Idén már 225 millió dollárra volt szükség ahhoz, hogy valaki felkerülhessen az amerikai Forbes által jegyzett száz legvagyonosabb nő listájára, akik önerőből érték el sikereiket.
Az állandó tagok mellett új közismert szereplő az énekes-befektető Dolly Parton és a modell-üzletasszony Cindy Crawford. A napokban lépett be a dollármilliárdosok klubjába Rihanna, aki énekesnői karrierje mellett saját divatmárkájából gazdagodott meg. A szórakoztatóiparban csak Oprah Winfrey előzi meg, aki 2,7 milliárd dolláros vagyonával a lista előkelő 12. helyén szerepel. A legfiatalabb a listán a kozmetikai ágazatban tevékenykedő, mindössze 23 éves Kylie Jenner, őt követi Taylor Swift 31 éves énekesnő, de figyelemre méltó a 32 éves Rachel Carlson karrierje is, aki az online oktatást forradalmasította. A legidősebb hölgy a mai napig aktív, Alice Schwartz, aki 95 évesen is biotechnológiai vállalatot vezet, a vezérigazgatói posztot a fia tölti be, de még benne az igazgatótanácsban.
Üde színfolt a palettán, hogy a legtöbb nő az egészséges életmóddal és informatikai fejlesztésekkel kapcsolatos vállalkozásaival jutott be a mezőnybe, illetve a kreatív hivatások képviselői, írók és művészek is felkerülhettek a listára.
A Forbes összeállítása szerint a következőket lehet tudni a top hármas lista vezetőiről:
1. Diane Hendricks
Vagyona: 11 milliárd dollár
Az építőanyagokat áruló ABC Suppy nevű vállalatot még a férjével alapították 1982-ben. Hendricks a férje 2007-es halála óta egyedül viszi az üzletet. A cég tavaly már több mint 12 milliárd dolláros bevételt termelt.
2. Judy Faulkner
Vagyona: 7 milliárd dollár
1979-ben alapította meg Amerika vezető orvosi szoftvercégét, az Epic-et egy wisconsini pincében. Az Epic több mint 250 millió beteg orvosi nyilvántartását segít kezelni. A programozó végzettségű Faulkner 2015-ben beszállt a Giving Pledge nevű kezdeményezésbe, melynek résztvevői azt ígérik, hogy a vagyonuk nagy részét eladományozzák.
3. Meg Whitman
Vagyona: 6,1 milliárd dollár
1998-tól 2008-ig az eBay CEO-jaként tevékenykedett. A Procter & Gamble és a Dropbox igazgatótanácsában is megfordult. 2018-ban egy Los Angeles-i e-sporttal foglalkozó cégbe, a Immortals LLC-e fektetett, amiben most is igazgatótanácsi tag.
The 25 richest Americans including Jeff Bezos, Mike Bloomberg and Elon Musk paid relatively little — and sometimes nothing — in federal income taxes between 2014 and 2018, according to an analysis of IRS filings by ProPublica. https://t.co/IsZyRbMT53
The actions I’m taking on supply chains are aimed at making sure you have what you need – whether that’s presents that arrive on time or a kitchen appliance. We’re working around the clock to speed things up.pres pic.twitter.com/DRIcLOQqYp
We are excited to announce that GE is forming three industry-leading, global public companies focused on the growth sectors of aviation, healthcare, and energy. https://t.co/DIFs2jU7O9pic.twitter.com/O8DwrIOmF1
On the sidelines of the #NATOSummit we opened the first foreign office of @ukroboronprom - in Washington, USA. Its main task is to promote joint US-Ukrainian defense projects and enhance our integration into NATO's defense industrial base. pic.twitter.com/3fGoPJrwH6
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr