Németország 900 millió eurót különít el 12 ezer harci drón beszerzésére, amelyeket a Litvániában állomásozó német brigád kap meg a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében – írja a Financial Times. A három kedvezményezett vállalat – köztük a német fegyvergyártó óriás Rheinmetall és két technológiai startup, a Helsing és a Stark – mind együttműködik az ukrán fegyveres erőkkel.
A Rheinmetall, amely partnerségben dolgozik az amerikai Anduril és az izraeli UVision cégekkel, szeptemberben mutatta be első harci drónját. A Helsing, Európa legnagyobb védelmi ipari startupja, 12 milliárd euróra értékelt vállalat, amely korábban 6000 drón Ukrajnába szállítását is bejelentette. A Stark befektetői között található a Sequoia Capital és Peter Thiel milliárdos, a PayPal és Palantir társalapítója. A Stark fejlesztőcsapata egy része Ukrajnában dolgozik a dróntechnológia tesztelésén.
A három gyártó által szállított drónokat Litvániába telepítik, ahol Németország 2025 tavaszán a második világháború óta először állomásoztat tartósan katonai egységet az orosz határ közelében. A Bundeswehr páncélos brigádja 2027-re mintegy 5000 katonát számlál majd, és kulcsszerepet játszik a keleti NATO-határ védelmében.
Az utóbbi hónapokban egyre sürgetőbbé vált a keleti front megerősítése, mivel orosz drónok többször is megsértették Lengyelország, Románia, sőt Németország és Dánia légterét is. A német kormány rekordösszegű védelmi kiadásokat vállal, hogy – ahogy májusban a kancellár, Friedrich Merz fogalmazott – „Európa legerősebb hagyományos hadseregét” hozza létre.
A kormány növeli az ukrán drónokba történő beruházásokat és megerősíti a védelmi erőket, a forrásokat az ukrán hadsereg igényeihez fogják csoportosítani – közölte szombaton Denisz Smihal védelmi miniszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Smihal jelezte, hogy 8 milliárd hrivnyát utalnak ki a hadsereg szükségleteire. Elsőssorban az ukrán fegyveres erők Drónvonal projektben részt vevő katonai egységeinek szükségleteire, valamint az újonnan alakult egységek pilóta nélküli rendszereinek megerősítésére. „Ez lehetővé teszi az olyan egységek sürgős szükségleteinek azonnali finanszírozását, mint a Magyar madarai, a K2, a Raroh, az Achilles, a Nemesis és a Csornij Lisz. Magas hatékonyságról tettek tanúbizonyságot: csak az elmúlt hónapban 22,7 ezer ellenséges célpontot semmisítettek meg” – írta.
Ezenkívül 1 milliárd hrivnyát különítenek el az evakuálási útvonalak és a logisztika drónok elleni védelemre. Ukrajna ettől függetlenül a partnerekkel együtt dolgozik a Drónvonal projekt finanszírozási kérdésén. „A Hollandiával kötött kétoldalú megállapodás rendelkezik drónok vásárlásáról ukrán gyártóktól. Ennek az eszköznek köszönhetően az állami tulajdonú Oscsadbank már 837 millió euró értékű szerződésre nyújtott bankgaranciát” – írta Denisz Smihal.
Ukrajna gyorsan növeli a hazai fegyvervásárlásokat, mindenekelőtt a pilóta nélküli rendszerek területén szembetűnő a növekedés – számolt be az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint „2025 januárja és júliusa között a Védelmi Minisztérium Védelmi Beszerzési Ügynöksége 158 milliárd hrivnyával több költségvetési kötelezettségvállalással járó szerződéseket kötött ukrán gyártókkal, mint az előző év azonos időszakában”. Ennek köszönhetően a belföldön gyártott fegyverek és felszerelések részesedése a teljes beszerzési mennyiségen belül 71,4 %-ra nőtt. Összehasonlításképpen, 2024 januárja és júliusa között ez a szám 44,1 % volt.
„A szisztematikusság eredményeket hoz. Amikor egyértelmű szabályok és világos interakciós logika van, a gyártók növekednek. Az ukrán vállalatokkal kötött szerződések növekedése a beszerzési architektúra átszervezésének eredménye” – hangsúlyozta Arszen Zsumadilov, a Védelmi Beszerzési Ügynökség igazgatója. Szerinte a legjobb dinamikát a pilóta nélküli rendszerek iránya mutatja. A drónok vásárlására elkülönített források több mint 95 %-át kifejezetten ukrán gyártóknak juttatják.
Norvégia körülbelül 550 millió eurót különít el Ukrajna számára drónok és kapcsolódó technológiák beszerzésére ukrán és európai gyártóktól – közölte a norvég kormány sajtószolgálata.
A norvég kormány 6,5 milliárd norvég koronát (mintegy 550 millió eurót) irányoz elő drónok és ehhez kapcsolódó technológiák vásárlására Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére.
Jonas Gahr Støre miniszterelnök kiemelte: a dróntechnológia jelenleg kulcsszerepet játszik a harctéri műveletekben, ezért Norvégia támogatása jelentős befektetés Ukrajna védelmi képességeibe.
Emlékeztetőül: Norvégia áprilisban hivatalosan is csatlakozott a Lettország által vezetett úgynevezett „drónkoalícióhoz”.
Ez az egyik első alkalom, hogy Norvégia közvetlenül finanszírozza drónok beszerzését külföldi gyártóktól.
2024-ben az Ukrajnába irányuló drónszállítások a korábbi mennyiség 19-szeresére emelkedtek – jelentette be Kijev katonai vezetője.
Olekszandr Szirszkij tábornok egy év végi értekezletet követően rendkívül fontosnak nevezte a drónok fokozott harci alkalmazását a fronton.
Egy, a közösségi médiában megosztott videó szerint a kelet-ukrajnai Donyecki területen egy ukrán drón olvadt égi termittel borított be egy orosz lövészárkot.
Donetsk Oblast, a Ukrainian drone torches a Russian trench with molten thermite. pic.twitter.com/xtr3zNyDQp
A Védelmi Minisztérium további 1,1 milliárd hrivnyát biztosít a drónok beszerzésére. Erről Denisz Smihal miniszterelnök tájékoztatott a Telegram-csatornáján.
„Ezen a héten az elnök utasította a kormányt, hogy növelje a csapatok közvetlen finanszírozását a drónok további vásárlása érdekében. A Védelmi Minisztérium 1,1 milliárd hrivnyát különít el a drónok beszerzésére. Ez a pénz közvetlenül a csapatokhoz kerül, hogy gyorsan kielégíthessék a legfontosabb szükségleteket” – mondta Smihál.
A miniszterelnök hozzátette, hogy ebben a hónapban összesen 4,3 milliárd hrivnyát utal át közvetlenül a katonai csapatoknak. Az év első 11 hónapjában az ilyen jellegű közvetlen finanszírozás összesen 27,2 milliárd hrivnyát tett ki, amelyből 8,8 milliárd hrivnyát használtak fel drónok beszerzésére, míg 1,5 milliárd hrivnyát rádióelektronikus védelmi eszközökre.
Emellett Smihal megjegyezte, hogy idén 229 milliárd hrivnyát költött a kormány katonai technika, fegyverek, lőszerek, védelmi célú termékek, egyéni védelmi eszközök és élelmiszerek vásárlására a biztonsági és védelmi erők számára.
Továbbá 226 milliárd hrivnyát különítettek el az Ukrán Fegyveres Erők ellátásának biztosítására szolgáló termékek beszerzésére.
A jövő évi költségvetésben 100 milliárd hrivnyát különítettek el drónok vásárlására.
Novemberben Volodimir Zelenszkij elnök utasította a Védelmi Minisztérium vezetőjét, Rusztem Umjerovot, hogy növelje az ukrán drónok megrendelését a katonai műveletekhez.
December elején Rusztem Umjerov védelmi miniszter bejelentette, hogy 2025-ben több mint 30 ezer hosszú hatótávolságú, csapásmérő drón, úgynevezett DeepStrike drón kerül szállításra az Ukrán Fegyveres Erők számára.
A kormány további 24 milliárd hrivnyát különített el drónok vásárlására az ukrán biztonsági és védelmi erők számára, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök augusztus 20-án, kedden a kormányülésen.
„Ma 24 milliárd hrivnyát különítünk el drónok vásárlására a Biztonsági és Védelmi Erők számára. Az Oroszországgal vívott háborúban Ukrajna az innovációra, az aszimmetrikus válaszokra és megközelítésekre fogad. Ez stabilitásunk és jövőbeli győzelmünk kulcsa” – mondta.
A miniszterelnök elmondása szerint Ukrajna igazi áttörést ért el a drónok gyártásában és felhasználásában, konkrétan az állam már 1 millió drónra szerződött, és 500 ukrán cég gyárt pilóta nélküli eszközöket.
A kormány megszavazta az ukrán fegyveres erőkről szóló törvény módosításának projektjét is, amely jóváhagyja a pilóta nélküli rendszerek Erőinek meglétét.
„Jóváhagyjuk az erre vonatkozó módosításokat a fegyveres erőkről szóló törvényben. A parlamenti szavazás és a köztársasági elnök aláírása után lezárul az új típusú csapatok legalizálásának folyamata” – mondta a kormányfő.
[type] => post [excerpt] => A kormány további 24 milliárd hrivnyát különített el drónok vásárlására az ukrán biztonsági és védelmi erők számára, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök augusztus 20-án, kedden a kormányülésen. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1724266440 [modified] => 1724227009 ) [title] => A kormány több mint 20 milliárd hrivnyát különített el drónokra a fegyveres erők számára [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=52340&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 52340 [uk] => 52316 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 52317 [image] => Array ( [id] => 52317 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large.jpg [original_lng] => 125719 [original_w] => 1140 [original_h] => 806 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large-300x212.jpg [width] => 300 [height] => 212 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large-768x543.jpg [width] => 768 [height] => 543 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large-1024x724.jpg [width] => 1024 [height] => 724 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 806 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 806 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/205094-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 806 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1724216210:12 [_thumbnail_id] => 52317 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2765 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_fb7024bc91e013a6dfd4b5321f1c2314] =>
Donetsk Oblast, a Ukrainian drone torches a Russian trench with molten thermite. pic.twitter.com/xtr3zNyDQp
A Miniszteri Kabinet további ötmilliárd hrivnyát különített el drónok beszerzésére az Ukrán Fegyveres Erők számára.
Denisz Smihal ukrán kormányfő leszögezte: minden egyes hrivnyát, amely adó formájában az állami költségvetésbe érkezik, védelmi képességük megerősítésére fordítanak – írta meg a Strana.
További ötmilliárd hrivnyát különített el az ukrán kormány drónvásárlásra a fegyveres erők számára – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
A kormányfő kifejtette, hogy az összeget a frontvonalon harcoló egységek számára szükséges drónok vásárlására fordítják. Julija Szviridenko gazdasági miniszter megjegyezte, hogy eddig már mintegy 30 milliárd hrivnya értékben kötöttek megállapodásokat dróngyártókkal, és további szerződéseket készül kötni a kormány 14 milliárd hrivnya értékben.
Olekszandr Kamisin, az ország stratégiai iparágainak minisztere a múlt hónap végén közölte, hogy Ukrajna utolérte Oroszországot az iráni gyártású Sahíd kamikaze drónok analógjainak gyártásában. Smihal két héttel ezelőtt azt közölte, hogy az ukrajnai vállalkozások már készen állnak több mint egymillió drón gyártására, és a kormány mintegy 40 milliárd hrivnyát különített el a gyártás megszervezésére.
A Herszon megyei rendőrség a Facebookon arról tájékoztatott, hogy négy helyi lakos sérült meg a régióban a polgári létesítményeket ért orosz csapások következtében: Ezenfelül lakóépületek, autók, egy benzinkút és egy autószerviz rongálódott meg.
Az ukrán vezérkar hétfői harci helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 431 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 19 orosz harckocsit, 34 tüzérségi rendszert és 36 drónt.