Georgi Tahov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az Európai Bizottsághoz fordult azzal a kéréssel, hogy „hozzanak védőintézkedéseket” az Ukrajnából az országba irányuló mézimport ellen.
A minisztérium szerint Tahov azt mondta, hogy az ukrán méz importja akadályozza a helyben előállított termékek értékesítését.
Megjegyezte, hogy az európai piacra jelentős mennyiségű, nagyon alacsony áron kerülő ukrán méz „nagy nyomást gyakorol a bolgár méz áraira”.
Az Ukrajnából hazánkba behozott méz mennyisége több mint 30 százalékkal nőtt 2024 januárja és októbere között az előző év azonos időszakához képest
– mondta.
Tahov úgy véli, hogy az ukrajnai import magas szintje „nehéz helyzetbe hozza a bulgáriai gyártókat”. Bulgária felhívását Románia is támogatta.
Meghaladta az ukrán import méz mennyisége az autonóm kereskedelemliberalizációs intézkedésekben előírt több mint 44 ezer tonnás uniós kvótát, így az Európai Bizottságnak két hete van megindítani azt a folyamatot, amelynek következtében ismételten csak vám megfizetése mellett érkezhet méz Ukrajnából az Európai Unióba – hívta fel a figyelmet vasárnapi közleményében az Agrárminisztérium.
Június elején léptek hatályba azok az uniós intézkedések, amelyek a 2025. június 5-ig tartó időszakra egy évvel meghosszabbították az ukrán termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli EU-s behozatalát. Az úgynevezett autonóm kereskedelmi intézkedés (ATM) az ukrán gazdaság számára hozzáférést biztosít az EU piacához, ugyanakkor az európai mezőgazdasági szektor határozott fellépésére az Európai Bizottság vészfék-mechanizmust vezetett be a különösen érzékeny mezőgazdasági termékek, nevezetesen a baromfi, a tojás, a cukor, a zab, a búza, a kukorica és a méz esetében. Ha e termékek behozatala meghaladja a 2021 második felében, valamint 2022 és 2023 egészében feljegyzett behozatali mennyiségek átlagát, a vámok újra kivethetők az e mennyiségi kvótán felül érkező méztermékekre. Az Európai Bizottság 44,4 ezer tonnában állapította meg az Ukrajnából kedvezményes, nulla százalékos vámmal behozható méz mennyiségét. A kvóta kitöltését követő tételekre 17,3 százalékos vám kerül. A vészfék mechanizmust eddig zabra, tojásra és cukorra alkalmazzák.
Tavaly az unióba harmadik országokból érkező 163 ezer tonnányi összes mézimport 30 százaléka származott Ukrajnából, ennek a méznek pedig több mint fele Németországba, Lengyelországba és Franciaországba érkezett.