A szlovák állami gázművek (SPP) február elsejétől a Török Áramlat gázvezetéken keresztül kezdte importálni az orosz gázt, és az így behozott gáz mennyiségét áprilistól megduplázzák − jelentette be Vojtech Ferencz, az SPP igazgatótanácsának elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A Török Áramlaton keresztül Szlovákiába behozott gáz mennyiségét a gázművek vezetője nem pontosította, ugyanakkor rámutatott: az SPP-nek érvényes szerződése van a Gazprom orosz gázvállalattal és a tőlük vásárolt gáz ára jelentősen alacsonyabb más forrásokénál.
Robert Fico szlovák miniszterelnök már januárban jelezte, hogy Oroszország le fogja szállítani Szlovákiának azt a gázt, amelyre a vonatkozó szerződésekben kötelezettséget vállalt, és erre az ukrajnai gáztranzit leállítása után alternatív útvonalakon, például Magyarországon keresztül kerül majd sor. A szlovák kormányfő akkor még nem tett említést arról, hogy ez az alternatív útvonalakon történő gázszállítás mikor indulhat meg.
A szlovák gázművek képviselői által csütörtökön tartott sajtótájékoztatón a cég kereskedelmi divíziójának vezetője, Michal Lalík a helyzetet ismertetve elmondta: a Török Áramlaton keresztül történő gázszállításról született megegyezés ellenére Szlovákiának valószínűleg más útvonalakra is szüksége lesz, mert a magyarországi gázvezeték kapacitása nem tudja lefedni a teljes szükségletet. Hozzátette: erre a célra a Németországon és Csehországon keresztüli útvonal tűnik valószínűnek, ahol az SPP-nek lekötött kapacitásai vannak.
Oroszország továbbra is szállít gázt Ukrajnán keresztül, ám ha Kijev ezt megtagadja, Moszkva nem kényszerítheti rá ‒ jelentette ki Vlagyimir Putyin a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.
Az orosz elnök leszögezte, hogy Oroszországnak és a Gazpromnak szándékában áll, hogy teljesítse minden szerződött kötelezettségét. Rámutatott, hogy az ukrajnai tranzitszerződés 2024. december 31-én lejár, és ha Ukrajna megtagadja ennek meghosszabbítását, az orosz fél nem kényszerítheti a tranzit folytatására.
Oroszország továbbra is kész gázt szállítani Európába, amelynek magának kellene belső megállapodásra jutnia ebben a kérdésben.
Kijelentette, hogy ha Ukrajna megtagadja a gáz tranzitját, akkor az Európába irányuló mennyiség csökkenni fog, Oroszország pedig egyéb útvonalakon, egyebek között a Török és a Kék Áramlat vezetéken fokozatosan növelni fogja exporteladásait a világ más régióiba. Más útvonalak is mérlegelésre kerültek, függetlenül az ukrajnai eseményektől – tette hozzá. Elmondta, hogy a Kínába irányuló szállítás jövőre el fogja érni a 38 milliárd köbmétert.
Akárki és akárhogyan próbálja is elzárni az energiaszektorunkat, ez lehetetlen, mert a termelés a határteljesítményen van, a világpiac igényeinek megfelelően. Ha holnaptól mindent elzárnának – a gázunkat, az olajunkat –, a világgazdaság azt nem bírná ki.
Kilátásba helyezte, hogy Oroszország részesedése a cseppfolyósított földgáz világpiacából fokozatosan növekedni fog, annak ellenére, hogy ezt megpróbálják megnehezíteni.
Feladatként nevezte meg egyebek között Oroszország energetikai szuverenitásának biztosítását, a stabil alapok megteremtését a régiók gazdaságának zavartalan és megfizethető ellátására. Kitért arra is, hogy a Gazprom, amelynek veszteségeket okozott az orosz gáz európai elutasítása, az országon belül is fejleszteni fogja a gázellátást.
A Gazprom évi rendszeres karbantartás keretében június 5. és 12. között leállítja a földgáz szállítását a Török Áramlat gázvezetéken keresztül – jelentette be pénteken az orosz gázipari konszern.
„A leállásra minden érdekelt féllel lefolytatott előzetes egyeztetés alapján kerül sor” – írja a Gazprom közleménye.
Tavaly június 21. és 28. között állította le rendszeres karbantartási munkálatok elvégzésére a gázvezetéket a Gazprom. A terv szerinti leállást követően a szállításokat menetrend szerint újraindították.
A Gazprom Ukrajnán keresztül továbbra is szállít földgázt Európába, a Reuters tájékoztatása szerint pénteken például az átlagos napi szállításnak megfelelően 40,6 millió köbmétert.
A Reuters saját számításokon alapuló csütörtöki jelentése szerint a Gazprom európai vezetékes földgázexportja Ukrajnán és a Török Áramlat vezetéken keresztül 14,7 százalékkal csökkent májusban az előző havihoz képest.
Az Entsog európai gázszállító csoport adatai és a Gazprom Ukrajnán keresztül történő tranzitról adott napi jelentései alapján végzett számítások szerint a Gazprom európai vezetékes gázexportja napi átlagban a múlt hónapban 64,5 millió köbméterre csökkent az áprilisi 75,6 millió köbméterről. Májusban a Gazprom összesen mintegy 2 milliárd köbmétert szállított Európába, szemben az áprilisi 2,3 milliárd köbméterrel. Az év eleje óta szállított gázmennyiség 10,1 milliárd köbméter. Tavaly az egész évben 62 milliárd köbméter földgázt szállított vezetéken Európába a Gazprom.
A Török Áramlat két, egyenként évi 15,75 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékből áll, amelyek 1100 kilométeres, többségében tenger alatti nyomvonalon szállítanak földgázt Oroszországból Törökországba. A vezetékpár egyik ága tovább halad Bulgáriába, ahonnan számos balkáni és közép-európai országba vezet tovább, közöttük Szerbiába és Magyarországra is.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
A Gazprom bejelentette, hogy keddtől egy hétre leállítja a szállítást a Török Áramlat nevű gázvezetéken. Az oroszok a leállást azzal indokolják, hogy karbantartást végeznek a vezetéken.
A Fekete-tengeren áthaladó Török Áramlat vezetéken évente 31,5 milliárd köbméter gázt szállítanak. A gázvezetéken szállított mennyiség körülbelül fele a török piacot látja el, a másik fele pedig a görög, az észak-macedóniai, a román, szerb, bosnyák és a magyar piacra érkezik – ismertették.
A fentebb említett országok közül Bulgáriába az oroszok már április vége óta nem szállítanak gázt amiatt, hogy a bolgárok nem voltak hajlandóak rubelben fizetni azért – emlékeztetett a portál.
Az oroszok az egyhetes leállást azzal indokolták, hogy karbantartást végeznek a vezetéken. A leállásról az összes érdekelt féllel előre egyeztettek – közölték.
A G7 portál szerint a Török Áramlat leállítása miatt a magyar gázimport körülbelül egyharmada eshet ki a karbantartás idejére. Magyarországon ez a kiesés ugyanakkor nem jelent veszélyt, mivel az országba eddig a szokásos módon érkezett az orosz gáz. Az európai piacon azonban az árakat befolyásolhatja a leállás, mivel a kontinensre érkező gáz egynyolcada a Török Áramlaton keresztül érkezik – hívta fel a figyelmet az Index.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke jelenlétében pénteken a vajdasági Zsablya közelében, Boldogasszonyfalván (Gospodinci) megnyitották a Török Áramlat szerbiai szakaszát, a Balkáni Áramlatot – számolt be róla a helyi sajtó.
Vucic kiemelte, hogy a Balkáni Áramlat biztosítja az ország energetikai stabilitását és biztonságát, valamint még vonzóbbá teszi Szerbiát a befektetők számára.
Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázművek igazgatója elmondta: a legkorszerűbb berendezéseket építették be a gázvezetékbe, amely Magyarországon keresztül az Európai Unió (EU) országaiba is eljuttathatja a földgázt.
Ez azt jelenti, hogy az ezen a gázvezetéken áthaladó gázra Európának is szüksége lesz – hangsúlyozta.
A gázvezeték három csomópontról látja el az országot gázzal, a közép-szerbiai Paracinról, valamint a vajdasági Pancsováról és Boldogasszonyfalváról.
A vezeték a Török Áramlat folytatása, Bulgárián halad keresztül és szállítja az orosz földgázt Szerbián át Magyarországra.
A szerbiai főgázvezeték hossza 403 kilométer, Zajecar közelében jut be Szerbiába és Horgosnál halad tovább Magyarország irányába. A teljes vezeték 930 kilométer hosszú, kapacitása pedig évi 31,5 milliárd köbméter.
Isztambulban ünnepélyesen üzembe helyezték a Török Áramlat gázvezetéket. Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz államfő mellett az ünnepségen jelen volt Aleksandar Vučić szerb elnök és Bojko Boriszov bolgár kormányfő.
A két államfő az isztambuli Halic kongresszusi központban
tartott ünnepélyes eseményen avatta fel a vezetéket, videolinkkel kapcsolódva
az anapai Russzkaja kompresszor-, illetve a kiyiköyi fogadóállomáshoz, ahol
üzembe helyezték a vezetéket.
Az egyik cső kizárólag Törökországot, amíg a másik
Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait, köztük
Magyarországot látja majd el orosz földgázzal.
Magyarország energiabiztonságát erősíti a Török Áramlat kiépítése, mivel így új útvonalon is lehet majd gázt vásárolni – közölte Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere szerdán az MTI-vel.
A gázvezeték 403 kilométeres szerbiai szakaszának
lefektetését szerda reggel jelentették be.
A közlemény szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter
a munkálatok befejezését üdvözölve kijelentette, hogy Magyarország
menetrendszerűen halad a beruházás előkészítő lépéseivel, és már csak arra van
szükség, hogy a bolgárok garantálják a szállítandó gáz minőségét. A nyugatról
érkező kritikák teljesen alaptalanok, hiszen az új gázszállítási útvonalon
fekvő négy európai ország közül három a NATO tagja – tette hozzá.
A miniszter várakozása szerint 2021-től évente 9,8 milliárd
köbméter gáz érkezhet a Török Áramlaton keresztül Magyarországra – olvasható a
közleményben.