A megoldatlan kérdésekre vonatkozó javaslatait várja Ukrajnától az IMF

A megoldatlan kérdésekre vonatkozó javaslatait várja Ukrajnától az IMF

11:41 Február 27, 2021

Gazdaság 2899 2 хвилини

Українська

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelési missziója, amely az elmúlt hónapban virtuális módban dolgozott az ukrán hatóságokkal, eredményes volt, de maradtak megoldatlan kérdések, kommentálta az Ukrajnai helyzetet Gerry Rice, az IMF sajtóirodájának igazgatója csütörtöki tájékoztatóján.

„Politikai kérdések széles skáláját vitattuk meg, többek között kiemelve a Nemzeti Bank tevékenységének megerősítését, a bankfelügyeletet, az átszervezéseket (bankok), a költségvetési hiányt, a fiskális kockázatokat és az igazságszolgáltatás integritásának megerősítését” – közölte az IMF képviselője.

Ugyanakkor eredményesnek nevezte a folyamatban lévő készenléti program eredményeinek megvitatását, egyben hozzátette: „néhány kérdés megoldatlan maradt”.

Rice megjegyezte, hogy az IMF további részleteket, valamint konkrét javaslatokat vár a kérdésekkel kapcsolatban. „Várakozással tekintünk a hatóságokkal való együttműködésre és a megbeszélések folytatására” – mondta Rice.

2020. május 21-én az IMF és az ukrán kormány előzetes megállapodást kötött egy újabb Stand-By hitelprogram indításáról Ukrajna számára. A megállapodás 5 milliárd USA dollár utalását írja elő, a programot 18 hónapra tervezték. Az IMF kihangsúlyozta, hogy a program segíti Ukrajnát abban, hogy hatékonyan legyőzze a koronavírus-válság a gazdaságban és az egészségügyben okozott következményeit.

A múlt év decembere és 2021. február 13-a között az IMF felülvizsgálta a Készenléti programot, de személyzeti szinten nem született megállapodás. Ukrajna a maga részéről megígérte, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket az IMF-program felülvizsgálatának befejezéséhez.

DZSERELO

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei