karpat.in.ua

Új lehetőségek a Gyija alkalmazásban: adózás, petíciók, lakcímbejelentés

A Digitális Átalakulási Minisztérium bemutatott 10 új szolgáltatást, melyek már elérhetőek az ukrán állampolgárok számára online.

A hivatal elmondása szerint 2024-ig minden publikus szolgáltatást digitalizálnának, mely által a sorban állások helyett otthonról is megoldhatjuk az ügyintézéseket.

A Gyijában megjelent a lakcímváltoztatás lehetősége, a szolgáltatás már elérhető Kijevben, Harkivban, Vinnicjában, Luckban, Rivnében, Krivij Rihben és Mariupolban. Az év folyamán az ország egész területére kiterjesztik.

Az alkalmazásba már az ID-kártya segítségével is be lehet lépni, hiszen elérhetővé tették benne az elektronikus aláírást és az NFC-belépést.

A vállalkozások QR-kódot kaptak, melynek segítségével minden hivatalos okmányt meg lehet osztani online, ezenkívül ezentúl elektronikus építkezési engedélyt is lehet igényelni.
A Gyija már elektronikus petíciók létrehozását is támogatja, melyeket meg lehet tekinteni és támogatni is lehet az alkalmazásban. Jó hírrel szolgáltak továbbá a járművezetőknek is, hiszen be lehet adni igényünket a jogosítványcserére.