A Nemzetközi Valutaalap tavaly 2 százalék alá lőtte be az orosz nemzeti jövedelem bővülését, de most erősen módosítja az előrejelzést. A várakozás alapja a megemelkedett védelmi kiadás-csomag.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott jelentése javított Oroszország 2024-es gazdasági növekedésére vonatkozó korábbi előrejelzésén. Ennek oka, hogy a hatalmas mértékben megugrott katonai kiadások segítenek megvédeni Moszkvát a nyugati szankciók csapásaitól.
A World Economic Outlook az orosz gazdaság 3,2 százalékos növekedésére számít az idén, szemben a korábbi, még januárban kiadott 2,6 százalékos előrejelzéssel.
A Kreml 10,8 billió rubelt (115 milliárd dollárt) különített el védelmi kiadásokra 2024-ben, amivel szilárdan háborús alapokra helyezve gazdaságát.
A javuló mutatók egyik alapja az ország politikai stabilitása, amit igazolt Vlagyimir Putyin zökkenőmentes újraválasztása. A kampány során az elnök többször is hangsúlyozta a szuverén gazdaság kiépítésének súlyát, és ebben a katonai beruházások jelentőségét.
A jelentés Oroszországot a feltörekvő gazdaságok közé sorolja
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, hogy elindítja Ukrajna Kapacitásfejlesztési Alapját, ami a fedezetet biztosítja az Ukrajna potenciáljának fejlesztésére vonatkozó terv végrehajtását, a reformok végrehajtásának igényeit – jelentette be vasárnap Andrij Pisnij, az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) vezetője a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Pisnij elmondta: „Az IMF ismét megerősítette vezető szerepét az Ukrajna számára nyújtott pénzügyi támogatás mozgósításának folyamatában.” Hozzátette, hogy az adományozók már 14 millió dollárt különítettek el, de a cél 65 millió dollár összegyűjtése.
Az NBU elnöke arról is beszámolt, hogy Gita Gopinat, az IMF első vezérigazgató-helyettese, valamint Litvánia, Szlovákia és Japán képviselői jelen voltak a marrakesi fórumon az IMF és a Világbank (WB) éves találkozóján. „Az ukrajnai reformoknak és a kapacitás erősítésének folyamatosan, megállás nélkül, a világ legjobb tapasztalatainak bevonásával kell történnie” – hangsúlyozta Andrij Pisnij.