Az év végére Ukrajna olyan berendezéseket kap, amelyek több mint 1 GW-tal további elosztott áramtermelési kapacitást biztosítanak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál az Energetikai Minisztérium közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint az energetikai mérnökök mindent megtesznek annak érdekében, hogy a berendezéseket a lehető leggyorsabban összeszereljék és bekapcsolják a hálózatba. Az országba nem minden berendezés érkezik meg, az energiaiparnak technikailag lesz ideje rákötni a hálózatokra, de a tervek szerint év végéig legalább 1 GW-ot telepítenek.
Az elosztott termelés fejlesztésében magáncégek és állami vállalatok egyaránt részt vesznek. A kormány minden beruházási feltételt megteremtett, az engedélyezési eljárásokat lehetőség szerint egyszerűsítette az elosztott termelés gyorsult fejlesztéséhez.
Az Energetikai Minisztérium reméli, hogy Ukrajna ősszel több áramot importálhat majd – jelentette ki vasárnap Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszterhelyettes az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszterhelyettes elmondta: „Nagyon reméljük, hogy őszre már megnövekszik a kapacitásunk, hogy több áramot importálhassunk. Ez ugyanis elengedhetetlen eszköze az energiarendszerünk kiegyensúlyozásának, a többi között.” Mint kifejtette, a minisztérium folyamatosan dolgozik azon, hogy növelje a szomszédos országokból érkező villamosenergia-átvétel technikai lehetőségét.
„Meg kell értenünk, hogy más országokban a villamosenergia-termelés továbbra is az elektromos áram átadásának műszaki kapacitásán múlik” – magyarázta Szvitlana Hrincsuk, megjegyezve, hogy Ukrajna energetikai rendszerében továbbra is nehéz a helyzet jelenleg a nagy hőség miatt.
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
Ukrajnából nem exportálnak villamos energiát, ráadásul jelenleg nem is terveznek ilyesmit – jelentette ki vasárnap Mikola Kolisznik energetikai miniszterhelyettes az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kolisznik azokra a mítoszokra vonatkozó kérdésekre válaszolva, amelyek szerint Ukrajna külföldre ad el áramot, azt mondta, hogy a közeljövőben nem is terveznek ilyet. „Először is, cáfolni akarok. Nincs (áram – a szerk.) export, ilyen nem történik és nem is tervezzük. Az ilyen ellenséges álhírek száma pedig elég jelentős, és persze az Energetikai Minisztérium hivatalos jelentéseket ad ki (az ellenséges álhírek cáfolatára – a szerk.)” – tette hozzá.
A helyettes tárcavezető arra szólította fel a lakossági fogyasztókat, hogy kövessék a minisztérium és a régiójukban az Oblenerho elosztórendszer-üzemeltetőinek hivatalos honlapjain közzétett hivatalos információkat, mert ezek megbízható források. Ugyanakkor beszámolt arról, hogy az elmúlt nap legnehezebb helyzetét a folyamatos támadások miatt Harkivban jegyezték fel.
„Ott tűz alá került egy szerelő. Mára ezeket a következményeket elég gyorsan lokalizálták. Emellett a jelentős hőség, ami megnövekedett fogyasztáshoz vezet, az elektromos berendezések működését is negatívan befolyásolja. A nyugati régiókban a jelentős hőség miatt tűz ütött ki az elektromos berendezésekben, ami miatt ideiglenesen lekapcsolták a távvezetékeket. Ezeket mára már teljesen helyreállították, folytatják a működésüket” – mondta el Mikola Kolisznik.
Az ukrán energetikai rendszer jelenlegi helyzetével összefüggésben nagy valószínűséggel emelni kell az áramdíjakat, de a végső döntés még nem született meg – jelentette ki csütörtökön Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszterhelyettes az ukrán televízió non-stop háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Hrincsuk elmondta: „A döntés még nem született meg, és korai még az emelés (tarifák – a szerk.) pontos mértékéről beszélni. Most általánosságban értékeljük a helyzetet.”
A miniszterhelyettes elmondása szerint csak az energetikai rendszer általános helyzetének felmérése után lehet majd kiszámítani és meghatározni, hogy szükséges-e és milyen mértékű áramáremelés. „Az energetikai rendszer jelenlegi helyzete alapján még meg kell hoznunk egy ilyen döntést, de erről még nincs végleges döntés” – tette hozzá Szvitlana Hrincsuk.
Nem emelkedik a lakossági áram díja 224. január 1-től Ukrajnában – közölte pénteken az Energetikai Minisztérium, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tárca közleménye leszögezte: „Az Energetikai Minisztérium hivatalosan arról tájékoztat, hogy jelenleg nincs napirenden a lakossági áram tarifák emelése.”
Amint a minisztérium megjegyezte, ma számos tömegtájékoztatási eszköz és Telegram-csatorna terjesztett megbízhatatlan információkat a lakossági villamos energia díjának 2024. január 1-jei állítólagos emeléséről. Az állításukat Kosztyantin Uscsapovszkijnak, Ukrajna Energetikai és Közművek Állami Szabályozásáért Felelős Nemzeti Bizottsága (NKREKP) vezetőjének az rbc.ua hírportálnak adott mai interjújára alapozták.
Ugyanakkor az Energetikai Minisztérium közleményében az írta: „a nyilatkozó nem tett ilyen kijelentéseket az interjújában. A NKREKP nyilvánosan cáfolta az újságírói jelentésekben közölt információkat.”
Kosztyantin Uscsapovszkij ma szó szerint azt mondta, hogy 2024-ben 15%-kal – ilyen döntés esetén akár 3 hrivnyával – emelkedhet a lakossági villamos energia díjszabása. De szerinte nem célszerű az árat a fűtési szezon vége előtt emelni.