Jelentős részt fizetett ki az alkalmazás mögött álló vállalat a közel 2 milliárd dolláros adósságából, így pedig már képes volt profitot termelni.
Azután sikerült a Telegramnak először nyereségessé válnia, hogy az üzenetküldő szolgáltatást egyre többször veszik elő a dezinformációk és az illegális tartalmak, többek között a gyermekek szexuális zaklatását tartalmazó anyagok terjedésének elősegítése miatt.
A francia ügyészség augusztusban adta ki a letartóztatási parancsot Pavel Durov, a Telegram vezérigazgatója ellen az alkalmazáson keresztül elkövetett állítólag bűncselekmények miatt, aki ekkor nem is hagyhatta el az országot.
A Telegram teljes bevétele 2024-ben meghaladta az 1 milliárd dollárt, emellett pedig több mint 500 millió dollár készpénztartalékkal is rendelkezik, nem számolva a kriptoeszközöket – írja X oldalán Pavel Durov.
A Bloomberg felidézi, hogy a több mint 900 millió aktív felhasználóval rendelkező platform a kormányok figyelmét azzal hívta fel magára, ideértve az EU-t, Iránt és Oroszországot is, hogy illegális tartalmakat tárol, a letiltási kérelmekre pedig nem ad választ. Moldovában a hatóságok azt állították, hogy az egyik Oroszország által támogatott műveletet ezen a platformon keresztül szerveztek meg.
Pavel Durov, Telegram alapítója szerint az immáron 500 millió aktív felhasználója ellenére még mindig nem rendelkezik üzleti modellel. Jelentősen megváltozik a végponttól végpontig titkosított chatelést, videohívást és hanghívást lehetővé tevő platform, 2021-ben megkezdődik a szolgáltatás monetizációja.
A Telegram fejlesztését és üzemeltetését Durov eddig a saját zsebéből finanszírozta, miután igencsak meggazdagodott Oroszország első számú közösségi hálózatából; ő indította 2006-ban a Facebook által inspirált Kontaktot, amely 2014-ben végül a Mail.ru tulajdonába került. A jelenleg 36 éves vállalkozó vagyonát 3,4 milliárd dollárra becsüli a Forbes.
Durov bejelentése szerint kétféle monetizációs forma lesz a Telegramon, de semelyiktől sem kell megijedniük a felhasználóknak.
Az egyik a prémium előfizetés, ennek birtokában jelenleg nem elérhető, elsősorban vállalkozások számára hasznos funkciók kerülnek bevezetésre. A másik bevételi forrás a reklámok megjelenítése lesz, azonban Durov leszögezte, hogy ezek kizárólag a nyilvános csatornákban és hasonló felületeken jelennek majd meg, a privát és csoportos beszélgetésekben nem, plusz a Telegram továbbra is teljes mértékben tisztelni fogja a magánszférát.