Júniusban öt napra leáll a Berlin melletti üzem. A Tesla júniusba öt napra leállítja a gyártást egyetlen európai üzemében, a Berlin melletti Grünheidében – jelentette be kedden a cég szóvivője, megerősítve a Handelsblatt című lap hétfői, a dolgozóknak szóló közleményre hivatkozó beszámolóját.
A termelést fejlesztési és felújítási okokból június 7-én, 14-én, 17-én, 27-én és 28-án állítják le. A szóvivő tájékoztatása szerint a tervezett üzemszüneti napok a hatékonyság növelését, valamint az alkatrészek rendelkezésre állását és a ciklusidők optimalizálását szolgáló fejlesztésekre lettek beütemezve.
A júniusra meghirdetett leállások nem az első üzemszünetet jelentik a Teslánál az idén. Január végén a cég a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajók ellen intézett támadások miatt bekövetkezett alkatrészellátási fennakadások okán állította le mintegy két hétre a termelés. Márciusban pedig az áramellátást ért szabotázsakció miatt volt kénytelen csaknem egy hétig leállítani a gyártást.
A Tesla már több mint két éve gyárt elektromos autókat Berlintől délkeletre fekvő üzemében. A gyárban mintegy 12 ezren dolgoznak. Az elektromos autók iránt csökkenő globális kereslet miatt a Tesla világszerte létszámcsökkentést jelentett be, ami a grünheidei üzemben 400 munkahelyet érint.
Mindazonáltal a Tesla továbbra is a gyártás felfuttatását tervezi. A brandenburgi üzem ugyan még nem érte el az eredetileg kitűzött évi egymilliós gyártási célt, az új cél azonban már évi kétmillió autó legyártása.
Az amerikai elektromos járműgyártó a vörös-tengeri áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt két hétre leállította termelésének döntő részét a Berlin melletti gigagyárában.
A grünheidei Tesla-gyár működése részben a kínai és más ázsiai országokból származó alkatrészektől függ. A jemeni húszi lázadók kereskedelmi hajók elleni támadásai a Vörös-tengeren arra kényszerítették a szállítási vállalatokat, hogy alternatív útvonalakat keressenek, ami viszont a szállítási idő jelentős növekedéséhez vezetett.
A Tesla hétfőn azt közölte, hogy alkatrészhiány miatt január 29-től szinte teljesen felfüggesztette a gyártást a Berlin melletti gigagyárában, a termelés a tervek szerint február 12-én indul újra. A cég azt nem közölte, hogy milyen alkatrészek hiánya miatt kényszerült leállásra.
A Tesla évente több mint 250 ezer elektromos járművet gyárt Grünheidében, mintegy 11 500 alkalmazottal.