Mike Pompeo, az Egyesült Államok volt külügyminisztere csatlakozott az ukrán védelmi vállalat, a Fire Point, a Flamingo rakéták gyártójának tanácsadó testületéhez.
Az Associated Press szerint a vállalat november 12-én létrehozta a tanácsadó testületet, és Pompeót nevezte ki tagjává. A testületbe még három személy kerül be.
A vállalat műszaki igazgatója, Irina Terekh közölte, hogy a Fire Point egy nagy nemzetközi vállalatot is megbízott az árazás és a gyártás független ellenőrzésével.
A lap azt is közli, hogy a Fire Point bővíteni kívánja szárnyas rakéták gyártásával kapcsolatos tevékenységét, több mint kétszeresére tervezi növelni jelenlegi kapacitását, és rakétapropellum-gyárat épít Dániában.
A vállalat bevételei idén körülbelül 1 milliárd dollárt tettek ki.
Az ukrán gazdaság stabilizálásához szükséges hitelekhez kért garanciákat Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn telefonon Mike Pompeo amerikai külügyminisztertől, akinek egyúttal együttérzését fejezte ki az USA-ban tomboló koronavírus-járvány kapcsán – adta hírül a strana.ua hírportál.
A jelentés szerint
Zelenszkij a telefonbeszélgetés során köszönetet mondott az Egyesült Államoknak
a Covid-19 elleni küzdelemhez Ukrajnának nyújtott 1,2 millió dolláros
támogatásért. Ezzel együtt sok sikert kívánt az USA-nak a koronavírus-járvány
leküzdéséhez.
Twitter-bejegyzésében
Zelenszkij jelezte, hogy megbeszélést folytatott Pompeo külügyminiszterrel.
„Hálás vagyok az USA-nak a Covid-19 elleni küzdelemhez nyújtott 1,2 millió
USD-ért. Osztozom az amerikaiak ezreinek fájdalmában, akik elvesztették
hozzátartozóikat, és őszintén kívánok gyógyulást a betegséggel küzdőknek. Azt
kívánom az USA-nak, hogy sikerüljön felülkerekednie a mostani
megpróbáltatásokon” – írta.
Talked to @SecPompeo. Grateful to the U.S. for allocating $1.2 mln to #Ukraine to combat #COVID19 . I share the pain of Americans who have lost loved ones. I wish that all those who are struggling with the disease will recover soon and for the U.S. to overcome this challenge
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 6, 2020
Az Elnöki Hivatal
honlapjának közlése szerint a felek a telefonos megbeszélés során megvitatták azoknak
a hitelgaranciáknak a lehetőségét, amelyeket az USA nyújthat Ukrajnának
gazdasága stabilizálásához, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank,
valamint más partnerek által ígért források mellett. Zelenszkij ugyancsak
tájékoztatta Pompeót „a donbászi helyzetről és a megállapodások teljesítéséről
a normandiai négyek tavaly decemberi találkozója után”.
Talked to @SecPompeo. Grateful to the U.S. for allocating $1.2 mln to #Ukraine to combat #COVID19 . I share the pain of Americans who have lost loved ones. I wish that all those who are struggling with the disease will recover soon and for the U.S. to overcome this challenge
Thank you @POTUS for signing into law $12.35 bln in supplemental support for ??. The day before, the bill was backed by both houses of ?? Congress. We appreciate this powerful act of solidarity of the ?? people with ??. And the bicameral and bipartisan support of our state. 1/2
Discussed the #GrainfromUkraine initiative with @vonderleyen. Thanked for the huge ?? financial assistance, for work started on the 9th sanctions package. Noted that the price cap for Russian oil should be effective. Cooperation on ensuring ?? energy stability was also discussed.
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
Talked to @SecPompeo. Grateful to the U.S. for allocating $1.2 mln to #Ukraine to combat #COVID19 . I share the pain of Americans who have lost loved ones. I wish that all those who are struggling with the disease will recover soon and for the U.S. to overcome this challenge
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 6, 2020
Hatalmas
előnyökkel fog járni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok számára a
brit európai uniós tagság közelgő megszűnése – jelentette ki az amerikai
külügyminiszter csütörtökön Londonban.
Mike Pompeo
a brit kollégájával közösen tartott tájékoztatóján derűlátóan nyilatkozott a
szigetország jövőjéről, kiemelve, hogy az uniós tagság számos területen
korlátozta az Egyesült Királyságot.
„Látni fogják az ennek eredményeként
nemzeteink számára nyíló hatalmas előnyöket” – fogalmazott, hozzátéve,
remélhetőleg még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt tető alá tudja hozni
a jövőbeli kereskedelmi egyezményt.
Hangsúlyozta,
az amerikai–brit titkosszolgálati információmegosztás továbbra is mély és erős
marad, és reményét fejezte ki, hogy az új generációs technológiák biztonságosak
lesznek.
Emellett
pedig Kína növekvő globális befolyásának veszélyeire figyelmeztetett, s
napjaink központi fenyegetésének minősítette a Kínai Kommunista Pártot, amely
szerinte nagy kihívás a nyugati demokratikus értékek védelme szempontjából.
Hozzátette, meg kell tenni mindent, hogy a XXI. században is meghatározóak
maradjanak ezen alapértékek.
Egyes
amerikai szenátorok korábban úgy vélekedtek, hogy veszélyeztetheti az
információmegosztást, hogy a brit hatóságok engedélyezték a kínai Huawei
részvételét az ország ötödik generációs mobiltávközlési hálózatának (5G)
kiépítésében.
Pompeo is aláhúzta, hogy ezzel London jelentős kockázatot vállalt, de
közölte, bízik abban, hogy sikerül majd megoldást találni a nézetkülönbségekre
ezen a téren.
Az amerikai külügyminiszter a délután folyamán Boris Johnson brit
kormányfővel is tárgyalni fog.
Biztonsági megfontolásokból korábban mások mellett az Egyesült Államok és
Ausztrália is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a Huaweit, rámutatva, hogy
Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit. Ezt a kínai
kormány tagadja.
Az Egyesült Királyság az első ország, amely kilép az Európai Unióból, erre
közép-európai idő szerint pénteken éjfélkor fog sor kerülni.
(hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => Hatalmas előnyökkel fog járni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok számára a brit európai uniós tagság közelgő megszűnése – jelentette ki az amerikai külügyminiszter csütörtökön Londonban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1580410850
[modified] => 1580410851
)
[title] => A Brexit javít az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kapcsolatán
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=1490&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 1490
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 1491
[image] => Array
(
[id] => 1491
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo.jpg
[original_lng] => 16618
[original_w] => 772
[original_h] => 514
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo.jpg
[width] => 772
[height] => 514
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo.jpg
[width] => 772
[height] => 514
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo.jpg
[width] => 772
[height] => 514
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/mike-pompeo.jpg
[width] => 772
[height] => 514
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1580403529:12
[_thumbnail_id] => 1491
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4309
[_oembed_ab87287b34f12e9b1eda4269319d5e71] =>
[_oembed_time_ab87287b34f12e9b1eda4269319d5e71] => 1582113441
[_oembed_cbbd116b56c41101929b0674eb645b7d] =>
[_oembed_time_cbbd116b56c41101929b0674eb645b7d] => 1582113441
[_oembed_106fe80155a6e8819e6f066e63c81ad0] =>
Talked to @SecPompeo. Grateful to the U.S. for allocating $1.2 mln to #Ukraine to combat #COVID19 . I share the pain of Americans who have lost loved ones. I wish that all those who are struggling with the disease will recover soon and for the U.S. to overcome this challenge
США схвалили продаж Україні до 16 патрульних катерів Mark VI і супутнього обладнання. Це підвищить спроможності @UA_NAVY, допоможе протистояти наявним і потенційним загрозам у Чорному і Азовському морях. Я вдячний американським партнерам, які надалі міцно підтримують Україну! 1/3
Help where it is needed: The United States, through its EXBS program, announced $4mln in aid to Ukraine's Maritime Guard in Mariupol and Berdyansk. Facilities and equipment will give the Maritime Guard 24-hour ability to deter and respond to aggression on the Sea of Azov. pic.twitter.com/FwkyJe1qsS
The 25 richest Americans including Jeff Bezos, Mike Bloomberg and Elon Musk paid relatively little — and sometimes nothing — in federal income taxes between 2014 and 2018, according to an analysis of IRS filings by ProPublica. https://t.co/IsZyRbMT53
The actions I’m taking on supply chains are aimed at making sure you have what you need – whether that’s presents that arrive on time or a kitchen appliance. We’re working around the clock to speed things up.pres pic.twitter.com/DRIcLOQqYp
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR
On the sidelines of the #NATOSummit we opened the first foreign office of @ukroboronprom - in Washington, USA. Its main task is to promote joint US-Ukrainian defense projects and enhance our integration into NATO's defense industrial base. pic.twitter.com/3fGoPJrwH6
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr