy megszállt területekről menekültek, és lakásuk megsérült vagy megsemmisült. Az összeget egyénileg állapítják meg, a feltételeket a szociális tárca részletezte; a program célja a legális, szerződéses bérleti viszonyok ösztönzése.
Ez a támogatás a jelzáloggal szemben rugalmasabb és gyorsabban aktiválható megoldás, főleg a magas bérleti díjú nagyvárosokban (Kijev, Lemberg, Odessza), ahol a menekültáradat és a beruházási ciklus elhúzódása miatt tartós kínálati szűkösség tapasztalható.
Ideiglenes lakhatási alapok
A 2024 végén elfogadott kormányhatározat 2025-ben kibővítette azok körét, akik jogosultak lehetnek önkormányzati ideiglenes lakhatásra. A VPO-k mellett több sérülékeny csoport (például nagycsaládosok, idősek, fogyatékossággal élők) is bekerült a rendszerbe, ami a helyi lakásalapok rugalmasabb felhasználását célozza.
A jeOszelja láthatóan stabilizálja a keresletet az új és újszerű használt lakásoknál, míg a jeVidnovlennya a felújítási szegmensben mozgat meg forrásokat (helyi kivitelezők, építőanyag-kereskedők). A belső menekültek bérlettámogatása a hosszú távú bérleti piacon teremthet fehérített, szerződéses viszonyokat, részben csökkentve a „zsebre kiadást”.
Ukrajna 2025-ös lakhatási eszköztára tehát összehangoltnak tűnik:
a jelzálog a piaci tranzakciókat támogatja,
az újjáépítési kompenzáció a károsult háztartások talpra állását segíti,
a VPO-bérlettámogatás pedig áthidaló megoldás a magas árak és a kínálati szűkösség közepette.
A rendszer kulcsa a külső finanszírozás és a banki fegyelem. Ha ezek fennmaradnak, a programok a lakásmobilitáson keresztül gazdasági stabilizáló szerepet is betölthetnek.
Ukrajnában mintegy 86 000 magán- és 18 000 többemeletes épületet állítottak helyre, amelyek az Oroszországi Föderáció teljes körű inváziója során sérültek meg – számolt be az Ukrinform az újjáépítési miniszterelnökhelyettes, Olekszij Kuleba közösségi és területfejlesztési miniszter egy tv-adásban közölt adataira hivatkozva.
„A megrongálódott vagy megsemmisült ingatlanok nyilvántartása szerint több mint 234 ezer lakóobjektum van regisztrálva. A mai napig mintegy 86 ezer magánházat és hozzávetőleg 18 ezer többlakásos épületet sikerült helyreállítani”, mondta Kuleba.
Elmondása szerint a szociális infrastruktúra aktív helyreállítása folyik. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kijevi régióban 30 000-ből 21 000, az ellenség által megrongált objektumot már helyreállítottak: házakat, iskolákat, kórházakat, adminisztratív és infrastrukturális létesítményeket, ami a teljes szám 70%-a.
A kormánytisztviselő hozzátette: 2025 három hónapja alatt több mint 60 oktatási intézmény, több mint 20 kikötői infrastruktúra és több mint 200 vasúti létesítmény sérült meg.
A miniszterelnökhelyettes kiemelte, minden megrongálódott, megsemmisült objektumot helyre kell állítani, ezért a fejlesztési tárca partnerek támogatásával folytatja a gyors helyreállítási programot.
„7,4 milliárd dollárt különítettek el a kiemelt helyreállításra, a teljes hiány több mint 10 milliárd dollár. Számítunk partnereink támogatására. A múlt héten nagyszabású konferenciát tartottak Kijevben, ahol a deficit csökkentésének és országunk fellendülési szükségletei növelésének kérdéseit vitatták meg”, mondta Kuleba.
A Legfelső Tanács keddi ülésén levette a napirendjéről a Hmelnyickiji Atomerőmű blokkjainak építéséről szóló törvénytervezetet – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a honatya azt írta: „Nincs elég szavazat.” A Hmelnickiji Atomerőmű 3. és 4. számú blokkjainak elhelyezéséről, tervezéséről és kivitelezéséről szóló 11146. számú kormány-törvénytervezetről van szó, amelyet még 2024 áprilisában jegyeztek be. Korábban ez a projekt vitákat váltott ki a társadalomban és a képviselői testületben. De a képviselők szerint december 17-én, kedden ez került első napirendi pontként a Legfelső Tanács ülésére.
Katarina Maternova, az EU ukrajnai diplomáciai képviseletének vezetője hétfői interjújában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió struktúrái nem vettek részt ennek a jogalkotási kezdeményezésnek az előkészítésében. „Nem vettünk részt ennek a törvénytervezetnek az előkészítésében. De ez a döntés teljes mértékben az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik, hogy Ukrajna épít-e atomerőművet vagy sem” – mondta.
Ukrajna már az idén megkezdi a legnagyobb európai atomerőmű építését a lengyel határtól mintegy 180 kilométerre fekvő Hmelnickij városnál – jelentette be hétfőn Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter.
A tervek szerint a Hmelnickij atomerőműben további négy atomreaktor blokk épül nyugati segítséggel. Az erőmű meglévő két blokkja egyenként 1000 megawatt bruttó teljesítményű szovjet tervezésű reaktorral rendelkezik.
A Hmelnickij atomerőmű Ukrajna négy atomerőműve közül a legkisebb. „Hat reaktoros kapacitásával pedig ez lesz a legnagyobb Európában, és még a Zaporizzsjai Atomerőműnél is nagyobb teljesítményű” – mondta az energiaügyi miniszter.
Az építkezés a tervek szerint idén kezdődik.
A hármas és a négyes reaktor szovjet tervezésű, VVER-1000 típusú lesz, a további kettő pedig az amerikai Westinghouse AP-1000-es reaktorával épül meg.
Az erőmű az épülő négy reaktorral együtt összesen több mint 6200 megawatt teljesítménnyel rendelkezik majd.
A miniszter elmondása szerint a bővítés kompenzálja majd az elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőmű kapacitását.
Az orosz-ukrán háború közel két évvel ezelőtti kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-termelésének több mint 50 százaléka nukleáris energián alapult. Kijev rendszeresen exportálja az Európai Unióba a felesleges villamos energiát.
Az orosz invázió következtében elpusztult ukrajnai lakások és szociális infrastruktúra helyreállításához körülbelül 3,5 millió tonna acélra van szükség – írja az Unian ukrán hírügynökség.
65 ezer épületet kell helyreállítani – derült ki az Ukrajna helyreállításáról szóló I. építészeti és építőipari fórumon.
A fórumon a kormányzati tisztviselők kivitelezőkkel, fejlesztőkkel, építészekkel és bankokkal közösen vitatták meg, hogy miként lehetne a lehető leggyorsabban helyreállítani Ukrajnát, és mennyi ideig tartana.
6. UKRAINE.$PLTR has just signed the Ukraine Business Compact with @FCDOGovUK stating:
“We're thrilled to share that we've been actively supporting the people of #Ukraine since the beginning of the Russian invasion.” https://t.co/RNgmT9eA8h
6. UKRAINE.$PLTR has just signed the Ukraine Business Compact with @FCDOGovUK stating:
“We're thrilled to share that we've been actively supporting the people of #Ukraine since the beginning of the Russian invasion.” https://t.co/RNgmT9eA8h
Hivatalos adatok szerint 2022-ben Ukrajnában 74 312 társasház és 18 281 kertes ház épült fel. Az építkezésben Kijev megye volt az első, annak ellenére, hogy a háború miatt 29 százalékkal kevesebb új területet adtak át az előző évhez képest – írta meg a pmg.ua.
Ezekben a megyékben épült a legtöbb magánház az elmúlt évben:
Kijev: 4132,
Lemberg: 1816,
Volinszk: 1391,
Kárpátalja: 1365,
Rivne: 1301 darab.
[type] => post [excerpt] => Hivatalos adatok szerint 2022-ben Ukrajnában 74 312 társasház és 18 281 kertes ház épült fel. Az építkezésben Kijev megye volt az első, annak ellenére, hogy a háború miatt 29 százalékkal kevesebb új területet adtak át az előző évhez képest – írta ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1677701040 [modified] => 1677682728 ) [title] => A háború ellenére is sorra épültek a házak Ukrajnában [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=35569&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 35569 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 35570 [image] => Array ( [id] => 35570 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko.jpg [original_lng] => 146002 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/haziko.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1677675657:12 [_thumbnail_id] => 35570 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2917 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f5853349a7714bdaf408dab0374f7b06] =>
I promised to work with Ukraine on renewable energy sources, important for its energy security.
Now we deliver: a first batch of 5 700 solar panels will be sent to Ukraine soon.
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR
Törökországban megkezdődött a házak építése azon lakosok számára, akiknek otthona az ország délkeleti részén lezajlott erős földrengések következtében megsemmisült – jelentette be Murat Kurum, Törökország ökológiai és városfejlesztési minisztere Facebook-oldalán.
Elmondása szerint elkezdődött a 855 lakóépület építése Nurdaghban és Islahban.
„Minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy polgáraink a lehető leghamarabb visszatérjenek otthonaikba. Azonnal megkezdjük a munkát azokon a területeken, ahol a szerződéseket aláírták, és elvégezték a talaj geológiai felméréseit” – mondta Kurum.
A miniszter egy videót is közzétett az építési munkálatokról.
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
Japán megkezdte a védelmi erők támaszpontjának építését egy lakatlan szigeten az amerikai vadászgépek bevonásával zajló hadgyakorlatokat illető terv részeként. A hírt az UNN közölte a Japan Todayre hivatkozva.
„Tekintettel a háború utáni korszak legszigorúbb és legnehezebb biztonsági helyzetére, a kormány megépíti ezt a létesítményt, és a lehető legrövidebb időn belül megkezdi az üzemeltetést” – mondta Japán Miniszteri Kabinetének főtitkára.
A munkálatok négy évig tartanak majd a Mage-szigeten.
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
More than 75,000 Kaiser Permanente healthcare workers on Wednesday began a three-day strike, a job action that could delay medical appointments, lab results and prescriptions, especially in California. Here's what to know. https://t.co/i7mJXL5C4Zpic.twitter.com/i3wAwB8Bmd
On the sidelines of the #NATOSummit we opened the first foreign office of @ukroboronprom - in Washington, USA. Its main task is to promote joint US-Ukrainian defense projects and enhance our integration into NATO's defense industrial base. pic.twitter.com/3fGoPJrwH6
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr
Kirilo Timosenko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője Telegram-csatornáján közölte, Päivy Laine-nal, Finnország meghatalmazott ukrajnai nagykövetével megvitatta Finnország részvételét Csernyihiv megye újjáépítésében.
„Finnország őszintén szeretne segíteni Csernyihiv megyének, ezen dolgozik a kormány és a magáncégek. Készek vagyunk partnereink rendelkezésére bocsátani minden szükséges információt a rekonstrukcióra szoruló objektumokról: lakóépületek, iskolák, kórházak és közműhálózatok” – jegyezte meg Timosenko.
Csernyihiv megyében összesen több mint 4479 lakóépület szorul azonnali helyreállításra, köztük 1029 többemeletes épület és 3231 magánház.
Lakóépületek építését 5-6 hónapon alatt tervezik Ukrajna 16 megyéjében –régiónként 2000 lakást. Egy bútorozott lakás négyzetmétere körülbelül 700-800 dollárba kerül.
Timosenko hozzátette, hogy a területek visszafoglalását és a lakásállomány felújítását követően az emberek visszatérhetnek otthonaikba, ezeket a lakásokat pedig a katonaságnak, az orvosoknak és a rendőröknek adják át.