Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács április 23-án csúcstalálkozót tart videókonferencia keretében annak megvitatására, hogyan lesz képes az európai gazdaság felépülni a koronavírus-járvány okozta válságból – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken.
Az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei 500 milliárd euró összegű mentőcsomagról állapodtak meg csütörtökön a járvány okozta gazdasági válság enyhítésére.
Nyilatkozatában Michel a megállapodást „jelentős áttörésnek”, „gyors és célzott segítségnek” nevezte, amely véleménye szerint megfelelő védelmet fog nyújtani az uniós tagállamok vállalkozásainak.
„Ideje lefektetni a szilárd gazdasági fellendülés alapjait” -fogalmazott. A megállapodásban szereplő terv képes újraindítani az európai gazdaságot, miközben előmozdítja a gazdasági felzárkózást – tette hozzá.
David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az eurócsoport megállapodásáról nyilatkozva azt mondta, ez az első alkalom, hogy a tagállamok a válságra nem külön-külön reagálnak, hanem valódi unióként, egyenlő feltételek mellett, közösen cselekszenek.
„Az európai vonaton nincsenek többé első és másodosztályú utasok” – fogalmazott.
Az uniós csúcstalálkozóra utalva kijelentette: az állam-, illetve kormányfőknek bátraknak kell lenniük. Az európai szolidaritás erősödik, a nemzeti önzés visszaszorulóban van. Noha a közös utazás megkezdődött, még nagyon sok tennivaló van hátra, a jelenlegi helyzetből csak egy „erősebb Európa által szabadulhatunk” – tette hozzá az EP elnöke.
The EU is providing a first tranche of €500 million to help refugees, and we made sure this week that they get residency rights in the EU for at least a year.
Refugees from Ukraine deserve our solidarity and support, and so do the countries that welcome them. pic.twitter.com/gHuuBQNsJw
Grateful to @vonderleyen ?? for an important decision to give immediately residency rights in the EU to Ukrainians flowing to Europe because of Russian aggression. The first tranche of EUR 500 million provided by EU would help Ukrainians to ensure decent living conditions.
Nem született megállapodást az Európai Unió 2021 utáni hétéves keretköltségvetéséről az uniós állam- és kormányfők e témában összehívott rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján – közölte péntek este Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő tanács elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: nagyon keményen dolgoztak azért, hogy megpróbáljanak közös nevezőre jutni, de pénteken sajnos nem sikerült megállapodásra jutni. „Azt látjuk, hogy ehhez több időre van szükségünk” – tette hozzá.
Charles Michel azt mondta, továbbra is minden javaslat és tagállami elképzelés „az asztalon van.”
A tanács elnöke szerint további informális konzultációkra lesz szükség ahhoz, hogy egy újabb, szintén rendkívüli EU-csúcs időpontját ki lehessen tűzni. Hozzátette, biztos abban, hogy az intenzív és a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd folytatásával sikerül megállapodásra jutni.