A Nemzeti Bank előrejelzése szerint az ukrán gazdaság visszaesése 2020-ban nem lesz nagyobb 5 százaléknál, és a következő években a növekedési üteme elérheti a 4 százalékot – jelentette ki pénteken Jakov Szmolij jegybanki elnök, tájékoztatott az unn.com.ua hírportál.
Szmolij a Legfelső Tanács pénz-, adó- és vámügyi bizottságának nyújtott be szakmai beszámolót. Elmondása szerint az ukrán gazdaság sokkal jobb állapotban várta a Covid-19-cel kapcsolatos válságot, mint a 2008-as vagy 2014-es kríziseket. „Mérsékelt infláció, hatékony lebegtetéses árfolyam-politika és valutaliberalizáció, a folyó fizetési mérleg nem magas hiánya, jelentős mértékű nemzetközi tartalékok, kiegyensúlyozott pénzügypolitika és a korábban válsággerjesztő bankszektor megreformálása jellemzi az ukrán gazdaságot” – tette hozzá.
A szakember szerint az eredmények az elmúlt évek reformjainak, a jegybank gyors és hatékony intézkedéseinek, a válság leküzdésére irányuló pénzügypolitikának köszönhetők. „Összességében ezek a tényezők fogják képezni a zálogát annak, hogy az ukrán gazdaság visszaesése nem lesz több 5 százaléknál 2020-ban” – hangoztatta. Úgy vélte, már a harmadik negyedévben, rögtön a karantén lezárulása után visszaáll a gazdasági élénkülés, és fokozatosan csökken majd a munkanélküliség. A következő években – folytatta –, ismét 4 százalékos gazdasági növekedésnek leszünk a tanúi. A gazdaság élénkítése érdekében valószínűleg még idén csökkenthető a banki kamatláb, amihez kedvező a környezet, hiszen alacsony az infláció, és ez a kitűzött célnak megfelelően 5 százalékos szinten marad – mutatott rá.
Szmolij hangsúlyozta, hogy nem lesz emisszió, szerinte ugyanis a bankóprés beindítása az állami kiadások fedezése érdekében Ukrajnában mindig katasztrofális eredménnyel járt a gazdaságra nézve. Sokkal járhatóbb út, ha megállapodunk a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a költségvetés olcsó finanszírozása érdekében – emlékeztetett, megjegyezve, hogy a jegybank felkészült az új kihívásokra történő gyors és hatékony reagálásra, állandó figyelemmel követi a helyzet alakulását, elemzi a kockázatokat, ellenőrzi a prognózisok valóságtartalmát.
Egyáltalán nem vizsgálja az államcsőd lehetőségét az Ukrán Nemzeti Bank, mert ennek jelenleg nincs semmilyen alapja az országban – jelentette ki Jakov Szmolij jegybanki elnök csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
Szmolij hangsúlyozta: „egyáltalán nem látjuk semmiféle alapját ma az államcsőd lehetőségének Ukrajnában.” Kijev még a múlt év decemberében előzetes megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy 5,5 milliárd dollár összegű hitelkeret biztosításáról, de Ukrajna még nem teljesítette a pénzintézet minden feltételét. A jegybanki elnök szerint azonban ez csak ideiglenes megtorpanás a hitelfolyósítást illetően – adta hírül a Levij Bereg hírportál.
„Ukrajna új kormánya megerősítette, hogy folytatja az együttműködést az IMF-fel. Mindössze néhány technikai kérdés tisztázása maradt hátra a megfelelő jogszabályi rendelkezések megfogalmazásához. Kétségtelen, hogy a jegybank alapkoncepciója az IMF-fel történő együttműködés folytatására épül” – hangoztatta Jakov Szmolij.
Olekszandr Dubinszkij, a Nép Szolgája (SZN) parlamenti képviselője, oknyomozó újságíró múlt szombaton Telegram-csatornájának bejegyzésében azt írta, az IMF képviselői nem hivatalos formában közölték Denisz Smihal új miniszterelnökkel, hogy Ukrajna nem kap további hitelt, így májusban bekövetkezhet az államcsőd.