Nemrég szóba került, hogy a Gazprom leállíthatja az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást. Az orosz vállalat egyelőre nem váltotta be a fenyegetést, hétfőn ugyanis a szokásos mértékben érkezett gáz az ukrajnai vezetékeken.
A Gazprom jogi vitára hivatkozva jelentette be, hogy leállíthatják a szállítást Ukrajnában. Ha ezt meglépnék, Magyarország a Török Áramlaton keresztül még kapna gázt, de a nyugat-európai országokba már egyáltalán nem érkezne.
Egyelőre azonban úgy fest, hogy az orosz vállalat nem váltotta be a fenyegetést. A Reuters szerint ugyanis a Gazprom hétfőn közölte, hogy a nap végéig 41,7 millió köbméter gázt szállítanak le az ukrajnai vezetékeken keresztül.
Ez szinte pontosan megegyezik az előző napi mennyiséggel (41,8 millió köbméter).
A Reuters arról is beszámolt, hogy a Jamal gázvezetéken Németországból Lengyelország irányába teljesen leállt a szállítás hétfő hajnalban, a lengyelek az előző napihoz képest már csak jóval kevesebb gáz érkezésére számítanak. Közölték azt is, hogy az Északi Áramlat 1 vezeték még mindig áll, miután augusztus 31-én leállították, és a múlt héten szabotázst is végrehajtottak rajta.
Korábban olyan híresztelések is felvetődtek, miszerint a Magyarországot ellátó Török Áramlatot is leállíthatják az oroszok, de a magyar külügyminisztérium szerint ez a veszély valójában nem áll fenn.
[type] => post [excerpt] => Nemrég szóba került, hogy a Gazprom leállíthatja az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást. Az orosz vállalat egyelőre nem váltotta be a fenyegetést, hétfőn ugyanis a szokásos mértékben érkezett gáz az ukrajnai vezetékeken. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1664830980 [modified] => 1664827270 ) [title] => Még mindig szállítja a gázt Ukrajnán keresztül a Gazprom [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=30072&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 30072 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 30073 [image] => Array ( [id] => 30073 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom.jpg [original_lng] => 148063 [original_w] => 1108 [original_h] => 727 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom-300x197.jpg [width] => 300 [height] => 197 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom-768x504.jpg [width] => 768 [height] => 504 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom-1024x672.jpg [width] => 1024 [height] => 672 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom.jpg [width] => 1108 [height] => 727 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom.jpg [width] => 1108 [height] => 727 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/gazprom.jpg [width] => 1108 [height] => 727 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1664816470:12 [_thumbnail_id] => 30073 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2944 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3d72eebadd7d319a633cadaa280baeeb] =>
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR