Az eCserha projekt ezentúl nemcsak a teherautókra és autóbuszokra, hanem a személygépkocsikra is érvényes lesz, jelentette be Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke.
„Folytatjuk a sikeres eCserha projektünk kiterjesztését a kényelmes határátlépés érdekében. Ma olyan határozatot fogadunk el, amely kiterjeszti az elektronikus sorfoglalást a személygépkocsikra” – közölte Smihal a kormány keddi ülésén.
Elmondása szerint szolgáltatás segítségével már több mint 800 ezer jármű lépte át az államhatárt.
„Kényelmes, és felgyorsítja a folyamatot. Ráadásul megszűnnek a visszaélések” – hangsúlyozta a kormányfő.
Egyes parlamenti képviselők azt javasolják, hogy állítsák vissza a vámmentes autóbehozatalt, azonban kizárólag a háborúban harcoló katonák számára. A hírt Pavlo Bakunec parlamenti képviselő közölte.
Hozzátette, hogy a nulla százalékos vámkezelés fontos lenne a front szükségleteire nézve is, hiszen a katonai egységek külföldről olcsóbban hozhatnának be gépkocsikat. Elmondta, hogy a fegyveres erőknél szolgáló katonák női hozzátartozói utazhatnának külföldre a járművekért, s a határon csak fel kellene mutatniuk a fronton szolgáló rokonuk igazolványát.
A parlamenti képviselő szerint a törvénytervezetet még nem terjesztették a Legfelső Tanács elé, de több tucat képviselő már aláírta. Megjegyezte: az Egyeztető Tanácson kérelmezni fogja a dokumentum a parlament elé terjesztését.
A Legfelső Tanács keddi ülésén jóváhagyta a kormány által benyújtott törvénytervezetet, amely eltörli a természetes személyek által Ukrajnába behozott személygépkocsik és a kisvállalkozók által külföldről szállított áruk vámmentességét, a vámilletékek, a jövedéki adó és ÁFA fizetése 2022. július 1-től ismét kötelezővé válik – adta hírül az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az Legfelső Tanács által ma elfogadott 7418. számú törvény visszaállítja a márciusban megszüntetett adózást: az első, második és harmadik csoportba tartozó egységes adót fizető vállalkozók által behozott áruk esetében; azon vállalkozások számára, amelyek nem fizetnek behozatali vámot; állampolgárok által behozott járművekre. A jogszabály ugyanakkor mentesíti a kizárólag villanymotorral (eggyel vagy többel) felszerelt autókat a nyugdíjilleték befizetése alól.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy márciusban a Legfelső Tanács törvényt fogadott el a vállalkozások által importált áruk behozatalára vonatkozó vám- és áfamentességről. A törvény mentesítette a vámilleték alól az állampolgárok által behozott járműveket is.
A kormány szerint az importvám-, jövedékiadó- és áfamentesség következtében az állami költségvetés mintegy 13 milliárd hrivnya bevételtől esett el. Március óta a magánszemélyek mintegy 119 ezer autót hoztak be Ukrajnába vámmentesen.
Romániában az idei első öt hónapban csaknem 33 százalékkal több, 47 645 új autót helyeztek forgalomba a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a román gépkocsigyártók egyesülete.
A tavalyi év azonos időszakában 35 845 új autót helyeztek forgalomba. A piacvezető márka továbbra is a Dacia, ennek modelljeiből 12 616 új autót regisztráltak.
Májusban 24 százalékkal több, 10 198 új személygépkocsit helyeztek forgalomba a tavalyi év ötödik hónapjához mérten.
Ugyanakkor az idei első öt hónapban 135 275 használt, importból érkező személygépkocsit helyeztek forgalomba, 19 százalékkal kevesebbet a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 167 101 járműhöz képest.
Májusban 5,1 százalékkal 29 952-re csökkent a forgalomba helyezett használt személygépkocsik száma.
2021 júniusában Ukrajna gépkocsi parkját 8,8 ezer új autó bővítette – ez 21%-kal több mint az elmúlt évben, számolt be az Ukravtoprom. Meg kell jegyezni, hogy ez az adat csaknem 36%-kal magasabb, a járvány előtti 2019-es év júniusi mutatójához képest.
Az új autók regisztrációja 4%-kal nőtt az előző hónaphoz képest.
A legnépszerűbb márka júniusban a Toyota volt – 1296 autó, + 25% (egy évvel ezelőtt a Renault volt a vezető márka).
A második helyen – a Renault (986 autó, -15%), a harmadik helyen – a Kia (742 autó, + 10%).
A top 5-s listán szerepel a Skoda (609 autó, + 27%) és a Hyundai (441 autó, + 11%).
A hónap bestsellere a Toyota Rav-4 (547 autó) lett.
Összesen 48,4 ezer új autót regisztráltak Ukrajnában az év első felében, ami 30%-kal több mint az előző év azonos időszakában.
Ukrajnában június 15-től érvénybe lépett a külföldi autók (jevrobljaha) kedvezményes vámkezeléséről aláírt törvény. A határozat azokra a gépkocsikra vonatkozik, melyeket a 2020-as év végéig hoztak be az országba.
A rendeletet még áprilisban szavazta meg a Legfelső Tanács. A vámkezelés során figyelembe veszik az autó korát, a motor típusát és térfogatát, azonban a jármű értékét nem. Az alapkamat nulla és 150 euró között mozog majd, a kamatláb legfeljebb 1000 euró lehet.
A törvény azt javasolja, hogy a gépkocsik vámkezelését a hatályba lépéstől számított 180 napon belül a következő képlet alapján végezzék: alapkoefficiens + Ve + Fe.
Emellett kötelezően be kell majd fizetni 8500 hrivnyát. Amennyiben a tulajdonos meggondolja magát, vagy veszteséges számára a vámkezelés, akkor is be kell fizetnie ezt az összeget az állami költségvetésbe annak érdekében, hogy hat hónapon belül ki tudja vinni külföldre. Ha ez november 15-ig nem történik meg, akkor 170 ezer hrivnya bírságot kell kifizetnie.
A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte – közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
A megállapodás szerinti vételár fedezetet nyújt az önkormányzat által az ingatlan megszerzésére és a közel 400 hektáros ipari terület kialakítására fordított valamennyi költségre – írták. A közlemény szerint a város önkormányzata ingatlanfejlesztő cégén keresztül értékesítette a BMW Manufacturing Hungary Kft. részére az autógyár megépítésére szolgáló ipari területet, amelyet a beruházás megvalósítására alkalmas műszaki állapotban átadott.
Ugyanakkor az eredeti szerződésben foglaltakhoz képest a felek közös megegyezéssel néhány fejlesztési elem vonatkozásában határidő módosításokat fogadtak el. E változtatások az ipari területen kívüli infrastruktúrákra vonatkoznak és nem akadályozzák az ipari területen belüli további fejlesztéseket. A határidő módosítással érintett fejlesztések: a telekommunikációs hálózat, az ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz-vezeték, a gázellátás, az útcsatlakozások, és az intermodális központ – olvasható az önkormányzat közleményében.
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 15-i Facebook-sajtótájékoztatóján, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a német fél elhalasztja a debreceni beruházást. Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép – hangsúlyozta.
A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos „tól-ig” határral módosítani kell – mutatott rá. Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen leszögezte: a munkálatok a tervek szerint folytatódnak. „Mi változatlanul elkötelezettek vagyunk a Debrecenben létesítendő üzem tervei mellett” – fogalmazott. Hozzátette: az a globális gazdasági helyzet, amit a járvány okozott, rányomta a bélyegét az építkezésre is. Szükség lesz az építkezés ütemezésének némi módosítására, ebben a pillanatban az ütemezés vizsgálata folyik. A késés, feltételezéseik szerint, néhány hónapban mérhető.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a német gyár képviselői 2018. október 12-én írták alá Debrecenben a beruházásról szóló dokumentumokat. Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek – mondta akkor a külgazdasági miniszter. Bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében a leendő BMW autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2×2 sávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított vasúti összeköttetéssel, új telekommunikációs és gázhálózatot alakítanak ki.
A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán szerdán.
Szijjártó Péter azt is megemlítette, hogy jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen fognak megbeszélést folytatni. Kiemelte, a BMW Debrecen iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.
A BMW AG szerdán publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra kurtítják. Hozzátette: a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek. „A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk” – jelentette be. Megjegyezte, hogy a magyarországi üzem kivitelezése mellett más projektek is halaszásra kerülnek.
2019-ben Ukrajnába 544 ezer autót importáltak, ami 2,4-szer több, mint 2018-ban.
Erről az Ukrajnai Autógyártók Szövetsége (Ukravtoprom) sajtószolgálata számolt be.
„A tavalyi évben 3,6 milliárd dollár értékben importáltak személygépkocsikat Ukrajnába” – jelentette az Ukravtoprom. Ez közel 544 ezer autót jelent, ami 2,4-szer több, mint 2018-ban.
Az új gépkocsik vásárlása 28%-kal, ami 95,6 ezer autót, míg a használt autók importja 2,9 szeresére nőtt 2018-hoz képest és 448,4 ezer gépkocsit jelent.