Pert nyert a német Uniper korábbi hosszú távú beszállítója, a Gazprom ellen. A Reuters hírügynökség azt írja, a nyertes per lehetővé teszi a német vállalatnak, hogy szerződést bontson a Gazprommal, ami precedenst teremthet más cégek számára is.
Az ítélet mérföldkő lehet az Unipernek. A vállalatot 2022-ben a német kormánynak kellett megmentenie, miután a Gazprom először csökkentette, majd felfüggesztette a szállítást, arra kényszerítve a német céget, hogy a világpiacról szerezze be a földgázt, értelemszerűen nagyságrendekkel drágábban. Németországnak soha nem látott mértékben kellett közbelépnie – a finn Fortum energiaipari óriással karöltve államosította a szolgáltatót, mindössze félmilliárd euróért szerezve meg a céget.
A stockholmi bíróság június 7-i döntése lehetővé teszi az Uniper számára a meglévő gázszállítási szerződések felmondását, melyek jogi értelemben még úgy is fennállnak, hogy a Gazprom nem szolgáltat gázt. A per egyben azt is jelenti, hogy megszakad a Berlin és Moszkva közötti, évtizedekre visszanyúló energetikai partnerség.
A bíróság emellett több mint 13 milliárd euró kártérítést ítélt meg a cégnek a 2022 közepe óta elmaradó gázmennyiségek miatt. A mostantól felmondható szerződések között van, ami eredetileg a 2030-as évek közepéig lenne érvényben.
A kártérítési ítélet elsősorban szimbolikus győzelmet jelenthet Németországnak, nem valószínű, hogy nagy összegek folynának be a nyertes per után.
Közben a Gazprom is elindította a maga perét, az orosz vállalat exportága egy szentpétervári bíróságon támadta meg az ügyet.
[type] => post [excerpt] => Pert nyert a német Uniper korábbi hosszú távú beszállítója, a Gazprom ellen. A Reuters hírügynökség azt írja, a nyertes per lehetővé teszi a német vállalatnak, hogy szerződést bontson a Gazprommal, ami precedenst teremthet más cégek számára is. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1718268060 [modified] => 1718226988 ) [title] => Több mint tízmilliárd eurós pert bukott a Gazprom [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=49399&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 49399 [uk] => 49448 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 49400 [image] => Array ( [id] => 49400 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153.jpg [original_lng] => 126223 [original_w] => 960 [original_h] => 640 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/giua-the-kho-chong-kho-cua-khung-hoang-nang-luong-duc-bao-tin-cuc-vui-20221210091153.jpg [width] => 960 [height] => 640 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1718303817:8 [_thumbnail_id] => 49400 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2831 [translation_required_done] => 1 [_oembed_34ca3f76678d24eed6057ae0808678fa] =>
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Az Uniper német energetikai konszern beperelte a Gazprom exportot, hogy kompenzálja az idén alulszállított orosz gázból eredő veszteségeit – közölte a vállalat közleményében. Az Uniper a becslések szerint az orosz gáz pótlására legalább 11,6 milliárd eurót költött.
Klaus-Dieter Maubach, az Uniper vezérigazgatója a szerdai düsseldorfi rendezvényen jelentette be: „az Uniper választottbírósági eljárást kezdeményezett az orosz Gazprom export vállalat ellen egy nemzetközi választottbíróságon”.
A Stockholmban tartandó perben az Uniper kártérítést követel a Gazprom exportból június óta nem szállított gázmennyiségek miatt a vállalatnak okozott veszteségekért. Az Uniper arra kényszerül, hogy magasabb áron vásároljon helyettesítő gázt annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a korábban megállapított árak és mennyiségek alapján a fogyasztókkal szemben vállalt ellátási kötelezettségét.
Az Uniper becslése szerint a kiesett orosz gáz pótlására eddig legalább 11,6 milliárd eurót költöttek, ezek a költségek pedig 2024 végéig tovább nőnek.
Jelentős anyagi veszteségünkért kártérítést kérünk ebben az eljárásban. Olyan gázmennyiségekről beszélünk, amelyekről a Gazprommal szerződésben állapodtunk meg, de nem szállítottuk le őket, és amelyek pótlására rendkívül magas piaci áron kellett és kell vásárolnunk – mondta az energiaipari csoport vezérigazgatója.
A Gazprom Export megerősítette, hogy a német Uniper vállalat választottbírósági eljárást kezdeményezett. „Jelenleg tanulmányozzuk a beérkezett követelést, és a jogi keretek között megvédjük érdekeinket. A Gazprom Export nem ismeri el a szerződésszegést és az Uniper kártérítési igényének jogosságát” – közölte az orosz vállalat.
Az Uniper korábban szerződésszegésnek minősítette a Gazprom által bejelentett vis maior gázszállításokat, és ezzel kapcsolatban lehetséges jogi lépéseket jelentett be.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.