Szingapúr legnagyobb bankja, a DBS bejelentette, hogy a következő három évben várhatóan körülbelül 4000 munkahely szűnik meg, ahogy a mesterséges intelligencia (MI) technológiák egyre inkább kiváltják az emberi munkaerőt.
A bank szóvivője szerint az intézkedés főként az ideiglenes és szerződéses alkalmazottakat érinti. A létszámcsökkentés fokozatosan, a projektek lezárásával valósul meg. A közlemény hangsúlyozza, hogy az állandó munkavállalók nem kerülnek elbocsátásra – számolt be a Liner.hu.
Piyush Gupta, a bank leköszönő vezérigazgatója elmondta, hogy ezzel párhuzamosan körülbelül 1000 új, mesterséges intelligenciával kapcsolatos munkakört terveznek létrehozni. A BBC által is közölt információk szerint a DBS az első jelentős pénzintézetek egyike, amely részleteket oszt meg arról, hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia a működését.
A vállalat nem közölt pontos adatokat arról, hogy Szingapúrban hány állást érintenek a változások. „A következő három év során úgy látjuk, hogy a mesterséges intelligencia csökkentheti a mintegy 4000 ideiglenes vagy szerződéses munkavállaló szerződésének megújítását 19 piacunkon” – nyilatkozta a DBS szóvivője.
Ennek megfelelően arra számítunk, hogy a munkaerő-csökkentés természetes módon következik be, ahogy ezek az ideiglenes és szerződéses pozíciók a következő néhány évben befejeződnek
– tette hozzá.
A mesterséges intelligencia térnyerése a bankszektorban
A DBS jelenleg 8000-9000 ideiglenes és szerződéses munkavállalót foglalkoztat. A bank teljes munkaerő-állománya mintegy 41 000 főt számlál.
Jelenleg több mint 800 mesterséges intelligencia modellt alkalmazunk 350 különböző felhasználási területen, és azt várjuk, hogy ezek mérhető gazdasági hatása 2025-ben meghaladja az 1 milliárd szingapúri dollárt (745 millió amerikai dollár)