Cikkünkben megpróbáltunk összegyűjteni minden rendelkezésre álló információt azzal kapcsolatban, hogy milyen okmányok szükségesek a korábbi baby box helyett járó pénzügyi támogatás igényléséhez.
A gyermekek születése után járó első támogatást nemrégiben módosították. A két évvel ezelőtt bevezetett, ún. baby box helyett immáron 5000 hrivnyában részesítik majd a szülőket. A dobozban 38 darab árucikk volt az újszülött és az édesanya számára, 3800 hrivnya értékben.
Egyesek számára kecsegtető is ez az ajánlat, azonban az igénylése korántsem egyszerű procedúra. Az újdonsült szülőknek először a Privatbankhoz kell fordulniuk, ahol igényelniük kell egy bankkártyát, amelyre utalják majd számukra a támogatást. Ezt követően a szociális osztályra kell menniük, ahol le kell adniuk a szülészeten kapott igazolást arról, hogy nem kaptak baby boxot, továbbá csatolniuk kell a dokumentumokhoz a gyerek születési anyakönyvi kivonatának és identifikációs kódjának másolatát.
A szülők egy évet kapnak arra, hogy felhasználják a támogatás összegét, melyből kizárólag gyermekárut vásárolhatnak. De ez még nem minden. A pénzösszeget csak a Szociálpolitikai Minisztérium által megadott boltokban használhatják fel, azonban egyelőre még nem tudni, mely üzletláncok tartoznak majd a hivatal által jóváhagyott listához.
Thank you, dear friend @JeppeKofod, for your timely visit proving Denmark’s solidarity with Ukraine in the time of Russia’s unprovoked and unacceptable threats. The decision to allocate additional €22 mln for strengthening Ukraine’s security sector is an act of true friendship. https://t.co/TlTl7ZkdC2
Цього тижня Сполучені Штати надали $4 млн нової підтримки @TheHALOTrust в Україні, на які буде задіяно 10 команд для очищення територій від російських наземних мін і нерозірваних бомб, щоб родини могли безпечно повертатися додому, до своїх громад. #UnitedwithUkraine???? https://t.co/sInAyuZrhl
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR