Ukrajnának 20 milliárd dollárt kell bevonnia a fegyvergyártás fokozására, csak így tudja visszaverni Oroszországot – mondta Herman Szmetanin, az ország stratégiai iparért felelős minisztere.
Az ország védelmi ipara sokat fejlődött, a finanszírozás azonban továbbra is a szűk keresztmetszet.
A kedvezőtlen helyzet most az, hogy tőke híján kihasználatlan kapacitások is vannak a szektorban. Tény, hogy Ukrajna saját erejéből csak a katonai termelési igény felét tudja finanszírozni.
A legtöbb szempontból nagyobb kapacitással rendelkezünk, mint amit a forrásaink segítségével ki tudunk használni – mondta Szmetanin a davosi világgazdasági fórumon.
Kijev közben keresi a finanszírozást: az úgynevezett dán modellre alapoznak, amelynek lényege, hogy a szövetséges kormányok fizetik az ukrán létesítményekben gyártott lőszert.
Az Ukrajnánál sokszorosan több erőforrással rendelkező Oroszország elleni küzdelem aszimmetrikus döntéseket és lépéseket igényel – mondta Szmetanin. Gyors fejlesztési kényszer is jeletkezik, ugyanis a fronton felmerülő igények szinte azonnali válaszokat követelnek, jó példa erre a katonai drónok gyors fejlesztése.
„Ahhoz, hogy ezt a csatát egyenlő feltételek mellett vívjuk meg Oroszországgal – mondta Szmetanin –, szoros viszonyban kell lennünk szövestégeseinkkel.”
Volodimir Zelenszkij elnök szombaton tanácskozást tartott az ukrán fegyver- és lőszergyártásról – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő szombat esti videoüzenetére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Részletes és széles körű megbeszélést tartottam az ukrán fegyver- és lőszergyártásról – mindenről, amit már gyártunk és amit gyártani tervezünk. Drónok, lövedékek drónokhoz, tüzérség és lőszer, felszerelések.”
Az elnök szavai szerint a tanácskozáson külön szó esett a mobil tűzcsoportok fejlesztéséről és ellátásáról. „Vezetők, parancsnokok, kormánytisztviselők. Egyértelmű feladatok a finanszírozást illetően, a szerződéskötések felgyorsítása. Minden teljesül, mit az idei évre tervezünk” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Amint az elnök korábban kijelentette, Ukrajnának olyan erőssé és hatékonnyá kell válnia, hogy Oroszország tudja, minden csapására választ fog kapni, és ehhez meg kell erősíteni a hazai fegyverek gyártását.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.