Ukrajna politikai megfontolásból döntött az Oroszországból Szlovákiába és Magyarországra a Barátság csővezetéken át irányuló kőolajtranzit korlátozása mellett, a helyzet megoldása nem Moszkvától függ – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
„Nem gondolom, hogy lehetőségünk lenne arra, hogy felvegyük a kapcsolatot a tranzitot biztosító ukrán vállalatokkal. Továbbá, a döntés valószínűleg nem technikai, hanem politikai szinten született. Itt pedig nincs közöttünk semmilyen párbeszéd” – nyilatkozott a szóvivő arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon Oroszország megpróbálja-e feloldani a tranzit blokádkóját ezen az útvonalon, vagy keres-e más szállítási módokat.
„Ezért a helyzet valóban elég válságos a címzettjeink számára, de ez semmilyen módon nem rajtunk múlik” – tette hozzá.
A szlovák gazdasági minisztérium korábban megerősítette: a Lukoil olajtársaságnak a Barátság csővezetéken keresztül irányuló szállításait leállították Ukrajnában, mert Kijev feketelistára tette a vállalatot. Emiatt ellátási zavar léphet fel a Slovnaft pozsonyi olajfinomítójának működésében, ahol a feldolgozott olaj mintegy kétharmada orosz eredetű. Az orosz olajat az Ukrajnán keresztül haladó Druzsba törzsolajvezetéken keresztül szállítják Szlovákiába.
Oroszország el fogja kobozni az általa barátságtalannak minősített uniós tagállamok vagyonát, ha az Európai Unió „ellopja” a befagyasztott orosz értékeket, hogy abból finanszírozza Ukrajnát – fogalmazott vasárnap Telegram-csatornáján Vjacseszlav Vologyin, az állami duma elnöke, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik fő szövetségese.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken jelentette be, hogy dolgoznak egy javaslaton, amely a befagyasztott orosz vagyonból származó profit egy részét Ukrajna megsegítésére és háború utáni újjáépítésére fordítaná. A lépést támogatták az Európai Tanács ülésén.
Vologyin szerint Moszkva a lépésre olyan módon válaszolna, amely jobban fájna az EU-nak.
„Néhány európai politikus Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az élen ismét arról kezdtek beszélni, hogy ellopják országunk befagyasztott vagyonát, hogy Kijev militarizálását ebből a pénzből folytassák. Egy ilyen döntés szimmetrikus választ igényel az Orosz Föderáció részéről. Ebben az esetben sokkal több, barátságtalan ország tulajdonában lévő vagyont fogunk elkobozni, mint amennyi befagyasztott alap van Európában” – idézte a politikust a Reuters.
Von der Leyen szerint a befagyasztott orosz vagyon értéke 211 milliárd euró, és emlékeztetett, hogy az EU már eldöntötte, hogy Oroszországnak kell finanszíroznia Ukrajna újjáépítését. Vologyin szerint az uniós politikusok azért fontolgatják ezt a lépést, hogy „megőrizzék az állásukat, és mert rossz anyagi helyzetbe vezették az országukat”.
Ismét felerősödött az a vélemény az unió vezetői között, hogy a befagyasztott orosz jegybanki eszközökből származó nyereségekre extraprofitadót kellene kivetni – ezt a bevételt pedig Ukrajna újjáépítésére fordítanák. Az Európai Bizottság minél előbb fel akarja szabadítani az eszközöket, hogy felhasználja az ukránok támogatására, azonban több tagállam is óvatosabban haladna előre, és az Európai Központi Bank is ellenezte a javaslatot, amelyre Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke eredetileg még nyáron nyújtott volna be egy tervezetet.
A jogi nyilvántartások alapján jelenleg több mint 40 követelés van folyamatban, amelyek mintegy 200 milliárd rubel – 2,1 milliárd dollár – értékű befagyasztott vagyonra vonatkoznak, amelyeket olyan vállalatok nyújtottak be, mint a Sberbank, a Rosbank és a Pervaya Management.
Moszkvának át kellene vennie a külföldi cégeket, és zárolnia kell oroszországi vagyonukat Andrej Kosztyin szerint, aki egyben közölte: több szektorban privatizációra lenne szükség, de a kormány továbbra is ellenőrizné az érintett vállalatokat.
Moszkvának minél több magántőkére van szüksége, ezért a nagy állami vállalatoknál részleges privatizációra van szükség – jelentette ki az állam kezében lévő VTB bank vezérigazgatója, Andrej Kosztyin a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott interjújában.
Kosztyin úgy vélekedett, hogy a cégekben lévő állami tulajdon egy részét lehetne magánosítani, de a kormány továbbra is ellenőrizné ezeket a vállalatokat. Szerinte egyes iparágakból hiányzik a verseny, ami a szovjet időkből maradt meg, ezért a befektetők máshova vitték a pénzüket. A cégvezér közölte: a Rosztelecom távközlési szolgáltató, a Rosztec védelmi konglomerátum és a Roszatom leányvállalatai privatizálhatók – írja a Reuters.
Ne szalasszuk el azt a pillanatot, amikor magántőkét vonhatunk be ezekbe az iparágakba – mondta Kosztyin. Hangsúlyozta: az általa javasolt intézkedések nem jelentenék az állami vagyon olcsó kiárusítását, és nem hoznák vissza a 1990-es években lezajlott privatizációt. Az utóbbi miatt bírálta a folyamatot irányító, a háború után külföldre távozó Anatolij Csubajszt is. Arról is beszélt, hogy több állami beruházásra van szükség, amit az államadósság szintjének növelésével képzel el. Kosztyin kifejtette, hogy Moszkvának át kellene vennie a külföldi cégeket, és zárolni kell oroszországi vagyonukat, válaszul a szankciókra.
Azt mondták, hogy a német egységünk nem működhet tovább – mondta Kosztyin, amihez hozzátette: a VTB német leányvállalatát csődeljárás alá vonták, vagyonát befagyasztották. Szerinte hasonló eljárásra van szükség Oroszországban és erre addig van szükség, amíg érvényben vannak az eurázsiai ország ellen hozott intézkedések. Példaként említett a Fortum finn energetikai vállalatot, amely tavaly májusban közölte, hogy kivonulna Oroszországból, bár erre azóta sem került sor.
Janet Yellen pénzügyminiszter szerint Oroszországnak fizetnie kellene az Ukrajnában Moszkva inváziója során okozott károkért − írta meg a The Independent.
Yellen elmondta, hogy tárgyalások folynak az ennek megvalósítását szolgáló lehetséges mechanizmusokról.
Ez olyan felelősség, amelyet a globális közösség elvár Oroszországtól. A témáról tárgyalunk partnereinkkel, de jogi korlátok vannak arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk a befagyasztott orosz vagyonnal − mondta a CNN-en Fareed Zakariának adott interjújában.
The U.S. will continue to stand with Ukraine for as long as it takes. I commend @ZelenskyyUa for his leadership, and thank him for our discussion on support from the U.S. and allies – including the announcement today of the transfer of the first $1.25B in U.S. support this year. pic.twitter.com/kHafuGjinR
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
Az ENSZ közölte, hogy kapcsolatban áll az orosz hatóságokkal a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodás Moszkva által bejelentett felfüggesztése miatt, írja az Independent.
„Létfontosságú, hogy minden fél tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely veszélyeztetné az élelmiszerhez való hozzáférést több millió ember számára” – mondta Stéphane Dujarric szóvivő.
Az ENSZ közvetítésével létrejött megállapodás keretében több mint 9 millió tonna gabonát exportáltak, ami enyhítette az élelmiszerhiányt, és csökkentette a globális árakat.
Moszkvában keddtől, a
járványügyi előírások szigorú betartása mellett, újraindítanak minden ipari és
építőipari vállalatot – jelentette be Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester
szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével megtartott
videókonferencián.
Szobjanyin hozzátette ugyanakkor, hogy a kötelező karantén
előírásain a főváros annak ellenére sem enyhít, hogy a moszkvai kórházakban
kezelt Covid-19-betegek száma immár két hete nem emelkedik. Putyin támogatásáról
biztosította a fővárosi polgármester által ismertetett elképzelést.
Anna Popova orosz tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi
felügyelet (Roszpoterbnedzor) vezetője ugyanezen a tanácskozáson azt javasolta,
hogy a régiók vezetői az enyhítésről három tényező függvényében döntsenek, a
fertőzöttek számának növekedését, a szabad kórházi ágyállományt és a szűrés
arányát vegyék figyelembe, az adatok kéthetes – a lappangási időszaknak
megfelelő – visszamenőleges értékelése mellett. Popova a korlátozások
feloldását szakaszosan, három, egymást egy-két hét eltéréssel követő lépésben
javasolta végrehajtani.
Mint mondta, először a szabadtéri sportolásra, a
gyereksétáltatásra, valamint a kis alapterületű kereskedelmi és szolgáltató
egységek működésére vonatkozó tilalmat lehetne feloldani, a távolságtartás
fenntartása mellett. Második lépésben a családtagokkal való séta, valamint a
nagy alapterületű kereskedelmi és szolgáltató egységek működésének
engedélyezését javasolta. A harmadik lépés szerinte a terek és parkok, a
területük nagyságától függetlenül az összes üzlet és szolgáltatás, a
közoktatási intézmények, a szállodák és a közétkeztetési intézmények megnyitása
lenne.
Popova elmondta, hogy a 85 orosz régióból 68-ban kötelező
maszkviselést rendeltek el.
Putyin kijelentette, hogy az ország régióiban a
járványhelyzet eltérően alakul, ezért egyesekben közülük fenn kell tartani, sőt
szigorítani kell a megelőző intézkedéseket, máshol pedig már tervezhető az
enyhítésük. H
„Nem szabad elhamarkodottan cselekedni, minden óvatlanság és
sietség töréshez és visszacsúszáshoz vezethet. A legkisebb hiba ára a
biztonság, az emberek élete és egészsége lehet, ezért rendkívül nagy
felelősséggel jár minden döntés, amelyet a kormány tagjai és a regionális
kollégák meghoznak” – mondta Putyin.
Oroszországban az
elmúlt nap alatt 10 559-cel 165 929-re nőtt az igazolt fertőzések száma, így az
abszolút számokat tekintve csaknem utolérte Franciaországot (170 694) és
Németországot (167 007) a szerdán nyilvánosságra hivatalos hozott adatok
szerint. Ez Oroszországban 6,8 százalékos napi növekedést jelent, az új
fertőzöttek 40,9 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 86-tal 1537-re, a
gyógyultaké 1462-vel 21 327-re emelkedett.
Szerdán az orosz kormány harmadik tagjáról, Olga Ljubimova
kulturális miniszterről derült ki, hogy koronavírus-fertőzött. A 39 éves
tisztségviselő betegségének lefolyását sajtótitkára könnyűnek nevezte, mint
mondta a minisztert nem szükséges kórházba szállítani. Korábban Mihail
Misusztyin kormányfő és Vlagyimir Jakusev építésügyi miniszter tett hasonló
bejelentést.
A moszkvai polgármesteri hivatal szerdai közlése szerint
egyébként megbízhatatlannak bizonyultnak a holland gyártmányúként forgalmazott,
valójában kínai Biozek márkájú antitest-gyorstesztek. Ezeket több,mint 175 ezer
fővárosi lakos és 50 ezer orvos vizsgálatára használták.
Moszkvában a szerdán közölt adatok szerint a szűrések száma a járvány kezdete óta meghaladta az egymilliót, és naponta több mint 40 ezerrel növekszik.
We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh