Az amerikai Chevron újra részt vehet az olajkitermelésben Venezuelában, ahol Donald Trump rendelete miatt 2019 óta ez tilos. Az előző elnök így próbálta megbuktatni Maduro baloldali populista rendszerét, de a mostani olajválság felülírta ezt az elképzelést.
Nyolcvan százalékkal csökkent Venezuela GDP-je 2013 óta, az életszínvonal mélyre süllyedt, milliók hagyták el az országot, amely a világ legnagyobb olajkészletét birtokolja. Csakhogy ezt a hatalmas készletet képtelen kitermelni amerikai technológia nélkül. A még Donald Trump által 2019-ben meghozott washingtoni tilalom ezért katasztrofális következményekkel járt Venezuelára nézve, de Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziója Ukrajna ellen döntő fordulatot hozott ezen a téren. Az olajhiány a globális piacon felértékelte Venezuelát, ezért a washingtoni pénzügyminisztérium engedélyezte a Chevron olajóriásnak, hogy újrakezdje az együttműködést Venezuela állami olajtársaságával, a Petroleos de Venezuelával. Az USA pénzügyminisztériuma kikötötte, hogy „Venezuela állami olajvállalata nem kaphat egy centet sem abból az olajból, qmelyet a Chevron ad el a világpiacon”.
Washington már májusban engedélyezte a Chevronnak, hogy tanulmányozza az újrakezdés lehetőségét. Az USA célja egyértelműen az, hogy az orosz olaj szerepének csökkenését ellensúlyozza a világpiacon. Washingtont az is motiválja, hogy Nicolas Maduro baloldali populista rendszere kiváló kapcsolatokat ápol Moszkvával és Pekinggel, amelyek támogatásukkal életben tartják rezsimjét.
Nincs vége az embargónak
A könnyítés csak részleges. A washingtoni pénzügyminisztérium közleménye szerint bizonyos területeken immár nem esnek szankciók alá azok a személyek és cégek, akik és amelyek Venezuelával üzletelnek. Ettől függetlenül „a szankciók érvényben maradnak minden más területen, és fel fogunk lépni mindenki ellen, aki megsérti az Egyesült Államok törvényeit” – hangsúlyozta a Biden-adminisztráció egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú tagja, aki Washingtonban tájékoztatta a sajtót a Venezuela elleni tilalmak enyhítéséről.
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
More than 75,000 Kaiser Permanente healthcare workers on Wednesday began a three-day strike, a job action that could delay medical appointments, lab results and prescriptions, especially in California. Here's what to know. https://t.co/i7mJXL5C4Zpic.twitter.com/i3wAwB8Bmd
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr
Ukrajna közel-keleti és afrikai különleges képviselője, Makszim Szubh az Arab Liga Tanácsának rendkívüli ülésén Kairóban felszólította az arab országokat, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni szankciókhoz, különösen az olajembargót illetően.
A hírt a Külügyminisztérium közölte – írja az Ukrinform.
A diplomata megjegyezte, hogy Ukrajna üdvözli erőfeszítéseiket az orosz agresszió megállítása lehetőségeinek keresésében, és reményét fejezte ki Ukrajna további támogatásában, különösen a nemzetközi szervezeteken belül.
During my phone call with @ZelenskyyUa today, I expressed EU solidarity with Ukraine in the face of Russia’s criminal attacks on civilian infrastructure.@EU_Commission is stepping up support, including with partners, to support the restoration of power and heat in Ukraine.
Today ?? government approved 13 mil ? support for ??. - 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine. - 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure. - 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova. - 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.
November elsejétől Szerbia nem tud több orosz olajat venni az uniós szankciók miatt – jelentette ki kedden Aleksandar Vucic szerb elnök, számolt be a Portfolio a Reuters tudósítására hivatkozva.
Minden nap tucatnyi újabb problémával szembesülünk. Naponta 350 tonna fűtőolajat importálunk, és télen hétszer akkora az ország fogyasztása – mondta Vucic. Kiemelte, hogy novembertől a jelenlegi büntetőintézkedések miatt nem tudnak olajat importálni, és “nem tudni, milyen további szankciók jönnek még addig”.
A szerb elnök korábban arról beszélt, hogy az Oroszország elleni uniós intézkedések 600 millió dollárt húznak ki az országa zsebéből. Az iraki olaj ugyanis hordónként 31 dollárral kerül többe, mint az eddigi orosz importjuk.
Elfogadta az Oroszországra kirótt hatodik európai uniós szankciócsomag részleteit a nagykövetek értekezlete, és ezzel elhárult az utolsó akadály – értesült a Bloomberg.
Az újabb szankciócsomag tartalmazza az orosz olajra kivetett embargót is, amely alól mentességet kap a csővezetéken érkező energiahordozó.
Korábban az a hír látott napvilágot, hogy a csomag a részleteken bukhat meg, mert Magyarország olyan ellenvetésekkel élt, amelyet egyes politikusok és hírhelyek meglepőnek neveztek, holott a több hete tartó tárgyalásokon első perctől napirenden voltak.
President Putin hosted his Belarusian counterpart Alexander Lukashenko on his yacht on Saturday, after Belarus forced the landing of a Ryanair jetliner and arrested a journalist last week.
Csütörtökön Bulgária is jelezte, hogy más európai uniós tagországokhoz hasonlóan ideiglenesen felmentést kér az Európai Bizottság javaslata alapján az orosz kőolajra kivetni tervezett EU-embargó alól.
Alekszandr Nikolov energiaügyi miniszter a délkelet-európai energiaügyi miniszterek, valamint ukrán és azerbajdzsáni hivatali partnereik tanácskozását követően azt mondta, hogy a kérést a jövő héten fogják előterjeszteni.
Románia, Görögország, Törökország, Észak-Macedónia, Szerbia, Ukrajna, Bulgária és Azerbajdzsán képviselői a február 24-én Ukrajna ellen indított orosz háború nyomán ültek össze megvitatni együttműködésüket az energiabiztonság, valamint az energiaellátás diverzifikálása terén. Célkitűzéseik között szerepel egy regionális munkacsoport létrehozása az uniós energiabeszerzések támogatására.
Bulgáriát máris jelentősen sújtják a háború energiaellátási következményei. Az orosz Gazprom április végén leállította a gázszállítást az országnak, mivel a Bulgargaz cég a megállapított határidőn belül nem fizetett rubelben, ahogyan azt Moszkva követelte.
„Látjuk, miként használják az energiaipart fegyverként” – mondta akkor Kiril Petkov bolgár miniszterelnök.
Az Európai Unió tagországi nagykövetei nem tudtak megegyezni az Oroszország elleni újabb szankciókról négy ország álláspontja miatt – adta hírül szerdán az rbc.ua hírportál szerdán a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az egyeztetésen Bulgária, Magyarország, Szlovákia és Csehország aggodalmának adott hangot az orosz kőolaj elleni embargó miatt a 27 uniós kormány képviselőinek találkozóján. A hírügynökség forrása szerint az Oroszország elleni szankciókról egy újabb találkozón születhet megállapodás csütörtökön vagy még a héten.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla Richard Sulik szlovák gazdasági miniszter kijelentette, hogy országa kész támogatni az orosz kőolajra vonatkozó embargót, de hároméves átmeneti időszakot követelt az import teljes felmondáshoz.
Ukrajna elzárhatja az Európába kőolajat szállító Barátság vezetéket, miután az Európai Unió embargót vezet be az orosz kőolaj importjára – jelentette ki szerdán Lana Zerkal, az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója az rbc.ua hírportálnak.
A tervek szerint hat hónapon belül bevezetik az olajembargót az Európai Unióban. Szlovákia és Magyarország ugyanakkor igyekszik kivételes feltételeket elérni, és 2023 végéig fenntartani az orosz kőolajimportot.
Zerkal hangsúlyozta: „véleményem szerint logikus lenne a lépések szinkronizálása az EU-val, és az orosz olaj szállítására vonatkozó szankciók alkalmazása azonos átmeneti időszakkal (6 hónap). Ezzel az ukrán fél elősegítheti a szankciós politika egységének megőrzését az EU-ban, és nemcsak az agresszió finanszírozását, hanem az európai korrupció forrásának megszüntetését is.”
A Barátság vezeték Ukrajnán keresztül Csehországnak, Magyarországnak és Szlovákiának szállít kőolajat. Tavaly 12 millió tonna orosz kőolajat szállítottak ezekbe az országokba a csővezetéken. Ebben az évben a szállítások közel azonos ütemben haladnak, körülbelül havi 1 millió tonnával.
A szankciók alkalmazásának folyamatában lévő egyes országok kivételei precedenssé válhatnak, amely a jövőben lehetővé tenné, hogy más országok kivételeket tegyenek más szankciók kiszabásakor, beleértve az orosz gázvásárlás embargóját is.
Ukrajnában egyelőre vizsgálják a Barátság kőolajvezeték elzárásának kérdését, és még nincs végleges döntés az ügyben.
Korábban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy a kőolaj 65 százaléka a Barátság vezetéken érkezik Magyarországra.
President Putin hosted his Belarusian counterpart Alexander Lukashenko on his yacht on Saturday, after Belarus forced the landing of a Ryanair jetliner and arrested a journalist last week.
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
#SouthKorea has expanded the list of goods whose export to #Russia requires special permits from 57 to 798 items.
Such measures were explained with a high probability of the use of these goods by importing countries for the production of weapons and for military purposes. pic.twitter.com/IsjtffwhKs
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR
A szlovák kormány ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unió mentesítse a közeljövőben esetleg elfogadandó, orosz kőolaj vásárlására vonatkozó embargó alól – közölte Richard Sulik szlovák gazdasági miniszter az uniós kollégákkal folytatott brüsszeli megbeszélésen, számolt be kedden honlapján a Zerkalo Nyegyeli című kijevi internetes újság.
A jelentés szerint Sulik hangsúlyozta, hogy Szlovákia 100%-ban függ az orosz energiaexporttól, ezért nem tud teljes mértékben támogatni más partnereket, akik készek már most lemondani az oroszországi olajról és gázról. „Ez nagyon fontos pillanat számunkra. Nem tudunk ilyen gyorsan alkalmazkodni a könnyebb olajok finomításához” – emlékeztetett.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a nehéz orosz olajat a Slovnaft üzemben finomítják. „A váltásra való felkészülés több évig tart, ezért mindenképpen ragaszkodni fogok ahhoz, hogy kivételt tegyenek a hazámmal” – mondta el Richard Sulik.
President Putin hosted his Belarusian counterpart Alexander Lukashenko on his yacht on Saturday, after Belarus forced the landing of a Ryanair jetliner and arrested a journalist last week.
#SouthKorea has expanded the list of goods whose export to #Russia requires special permits from 57 to 798 items.
Such measures were explained with a high probability of the use of these goods by importing countries for the production of weapons and for military purposes. pic.twitter.com/IsjtffwhKs