Ukrajna kormánya jóváhagyta az Oktatási és Tudományos Minisztérium kezdeményezését a tehetséges, fogyatékkal élő diákok pénzügyi támogatásának bővítésére. A döntést a kormányülésen hozták meg – jelentette be Okszen Liszovij oktatási és tudományos miniszter.
Ezentúl a tehetséges, fogyatékkal élő diákok 8 ezer hrivnya összegű tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak az ukrán Minisztertanácstól.
„50 tanulmányi ösztöndíjról beszélünk az intézmények szakképzésben részesülő hallgatói, valamint 30 tanulmányi ösztöndíjról a professzionális képzésre jelentkezők számára. Ezen ösztöndíjak összege 8000 hrivnya lesz, és 2026. szeptember 1-jétől kerülnek odaítélésre. A kifizetésekre vonatkozó szabályokat is kidolgozzák” – magyarázta Okszen Liszovij. A miniszter szerint ez a döntés kiterjeszti az állami támogatást azoknak a diákoknak, akik kiemelkedő eredményeket mutatnak fel, függetlenül attól, hogy milyen tanulmányi utat választottak.
Az Ukrán Oktatási Minisztérium megváltoztatta a felsőoktatási intézmények finanszírozási rendszerét. Korábban a finanszírozás a hallgatók számától függött, ezentúl a regionális koefficiens, a beruházások, a nemzetközi rangsorolás, továbbá a végzősök létszáma és egyetem utáni elhelyezkedése is fontos szerepet játszik majd a támogatás összegének meghatározásában.
Az Oktatási Minisztérium jelenleg a legerősebb és legeredményesebb egyetemeket, illetve oktatókat részesíti előnyben – közölte Jehor Sztadnij miniszterhelyettes. Elmondása szerint nem helyénvaló a felsőoktatási intézmények korábbi támogatási rendszere, hiszen ez vezetett ahhoz, hogy egyes egyetemek a létszám megtartásának érdekében olyan hallgatókat is felvesznek, akik nem biztos, hogy megérdemelnék azt.
Hangsúlyozta, hogy az Oktatási Minisztérium úgy döntött, hogy megváltoztatja a felsőoktatás gazdaságát. A 2020-as év elejétől a felsőoktatási intézmények több mutatótól függően kaphatnak finanszírozást. Röviden, mindenki azt kap amit megérdemel, minden az intézmények tevékenységének sikerességétől függ.
Az első mutató az egyetemek külföldi és üzleti támogatásainak mértéke. Ha egy felsőoktatási intézmény valóban színvonalas oktatást nyúlt, jó hírnévvel és szakemberekkel rendelkezik, mindenképp talál befektetőket, akik kutatási ösztöndíjakban részesítik. Ez egy jelzés az állam számára is, hogy az adott intézményt pénzügyileg ösztönözni kell.
A második fontos dolog, melyet a minisztérium figyelembe vesz, a felsőoktatási intézmények nemzetközi rangsorba való bekerülése. Ha az egyetemet felveszik a nemzetközi besorolásba, akkor az állam is több támogatást különít el számára, ami logikus és igazságos is.
A harmadik mutató a diplomások egyetem utáni foglalkoztatása, nevezetesen a felsőfokú végzettséget igénylő beosztás megszerzése. Az Oktatási és Tudományos Minisztérium ezt a mutatót 2021-től veszi majd figyelembe, ebben az évben a profilminisztériumnak ki kell dolgoznia egy ehhez szükséges elektronikus ellenőrzőrendszert.
Az információk szerint a folyó évben több mint 50 ukrajnai egyetem veszti el finanszírozásának egy részét, ellenben csaknem száz megőrzi, vagy több támogatásban részesül majd.
In the time of military aggression of the Russian Federation, the Ministry of Finance offers citizens, businesses and foreign investors to support the budget of Ukraine by investing in military government bonds. pic.twitter.com/7P7AkxmTaD