Ukrajna nyugdíjrendszere gyakori és kiterjedt változásokon ment keresztül, amelyek miatt a nyugdíjszámítás bonyolultabbá vált, a szociálpolitikai tárca egyszerűsíteni akarja a mechanizmust – jelentette ki szerdán Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter az Ukrinform hírügynökségnek adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszter megjegyezte, hogy a nyugdíjrendszer jelenleg nagyon sok pótlékot, hosszabbítást tartalmaz, figyelembe veszi például a létminimumhoz való felzárkóztatást, a szolgálati idő meghosszabbítását stb. „Az emberek kénytelenek szakemberekhez fordulni a nyugdíj kiszámításához, mert ezt szinte lehetetlen saját maguknak elvégezni” – tette hozzá.
Zsolnovics beszámolt az új rendszer projektjéről, amely két kritériumot vesz majd figyelembe: a ledolgozott évek számát és a havonta befizetett járulékok összegét. Ez bizonyos számú ponttá konvertálódik. Ennek megfelelően az egyes pontok értéke az adott évi átlagkereset 30%-a lesz.
„Tehát, ha valaki 35 évig dolgozott, és minden hónapban átlagos fizetést kapott, akkor a keresete legalább 30%-ára számíthat a szolidaritási nyugdíjrendszerben. Ezen felül garanciát vállalunk, ha a legalább 15 éves munkaviszonya van, és csatlakozott a nyugdíjrendszerhez, akkor mindenképpen joga van az évi minimálbér 30%-ára” – mondta a miniszter. „Ez összességében csak a szolidáris nyugdíjrendszerben jelenti majd az egyén keresetének 40%-át” – mutatott rá Okszana Zsolnovics.
Az Állami Nyugdíjalap adatai szerint 2024. augusztus 1-jén Ukrajnában a nyugdíjasok teljes száma 10,271 millió fő volt. A nyugdíj átlagos összege 2024. július 1-jén 5816,62 hrivnyát tett ki, és az év eleje óta 431,37 hrivnyával, azaz 8,0%-kal nőtt.
Július 1-jétől a nyugdíjakat automatikusan, a nyugdíjasok személyes kérése nélkül újraszámítják. Az emelés mértékét minden egyes személyre egyénileg határozzák meg, közölte a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal.
Az „Ukrajna 2020. évi állami költségvetéséről”szóló törvény előírja a létminimum összegének 2020. július 1-jétől való emelését. Ennek megfelelően a minimális nyugdíj 1638-ról 1712 hrivnyára (74 hrivnyával), a maximális pedig 16380-ról 17120 hrivnyára növekszik.
Ezen túlmenően, a megélhetési minimum növekedésével összhangban, újra kell számolni:
pótdíj a normán felüli munkaviszonyért, amelyet „A kötelező állami nyugdíjbiztosításról szóló” törvény ír elő (a nem dolgozó nyugdíjasok számára). Ebben az esetben a havi kifizetéseket azoknak számítják újra, akiknek a munkaviszonya meghaladja a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt (férfiak esetében 35 év felett, nőknél pedig több mint 30 év). Az ilyen nyugdíjasok minden egyes évért 1%-os kiegészítést kapnak a minimális nyugdíjhoz. Jelenleg ez az összeg 16,38 hrivnya, július 1-től ez 17,12 hrivnya;
kiegészítés a különleges érdemekért a „A különleges érdemekért járó nyugdíj”-ról szóló törvénynek megfelelően
nyugdíjkiegészítés „A háborús veteránok státusza, szociális védelmük garanciái” valamint „A náci üldöztetés áldozatairól” szóló törvényeknek megfelelően
havi, állami, célirányos támogatás a háborús sebesültek és a harci műveletek résztvevőinek
minimális nyugdíjfizetés azoknak a fogyatékkal élő személyeknek, akiknél az okozati összefüggést a csernobili katasztrófával valamint annak következményeinek elhárítása során állapították meg
háborús sebesültek ellátásáért járó állami szociális támogatás.