Az Európai Bizottság továbbra is magyarázatot vár az AstraZeneca gyógyszergyártó vállalattól az uniós országok koronavírus elleni vakcinaellátásának hiányosságaival kapcsolatban – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn.
A szóvivő a brüsszeli testület sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az Európai Bizottság szoros kapcsolatban van a brit-svéd gyógyszercéggel, miután a vitarendezési folyamat részeként márciusban levelet küldött a vállalatnak a gyártás és a szállítás részleteinek megismerésére. Közölte: a megbeszélések folytatódnak annak biztosítására, hogy a szállítmányok időben megérkezzenek az uniós tagországokba.
„Az Európai Bizottság továbbra is elvárja a vállalattól, hogy tisztázzon számos megoldatlan kérdést” – fogalmazott. Hozzátette, a szerződés minden pontjának betartatásával az EU saját felkészültségét kívánja javítani a későbbi évekre vonatkozóan, amivel egyebek mellett a koronavírus esetleges további variánsaival szembeni védettséget, illetve a fiatalabb korosztály beoltását kívánja biztosítani. A gyógyszergyár, amely az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztette ki a védőoltását, az utóbbi időben egyre lejjebb vitte a szállítandó oltóanyag ígért mennyiségét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke már január végén felszólította az AstraZeneca vezérigazgatóját az unióval kötött szerződésekben foglaltak teljesítésére és a koronavírus elleni vakcina kiszállításának felgyorsítására, miután a cég bejelentette, hogy gyártási gondok miatt 60 százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt oltóanyagellátmányt. A bizottság elnöke emlékeztette a vállalat vezetőségét, hogy a testület már a feltételes forgalomba hozatali engedély elnyerése előtt jelentős beruházásokkal segítette a céget annak érdekében, hogy a hivatalos jóváhagyást követően biztosítható legyen a szükséges oltóanyagmennyiség és a folyamatos szállítás.
Egy hónappal később egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes azt közölte: az AstraZeneca arról értesítette az Európai Uniót, hogy az idei év második negyedévében kevesebb mint a felét szállítja le a megállapodásban foglalt, koronavírus elleni oltóanyagnak, vagyis az első negyedévben mintegy negyvenmillió adag oltóanyagot tud csak leszállítani a cég, a második negyedévben viszont kevesebb mint kilencvenmilliót a szerződésben szereplő 180 millió helyett.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság továbbra is magyarázatot vár az AstraZeneca gyógyszergyártó vállalattól az uniós országok koronavírus elleni vakcinaellátásának hiányosságaival kapcsolatban - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóv...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1618249260
[modified] => 1618246093
)
[title] => Az EU továbbra is magyarázatot vár az AstraZeneca vállalattól a vakcinaellátási hiányokkal kapcsolatban
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=11687&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 11687
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 11688
[image] => Array
(
[id] => 11688
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka.jpg
[original_lng] => 331217
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/astrazeneka.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1618235293:10
[_thumbnail_id] => 11688
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4468
[_oembed_ff5ba73068cdfca78b7b99a7e4fbb632] =>
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy június végéig meghosszabbítja a koronavírus elleni oltóanyagok ideiglenes exportkontrolljának rendszerét. Ez megköveteli az unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék a tagállami hatóságokat a legyártott vakcinák kivitelének szándékáról.
A brüsszeli testület sajtóközleménye szerint a bizottság azért döntött így, mert oltóanyag-szállítmányok továbbra is késedelmesen érkeznek az Európai Unióba.
Valdis Dombrovskis, a bizottság alelnöke szerint, a január végén életbe lépett exportkontoll-mechanizmus – amely az oltóanyag kivitelt engedélyekhez köti – jól bevált eszköz, mert segíti a vakcinák szállításának átláthatóságát.
Sztella Kirikiádisz, az egészségügyért felelős uniós biztos elmondta: az EU elvárja, hogy az oltóanyaggyártó vállalatok teljesítsék az unióval kötött szerződésekben foglaltakat és szállítmányozási kötelezettségeiket az uniós polgárokkal szemben. Hozzátette, hogy az EU ettől függetlenül – a globális szolidaritás jegyében – jelentős mennyiségű vakcinát küld a rászoruló országok számára. „Továbbra is együtt fogunk működni a vállalatokkal annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban növeljük Európában az oltóanyaggyártó kapacitást” – fűzte hozzá.
A döntés értelmében a bizottság iránymutatása mellett június végéig a tagállamok dönthetnek a vakcinák unión kívülre szállításának engedélyezéséről. Ezek az intézkedések azokra az oltóanyaggyártó vállalatokra vonatkoznak, amelyekkel az EU előzetes adásvételi szerződéseket kötött, és nem érintik a humanitárius célú exportot. Az EU eddig 34 millió adag vakcina exportját engedélyezte.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy június végéig meghosszabbítja a koronavírus elleni oltóanyagok ideiglenes exportkontrolljának rendszerét. Ez megköveteli az unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesí...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1615488300
[modified] => 1615484291
)
[title] => Az EU június végéig meghosszabbítja az oltóanyagok exportkontrollját
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=10996&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10996
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 10997
[image] => Array
(
[id] => 10997
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission.jpg
[original_lng] => 201183
[original_w] => 720
[original_h] => 405
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/eu-comission.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1615477091:10
[_thumbnail_id] => 10997
[_edit_last] => 10
[views_count] => 6758
[_oembed_ff5ba73068cdfca78b7b99a7e4fbb632] =>
Olaszország nem engedélyezte a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájának Ausztráliába történő kivitelét, és az Európai Bizottság támogatta a döntést – közölték uniós források csütörtökön Brüsszelben, illetve Rómában.
A források szerint az AstraZeneca vállalat csütörtökön kért engedélyt az olasz kormánytól, hogy mintegy 250 ezer adag oltóanyagot exportálhasson Ausztráliába a Róma melletti üzeméből. Az olasz kormány visszautasította a kérést, amelyet az Európai Bizottság arra hivatkozva támogatott, hogy a gyógyszercég nem teljesítette az uniós szerződésekben rögzített, az Európai Unió országaiba irányuló szállítási kötelezettségeit. A döntésre a koronavírus elleni oltóanyag-kereskedelem nyomon követésére szolgáló, január végén létrehozott uniós exportfelügyeleti mechanizmus keretében került sor – közölték.
Információk szerint a vakcinaexportot ellenőrző uniós mechanizmus elindítása óta az Európai Bizottság legkevesebb 150 kérelmet hagyott jóvá a koronavírus elleni vakcina kivitelére, illetve a mechanizmus létrehozását megelőzően is engedélyezte Európában gyártott oltóanyagok kivitelét. A csütörtöki döntésig nem utasított el egy kérelmet sem.
Az exportengedélyekért az az EU-tagállam felelős, amelyben a kivitelre szánt vakcinákat előállították. A tagállamnak a döntés meghozatala előtt ki kell kérnie az uniós bizottság véleményét.
Az Európai Bizottság ez idáig három gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinájának adott ideiglenes uniós forgalomba hozatali engedélyt. A Pfizer amerikai gyógyszergyártó és partnere, a BioNTech német biotechnológiai cég, illetve a Moderna amerikai biotechnológiai vállalatokkal ellentétben az AstraZeneca ez idáig nem szállította le maradéktalanul az unióval kötött szerződés szerinti oltóanyagmennyiséget az EU tagállamaiba. Információk szerint a gyógyszergyár február végén arról értesítette az Európai Uniót, hogy az idei esztendő második negyedévében kevesebb mint a felét szállítja le a megállapodásukban foglalt, 180 millió koronavírus elleni oltóanyagnak.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A források szerint az AstraZeneca vállalat csütörtökön kért engedélyt az olasz kormánytól, hogy mintegy 250 ezer adag oltóanyagot exportálhasson Ausztráliába a Róma melletti üzeméből. Az olasz kormány visszautasította a kérést.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1614890400
[modified] => 1614887506
)
[title] => Olaszország az Európai Bizottság támogatásával nem adott engedélyt az AstraZeneca vakcinájának kiviteléhez
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=10837&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 10837
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 10838
[image] => Array
(
[id] => 10838
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra.jpg
[original_lng] => 167319
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/astra.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1614880306:10
[_thumbnail_id] => 10838
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3752
[_oembed_ff5ba73068cdfca78b7b99a7e4fbb632] =>
A szerződésben vállaltnál korábban és több koronavírus elleni vakcina érkezik Magyarországra Kínából – közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter a videóban azt mondta, hogy a szerződés szerint február végéig félmillió kínai vakcina érkezett volna Magyarországra, de most, február közepén 550 ezer vakcinát szállítanak. A külügyminisztert a videóban erről Magyarország pekingi nagykövete tájékoztatta telefonon. Pesti Máté elmondta: a 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát már bepakolták a repülőgépbe, amely egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.
A külügyminiszter a beszélgetés végén arra kérte a nagykövetet, hogy az első adag szállítmány elindulása után dolgozzon a következő szállítási terminuson.
Előzetes jóváhagyást adtak a Szputnyik V vakcina gyártására a szerbiai látogatáson tartózkodó orosz szakértők, ami azt jelenti, hogy a védőoltás gyártásának első fázisa néhány hónapon belül megkezdődhet a nyugat-balkáni országban is – közölte Nenad Popovic szerb innovációs miniszter.
A tárcavezető rámutatott: a gyártás első fázisa azt jelenti, hogy az Oroszországból Szerbiába szállított oltóanyagot a belgrádi laboratóriumban csomagolják, és onnan szállítják az ország más részeire, illetve a térség államaiba. Hozzátette: az orosz szakértők hamarosan azt is felmérik, mikor kezdődhet meg az oltóanyag tényleges gyártása is Szerbiában, a várakozások szerint erre az év vége felé lehet számítani.
Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül, a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval is több adag érkezhet a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinájukból.
Német hírportálokon ismertetett közleményében a BioNTech pénzügyi és ügyvezető igazgatója, Sierk Poetting kifejtette, hogy befejezték a gyártási kapacitás növelését szolgáló átalakítást a Pfizer belgiumi üzemében, és a terveknek megfelelően halad az amerikai partnertől független, németországi, marburgi üzemük kialakítása. Az új gyár beindításához szükséges engedélyeket már beszerezték, a termelés februárban elindulhat.
A vállalat tovább dolgozik azért, hogy február közepétől ismét több oltóanyagot szállíthasson, és így maradéktalanul teljesítse az EU-nak az első negyedévre tett szerződéses vállalásait. A kapacitás jelentős bővítése révén az év egészét tekintve a korábban ütemezett 1,3 milliárd helyett kétmilliárd adag oltóanyagot állíthatnak elő, és az április-júniusi időszakban a tervezettnél akár 75 millióval több adagot szállíthatnak le az EU-tagországoknak – áll a közleményben.
A Pfizer/BioNTech vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban. Az oltások beadása tavaly karácsonykor kezdődött. A beszerzéseket a tagországok megbízásából intéző Európai Bizottság tavaly novemberben 300 millió, január elején további 300 millió adag megvásárlásáról kötött szerződést a gyártókkal.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen vasárnap bejelentette, hogy az AstraZeneca is több oltóanyagot biztosít a tagországoknak. Az amerikai gyógyszeripari cég a korábbi terveiben szereplő 31 millió helyett 40 millió adagot szállít az első negyedévben. A cég azt is vállalta, hogy szállításait az eredeti menetrendhez képest egy héttel korábban elkezdi, és bővíti gyártókapacitását az EU-ban – ismertette a német politikus.
Az AstraZeneca terméke az EU-ban a harmadik a SARS-Cov-2 elleni oltóanyagok sorában a Pfizer/BioNTech és az amerikai Moderna vakcinája után. A brüsszeli bizottság 400 millió adag megvásárlásáról kötött szerződést a gyártóval, és pénteken adta ki a forgalmazási engedélyt.