Spanyolország március 30-tól feloldja az Egyesült Királyságból érkező turisták beutazási tilalmát, számoltak be az európai információs kiadványok.
Mindenkinek, aki a Spanyol Királyságba szeretne ellátogatni, 72 órán belül elvégzett negatív Covid-tesztet kell felmutatnia – PCR, TMA vagy LAMP. Ugyanakkor a brit turistáknak nem kell karanténba vonulniuk érkezésükkor.
Spanyolország az az ország, ahová előszeretettel látogatnak el a brit turisták, a központi hatalom korábban arról számolt be, hogy készen áll a vendégül látni őket ezen a nyáron azzal a feltétellel, hogy vagy beoltják magukat, vagy negatív PCR-tanúsítvánnyal rendelkeznek.
Általánosságban elmondható, hogy Spanyolország az egyik kulcsfontosságú turisztikai ország a világon, a járvány előtt több millió turista látogatott ide az EU-s országokból (többek között az Egyesült Királyságból, amely akkor még az EU tagja volt) valamint a világ más országaiból. Így Spanyolország, csupán csak a turizmusból tudta előteremteni a GDP 12% -át.
Meg kell jegyezni, hogy a spanyol hatóságok ezen döntésére hatással volt az a tény, hogy a brit Covid elleni oltási program (az Egyesült Királyság felnőtt lakosságának több mint fele már megkapta a vakcina első adagját) sikeres, és ezt mintegy alátámasztja a megbetegedések számának hirtelen csökkenése is.
Egyébként Spanyolország mellett számos más ország is feloldotta a belépési korlátozásokat a briteket illetően. Például vasárnap Németország oldotta fel a repülési tilalmat, hétfőn pedig Pakisztán enyhítette az Egyesült Királyságból való beutazás korlátozásait.
Emlékeztetőül, Spanyolország is úgy véli, hogy az oltási útlevél bevezetése jelentősen leegyszerűsíti az országok közötti utazást. Az oltási útlevél bevezetését aktívan támogatja az Európai Unió, amely szintén nagyon aktívan dolgozik ezen kérdések megoldásán, mivel az európai tisztviselők úgy véli, ez a lépés „jelentősen leegyszerűsítené azon EU-s állampolgárok országok közötti mozgását, akik már megkapták a védőoltást”.
A spanyol kormány támogatja ezt a kezdeményezést, megjegyezve, hogy a dokumentum lehetővé teszi az idegenforgalmi ágazat megnyitását. Többek között Maria Reyes Maroto, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter feltételezi, hogy „a covid-útleveleket már május 19-től bevezetésre kerülhetnek”. Ha ez megtörténik, Spanyolország egy nagy méretű fesztivált rendezhetne, amely turisták ezreit vonzotta a világjárvány előtt”. Maroto asszony arról is biztosított, hogy Spanyolország mindent megtesz annak érdekében, hogy a covid-tanúsítvány teljes mértékben működőképes legyen.
Az Unió számos országa támogatja covid-tanúsítvány bevezetésének ötletét. És azt is tudják, hogy ez a lépés negatívan hatást válthat ki egyes EU-tagállam és állampolgáraik körében. Ugyanakkor készen állnak a bevezetésére a hivatalos Brüsszel beleegyezése nélkül is.
Az oltási útlevél bevezetésének hívei azzal érvelnek, hogy ez jelentősen leegyszerűsítené az turista és üzleti utazásokat azon EU-s állampolgárok számára, akik már megkapták a védőoltást.
Had a productive conversation with ?? #DefMin Margarita Robles. Grateful for your support & for being the 1st to provide Hawk systems to make our skies safer. Look forward to the new military aid package that will arrive soon. Our cooperation will result in our common victory!
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR
— S p r i n t e r F a m i l y (@SprinterFamily) May 30, 2023
„A koronavírus alapvetően megváltoztatja az emberek utazási és üzleti tevékenységét, még a világjárvány vége után is. Úgy gondolom, az üzleti utazások több mint 50%-a, illetve az irodában töltött idő több mint 30%-a el fog tűnni” – közölte kedden Bill Gates.
A Microsoft társalapítója azonban ennél is továbbment, és azt jósolta, hogy a légitársaságok részéről nagyon nehéz lesz üzleti utazásra „csábítani” az embereket most, hogy az otthoni munkavégzés egyre elfogadottabb és működőképesebb dolog. „Egyes vállalatok ráadásul rendkívül szigorúak lehetnek a személyes találkozók csökkentésére irányuló erőfeszítéseik kapcsán” – tette hozzá.
A járvány jelentősen mérsékelte a légi utazási igényeket; ez különösen igaz a jövedelmező üzleti utak tekintetében. A vírus előtti üzleti utasok az amerikai légitársaságok bevételeinek felét, de az utazásoknak csupán 30%-át tették ki – állítja a legtöbb amerikai fuvarozót képviselő Airlines for America ipari csoport.
[type] => post
[excerpt] => „A koronavírus alapvetően megváltoztatja az emberek utazási és üzleti tevékenységét, még a világjárvány vége után is. Úgy gondolom, az üzleti utazások több mint 50%-a, illetve az irodában töltött idő több mint 30%-a el fog tűnni”
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1605787560
[modified] => 1605741033
)
[title] => Ez vár ránk a koronavírus után Bill Gates szerint
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=8252&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8252
[uk] => 8270
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 8253
[image] => Array
(
[id] => 8253
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates.jpg
[original_lng] => 24032
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/bill-gates.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1605789506:3
[_thumbnail_id] => 8253
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 5263
[translation_required_done] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7300
[1] => 7302
[2] => 2570
[3] => 7301
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bill Gates
[1] => otthoni munka
[2] => utazás
[3] => üzlet
)
)
[3] => Array
(
[id] => 3731
[content] =>
Hat ország állampolgárai
utazhatnak üzleti céllal Magyarországra a Magyar Közlönyben megjelent
kormányrendelet szerint.
A kormányrendelet értelmében Csehország, Lengyelország, a
Koreai Köztársaság, Németország, Ausztria és Szlovákia állampolgárai üzleti
utazási céllal a felsorolt országok területéről korlátozás nélkül beléphetnek
Magyarországra.
A korlátozás nélküli belépés a felsorolt hat országban tett
üzleti útról érkező magyar állampolgárokra is vonatkozik, ha olyan belföldi
vagy cseh, lengyel, koreai, német, osztrák, szlovák társaságok dolgozói,
amelyek a hat állam legalább egyikében bejegyzett további gazdasági társasággal
vállalkozási viszonyban állnak.
Magyarország határait a koronavírus-járvány miatt a
hatóságok a kormány döntése alapján március 17-től zárták le és külföldi
állampolgárok csak bizonyos esetekben léphettek be az ország területére.