Az Egyesült Államok január végétől május végéig 43 milliárd eurót ajánlott fel Ukrajnának az oroszok elleni védekezésre.
A Kiel Világgazdasági Intézet már az orosz-ukrán háború kitörése előtt is nyomon követte a szövetségesek hadászati, pénzügyi és humanitárius felajánlásait Ukrajnának. A nyilvántartásukat január 24-én indították, azon a napon, amikor több NATO tagország is katonai riadókészültséget rendelt el az orosz-ukrán határ menti katonai mozgósításra reagálva. Most május végén is összesítették a felajánlásokat, a frissített listájuk már 37 országot tartalmazott, az EU-tagországok, illetve a G7-országok mellett Ausztráliát, Dél-Koreát, Törökországot, Norvégiát, Új-Zélandot és Svájcot is. Az adatbázis csak hivatalosan megerősített kormányzati felajánlásokat tartalmaz, tehát például a Nemzetközi Vöröskereszten, vagy más civil szervezeten keresztül Ukrajnába eljuttatott magánadományokat nem.
A listából kiderül: a legtöbb forrást eddig az Egyesült Államok ajánlotta fel Ukrajnának, a nemrég elfogadott második segélycsomaggal együtt már 43 milliárd eurónyi fegyverszállítmányt, pénzügyi forrást illetve humanitárius segélyt ígért a háború sújtotta országnak. Az EU-országok összesen 16 milliárd eurónyi segélyt ajánlottak fel, mintegy harmadát az amerikai adománynak.
„Az EU-országok az elmúlt hetekben egyre lassabban cselekedtek, nem csak a fegyverszállítmányok, hanem a pénzügyi és a humanitárius segély is késik” – foglalta össze a számokat a Kiel Intézet szakértője. Christoph Trebesch elmondta azt is: az új lista az Ukrajnából érkezett menekültek ellátására fordított forrásokat is tartalmazza, mert, mint ahogy a kutató elismerte: „egyes országok joggal hívják fel a figyelmet arra a tényre, hogy az Ukrajnából érkező menekültek befogadása jelentős terheket ró a költségvetésükre.”
A menekülteknek a legtöbb segítséget Lengyelország, Románia, Magyarország és Szlovákia adta.
A Kiel az egyes országok hozzájárulásait gazdasági erejükhöz mérten is összehasonlította. Ebből az derült ki, hogy GDP-arányosan a legnagyobb hadászati, pénzügyi illetve humanitárius segítséget a háború eleje óta folyamatosan Észtország és Lettország nyújtotta Ukrajnának, és csak ezeket az országokat követi a rangsorban az Egyesült Államok.
Az Ukrajnának nyújtott második amerikai segélycsomag elfogadásáig Lengyelország volt a harmadik legbőkezűbb adakozó; a GDP-je 0,45 százalékát ajánlotta fel bajban lévő szomszédjának. Ha a menekültekre fordított forrásokat is a tekintjük, akkor a lengyeleknek végképp nincs okuk a szégyenre: ők nyújtották a legnagyobb támogatást Ukrajnának.
Magyarország az ötödik, Németország – messze lemaradva – csak a tizennegyedik, a bruttó hazai terméke 0,06 százalékával egyenértékű segítséggel.
Amennyiben csak a fegyver, pénz és humanitárius segélyszállítmányokat nézzük, Észtország a GPD-je 0,81 százalékával egyenértékű felajánlást tett Ukrajnának május végéig, Lettország 0,72, Lengyelország 0,46 százaléknyit, Litvánia 0,2 százaléknyit, Szlovákia 0,12 százaléknyit, Norvégia és Magyarország a bruttó hazai össztermék 0,9 százalékával egyenértékű felajánlást tett, Franciaország és Csehország 0,8 százaléknyit.
Forrás: vg.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok január végétől május végéig 43 milliárd eurót ajánlott fel Ukrajnának az oroszok elleni védekezésre.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1654014060
[modified] => 1654001131
)
[title] => Magyarország, Lengyelország és Románia nyújtotta a legtöbb segítséget az ukrán menekülteknek – Kiel Gazdasági Intézet
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=24660&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 24660
[uk] => 24687
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 24661
[image] => Array
(
[id] => 24661
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866.jpeg
[original_lng] => 314363
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/ukraine-unity-13866.jpeg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1654007103:3
[_thumbnail_id] => 24661
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5364
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ea319f195156615a1c6ca43baa9fa2af] =>
Yesterday the UK guaranteed $450m of a $1.5bn to Ukraine through a @worldbank loan, to support vital public services. The British Ambassador to Ukraine @MelSimmonsFCDO signed the guarantee from Kyiv ????
Сьогодні Україна отримала від @EIB перший транш у розмірі €500 млн з пакету допомоги в €1,59 млрд. Дякую президенту ЄІБ @wernerhoyer та @EU_Commission за допомогу ??. Транш буде спрямований на відбудову інфраструктури, підтримку економіки та нагальні потреби населення.