Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken Szocsiban tárgyalt a Fehéroroszországba irányuló orosz olajszállításokról és a két ország integrációjának kérdéseiről.
A két elnök a találkozóról készült képsorok szerint szívélyesen
üdvözölte egymást, a csúcsot megelőző napokban azonban Lukasenka éles hangú
nyilatkozatokban bírálta Oroszországot. Egyebek között azt hangoztatta, hogy
hazája nem lesz egy másik állam része, és tisztességtelen olajár-politikával és
az olajszállítmányok visszatartásával vádolta meg Moszkvát.
Az orosz vezetés álláspontja szerint Fehéroroszország csakis
a két ország gazdasági együttműködésének elmélyítése esetén juthat hozzá a
támogatott orosz belpiaci árakon az energiahordozókhoz. Putyin és Lukasenka
decemberben, a két ország által létrehozott Szövetségi Állam megalapításának
20. évfordulóján kétszer találkozott a nézeteltérések elsimítása céljából, de
nem jártak eredménnyel. Nem állapodtak meg akkor a 2020-as olajszállításokról
sem.
Az olcsó orosz olaj finomításából és az olajtermékek
exportjából jelentős bevételekhez jutó Minszk az orosz olajszállítások
visszafogása és megdrágulása miatt alternatív források után nézett. Januárban
Norvégiából szerzett be egy 80 ezer tonnás szállítmányt, és mérlegelni kezdte,
hogy a jövőben Litvánián keresztül importáljon kőolajat.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki az előző hétvégén
járt Lukasenkánál, Minszkben kijelentette, hogy az Egyesült Államok képes lenne
100 százalékban kielégíteni a fehérorosz kőolaj- és földgázigényeket, és
Washington kész támogatni Fehéroroszország szuverenitását.
Amíg Moszkvában Lukasenka nyugati irányban megkezdett
tapogatózásai vetnek fel kételyeket, addig Minszkben azzal kapcsolatban ütötte
fel fejét gyanakvás, hogy vajon Putyin az elnöki mandátumának 2024-ben esedékes
lejárta után nem az orosz–fehérorosz Szövetségi Állam vezetőjeként kíván-e majd
valamilyen formában hatalmon maradni.
Putyin és Lukasenka pénteken először négyszemközt ült
tárgyalóasztalhoz, mert az orosz kormány és az elnöki hivatal küldöttségének
egy részét szállító repülőgép a viharos idő miatt nem tudott leszállni a
fekete-tengeri üdülővárosban. A mások mellett Alekszandr Novak energiaügyi
minisztert, Alekszej Overcsuk miniszterelnök-helyettest, Mihail Babicsot, a
gazdaságfejlesztési tárca helyettes vezetőjét és a Dmitrij Peszkov elnöki
szóvivőt szállító gép a csúcs helyszínétől több mint félezer kilométerre
található Minyeralnije Vodiban volt kénytelen landolni. Lukasenka és a
fehérorosz küldöttség már csütörtök este Szocsiba érkezett.
Később már kibővített körben folytak a tárgyalások. Ezeken a
két elnökön kívül orosz részről Dmitrij Kozak, az elnöki apparátus helyettes
vezetője, Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezetője és Dmitrij Mezencev minszki
orosz nagykövet, fehérorosz részről pedig Dmitrij Krutoj
miniszterelnök-helyettes, Vlagyimir Szemasko moszkvai fehérorosz nagykövet,
Viktor Karankevics energiaügyi miniszter és Andrej Ribakov, a Belnyeftyehim
elnöke vett részt.