Az elmúlt három hétben csaknem 20 millió, ebből múlt csütörtök óta 7,1 millió dollárnyi adomány érkezett Donald Trump volt elnök választási kampányának számlájára. A jelentős összeg a Trump elleni washingtoni vádemelés, illetve a georgiai ügy miatt készült rabosítási fotó közzétételét követően folyt be.
A Magyar Nemzet a Fox News alapján arról ír, hogy komolyan felpörögtek a Donald Trump volt elnök kampányát támogató adományok az elmúlt három hétben, hiszen közel 20 millió dollár érkezett, amelynek több mint harmada az elnök nyilvántartási fotójának közzététele után érkezett. A kampánycsapat a Fox News televíziós hálózatnak megerősítette, hogy adománygyűjtés szempontjából a pénteki volt a legerősebb napjuk, csak ezen az egy napon több mint 5 millió dollárnyi adomány érkezett.
A pénzek az egekbe szöktek, különösen azután, hogy Trump elnök közzétette az X-en (korábban Twitter) a börtönfotóját − mondta a kampánycsapat egy tagja a Fox Newsnak.
Felrobbantotta az internetet
Csütörtökön a georgiai Fulton megye börtönében nyilvántartásba vették Donald Trump volt amerikai elnököt azon büntetőper kapcsán, amelyben a 2020-as választási eredményekbe való beavatkozással vádolják. Trump ezt az alkalmat használta fel arra, hogy visszatérjen az X mikroblog portálra, ahonnan korábban kitiltották.
Amikor közzétette rabosítási fotóját, az internet szinte felrobbant.
A kampány hivatalos oldalán csakhamar elkezdték árusítani a fotóval készült ajándéktárgyakat (pólókat, posztereket, matricákat), ami nagyban hozzájárult a kampánybevételek megugrásához.
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt három hétben csaknem 20 millió, ebből múlt csütörtök óta 7,1 millió dollárnyi adomány érkezett Donald Trump volt elnök választási kampányának számlájára. A jelentős összeg a Trump elleni washingtoni vádemelés, illetve a georgiai ügy miat...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693248480
[modified] => 1693231755
)
[title] => Jól jövedelmez Trump börtönfotója: milliók folytak be a kampányára
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=41253&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41253
[uk] => 41250
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 41251
[image] => Array
(
[id] => 41251
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004.webp
[original_lng] => 45674
[original_w] => 1200
[original_h] => 525
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004-300x131.webp
[width] => 300
[height] => 131
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004-768x336.webp
[width] => 768
[height] => 336
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004-1024x448.webp
[width] => 1024
[height] => 448
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/66641940-1004.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1693220956:12
[_oembed_e17b21ad55b2fa1b77948f0601571dec] =>
❤️ The 55.22 carat "Estrela de Fura" was sold Thursday for a whopping $34.8 million at Sotheby's in New York, setting a record for the highest price ever paid at auction for a ruby.
❤️ The 55.22 carat "Estrela de Fura" was sold Thursday for a whopping $34.8 million at Sotheby's in New York, setting a record for the highest price ever paid at auction for a ruby.
I just had a good call with President Trump. Canada is implementing our $1.3 billion border plan — reinforcing the border with new choppers, technology and personnel, enhanced coordination with our American partners, and increased resources to stop the flow of fentanyl. Nearly…