Nemcsak a párizsi Eiffel-torony, hanem a Louvre múzeumának és a versailles-i kastélynak a díszkivilágítását is a megszokottnál korábban lekapcsolják. A jelképes intézkedés a lakosságot is energiatakarékosságra ösztönzi – mondta Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter.
Szombat óta a Louvre fényeit már este 11 órakor lekapcsolják a hajnali 1 óra helyett, a versailles-i kastélyban pedig este 10 órakor oltják le a lámpákat az eddigi 11 óra helyett. Anne Hidalgo, Párizs polgármestere kedden jelentette be, hogy a korábban megszokottnál több mint egy órával korábban, már 23.45-kor lekapcsolják a párizsi Eiffel-torony díszkivilágítását, amely eddig hajnal 1 óráig meg volt világítva. Az utcai közvilágítást biztonsági okokból nem korlátozzák, de a többi közintézmény kivilágítását is 22 órakor lekapcsolják Párizsban.
A kulturális miniszter szerint „a jelképes intézkedések fontosak a lakosság érzékenyítése szempontjából”, de nem elegendők az energiaspóroláshoz. A tárcavezető konkrét intézkedéseket kért az ökológiai átmenet érdekében a múzeumoktól, a moziktól, a színházaktól és valamennyi francia kulturális intézménytől.
Példaként említette az impresszionista gyűjteményéről híres párizsi Orsay Múzeumot, amely harmadával csökkentette az energiafogyasztást annak köszönhetően, hogy minden villanykörtét lecserélt LED-izzókkal.
Megpróbáljuk ezt megoldani minden múzeumban – hangsúlyozta Rima Abdul Malak. Elmondta, hogy a mozikban is folynak a tárgyalások a vetítőgépek lecseréléséről. Szerinte a lézerprojektorokra történő átállás hetedére csökkentheti az energiafogyasztást a mozikban.
Az orosz gázszállítás teljes leállásától tartva és az energiaárak emelkedése miatt a francia kormány júniusban energiatakarékossági tervet dolgozott ki, amelynek célja az energiafelhasználás 10 százalékos csökkentése 2024-ig.
The most vulnerable countries must not pay the price of a war they did not want. France, like Ukraine and all of our partners, has decided to make the choice, as it will always, to show solidarity through action: pic.twitter.com/75P3XoehSZ
A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre – számolt be a La Repubblica napilap pénteken.
Az év minden napján biztosított éjszakai világítást egyszerre kapcsolták le a római Capitolium dombján, a nápolyi tengerparton emelkedő Anjou-váron, a milánói Sforza-kastélyon és a város legmagasabb felhőkarcolóján, Torinóban a Mole Antonelliana tornyán, Trieszt központi terén, Siena híres Campóján, Velence több történelmi palotáján, valamint Bari tengerparti sétányán és a szicíliai Palermo szintén egyik központi terén.
Csütörtök este mintegy 3 ezer városban legalább fél órára lekapcsolták a fényeket, de volt, ahol a szándékos áramszünet egy órán át tartott. Ritkaságnak számított, hogy a legismertebb helyszínek, épületek, műemlékek nem voltak megvilágítva.
Bolognában a színházakban és a lakóházakban is lekapcsolták a világítást a tiltakozáshoz csatlakozva.
Az ország több mint hétezer önkormányzatát tömörítő szövetség (Anci) elnöke, Antonio Decaro, aki egyben Bari polgármestere is, elmondta, jelképes lépésnek szánták a műemlékek sötétbe borítását a „kormány figyelmének felkeltésére”.
Az Anci számításai szerint a rezsiemelés a városok kasszáit is érzékenyen érinti, 33 százalékos többletköltséggel a villany és gázszámlákon. Ha a kormánytól nem kapnak mintegy 550 millió eurót, nem fogják tudni biztosítani a városok éjszakai világítását: az önkormányzatok költségvetése veszélybe kerül a legalapvetőbb szolgáltatások biztosításával együtt – nyilatkozott a La Repubblicának a középolasz Emilia-Romagna tartomány kormányzója, Stefano Bonaccini.
Az újság megjegyezte, hogy a polgármesterek az akciót „kóstolónak” szánták, azt akarták megmutatni, mi történhet, ha magukra hagyják őket a megnövekedett energiaköltségekkel szemben. Az önkormányzatok korábban összesen évi 1700 millió eurót költöttek energiára: Róma és Milánó évi ötvenmilliót, Nápoly és Torinó 30 milliót, Genova és Bologna mintegy 3 milliót. A városvezetők kiemelték, hogy miközben drágább a világítás, a pandémia miatt csökkentek a bevételek.
A Corriere della Sera firenzei kiadásában a Sienához közeli Rapolano Terme polgármestere, Alessandro Starnini elmondta, az ötezer lakosú önkormányzatban már nem elegendő a „jelképes villanystop”.
„A közvilágítás fenntartásához a helyi bölcsődei díjak emelése lenne szükséges, de akkor inkább sötét lesz éjszaka az utcákon” – mondta Starnini. Hozzátette, hogy első lépésben a parkokban kapcsoltatta le a fényeket, a következő döntéssel pedig minden második utcai lámpát kapcsoltatja ki.
A Mario Draghi vezette olasz kormány a jövő héten jelenti be a vállalkozásokat és családokat segítő rendkívüli energiatámogatási csomag részleteit.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
"Italy cannot waste time: the goal of returning to clean and safe energy production through nuclear power, starting in the next few years, must be clear"