Az ukrán kormány azt tervezi, hogy az összes meglévő szociális segélytípust egyetlen típussal váltja fel, az alapvető szociális segély folyósítása jövőre kezdődik – jelentette be kedden Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter egy YouTube-on közvetített interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zsolnovics megjegyezte, hogy Ukrajnában már elindították az „abszolút automatikus támogatás” – az alapvető szociális támogatás – kísérleti programját. „Azt hiszem, tesztelni fogjuk, hogyan működik. És a jövő évtől kezdődően kombinálni fogjuk ezeket a juttatásokat. Minden típusú juttatást egységessé, egyértelművé, egyszerűvé, de meglehetősen magassá teszünk” – mondta.
A kormány jóváhagyta az alapvető szociális segély kísérleti projektjét. A segély számításának alapösszege 4500 hrivnya lesz.
A projekt két szakaszból áll: 2025. július 1-jétől azok az állampolgárok, akik már rendelkeznek az alábbi állami ellátások valamelyikével, alapvető szociális segélyben részesülnek: alacsony jövedelmű családok, egyedülálló anyák, nagy családok, olyan gyermekek, akiknek a szülei kerülik a tartásdíj fizetését, vagy akiknek a holléte ismeretlen.
2025. október 1-jétől a jogosultak köre bővül más családokkal vagy személyekkel, akik megfelelnek a határozatban meghatározott kritériumoknak.
A Szociálpolitikai Minisztérium nyugdíjreform elindítását javasolja, és reméli, hogy az 2025 júliusáig befejeződik – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter részt vett a Szociális Portál bemutatóján. „A rendezvényen bejelentette a jövő év júliusától életbe lépő nyugdíjbiztosítási változások bevezetését” – áll a közleményben.
A sajtószolgálat szerint az új nyugdíjtörvény három kulcselemet tartalmaz: a szolidaritási nyugdíjat, a halmozott nyugdíjat és az önkéntes nyugdíj-megtakarítást. „A szolidaritási és megtakarítási rendszerek kombinációja lehetővé teszi, hogy egy ember az élete során a keresete 60%-át megspórolja, ami hozzájárul az állampolgárok nyugdíjba vonulás utáni pénzügyi stabilitásának növeléséhez” – olvasható a jelentésben.
Lesz nyugdíjemelés Ukrajnában 2025-ben, de csak jelentéktelen, és tervezett indexálásra számíthatnak a nyugdíjasok – közölte kedden Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter a LIGA.net portálnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zsolnovics elmondta: „Van állami költségvetés, a Nyugdíjalap pedig a biztosítási járulékokat jelenti. Kicsit más, külön van, az egységes társadalombiztosítási járulékot oda irányítják. És ezért működünk ezekkel az alapokkal. És attól függünk, hogy mennyi pénzt kapunk. Várhatóan nem lesz jelentős a nyugdíjemelés, de továbbra is reménykedünk az emelésben, legalábbis az indexálás tekintetében.”
A miniszter szavai szerint jövőre tervezik a pontokra történő átváltást is, ami szintén minden nyugdíjasnak emelést jelent. Mint megjegyezte, hogy az Ukrajnában beszedett összes adót azonnal a védelemre fordítják. „A szociális kiadások nem ettől a költségvetéstől függenek. A szociális kiadások, ha ezek nyugdíjak, az egységes társadalombiztosítási járulék megtakarításai és plusz adományozói források” – mutatott rá Okszana Zsolnovics.
Az INSPIRE projekt célja 29 fajta szociális kifizetés finanszírozása Ukrajna lakosságának legsebezhetőbb rétegei számára.
Ukrajna 1,2 milliárd dolláros kölcsönt kap a Világbanktól a szociális kifizetések finanszírozására, közölte a Szociálpolitikai Minisztérium. Az erre vonatkozó megállapodást Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter és Arup Banajeri, a Világbank fehérorosz, moldovai és ukrajnai igazgatója írta alá.
Az új Befektetés a szociális védelembe a lefedettség, a fenntarthatóság és a hatékonyság növelése érdekében (INSPIRE) projektről van szó. Célja 29 fajta szociális kifizetés finanszírozása a lakosság legsebezhetőbb rétegei számára, valamint a szociális védelem reformjainak támogatása Ukrajnában.
„Az INSPIRE projektet a Világbank 1,2 milliárd dolláros kölcsönéből finanszírozzák az Ukrajnának szükséges hiteltámogatást biztosító vagyonkezelői alapból (ADVANCE Ukraine), amelyet a japán kormány támogat” – áll a közleményben.
Ukrajnában a tervek szerint a 2022-es év végéig minimum kétszer indexálják a nyugdíjakat és a szociális juttatásokat – jelentette be Okszana Zsolnovics, Ukrajna szociálpolitikai minisztere, számolt be a „Szlovo i Gyilo”.
„Év végéig több garantált szociális juttatás emelését tervezik, többek között a nyugdíjakról, valamint a rászorulók és a fogyatékkal élők szociális juttatásairól van szó, akiknek állami támogatásra van szükségük” – közölte a miniszter.
Zsolnovics emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában október elsején indul a nyugdíjasok támogatási programja, ami két éve van érvényben, de háború miatt most bővítik.
„Ez nyugdíjasok, idős korú emberek támogatása. A program keretében a 70 év felettieknek folyósítunk juttatásokat – október 1-től 300 hrivnya pótlékot kapnak a nyugdíjukhoz. Tavaly a 75 évesek már megkapták” – mondta a miniszter.
Október 1-től háromezer hrivnyára emelkedik a 70 év feletti, biztosítási viszonnyal rendelkező ukrán állampolgárok minimális nyugdíja. Ezt jövedelmüktől függetlenül kapják meg.
A nyugdíjakon kívül megnő minden szociális segély összege 2022 decemberében, amikor a létminimum 3,5 százalékos emelését tervezik. Ezzel párhuzamosan megemelkedik mind a nyugdíjak, mind a segélyek alsó határa.
Ugyanakkor az indexálás nem érinti az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek juttatásait.
„Ezeket a kifizetéseket a meghatározott, rögzített összegben fizetik ki – ez személyenként 2000 hrivnya, gyermekenként vagy fogyatékkal élő személyenként 3000 hrivnya” – jegyezte meg a miniszter.
Today ?? government approved 13 mil ? support for ??. - 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine. - 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure. - 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova. - 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR