Xiaomi: egy amerikai bíróság feloldotta a céggel szemben korábban megállapított korlátozásokat

Xiaomi: egy amerikai bíróság feloldotta a céggel szemben korábban megállapított korlátozásokat

18:13 Május 26, 2021

Gazdaság 1801 2 хвилини

Feloldotta a Xiaomi kínai okoseszközgyártóval szembeni korlátozásokat egy washingtoni bíróság helyi idő szerint szerdán, miután semmissé nyilvánította az amerikai védelmi minisztérium korábbi minősítését, miszerint a cég üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel – adta hírül szerdai közleményében a Xiaomi.

A bírósági határozat értelmében amerikaiak ismét vásárolhatnak és birtokolhatnak Xiaomi részvényeket.

„A vállalat ismételten megerősíti, hogy egy nyitott, átláthatóan működő, nyilvánosan működő tőzsdei részvénytársaság, amely teljesen független mind működése, mind vezetése tekintetében” – hangsúlyozták közleményükben.

A Xiaomi – valamint több más kínai tisztségviselő és vállalat – elleni amerikai szankciókat még Donald Trump volt amerikai elnök jelentette be január 15-én, mindössze öt nappal az elnöki poszton őt követő Joe Biden hivatalba lépése előtt. A Xiaomi mellett további nyolc olyan kínai cég került fel akkor az amerikai védelmi minisztérium szankciós listájára, amely a Pentagon szerint üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel. Ezeket a kínai cégeket Washington beruházási tilalommal sújtotta, vagyis amerikaiak nem vásárolhattak bennük részesedést, akiknek pedig már volt, november 11-éig meg kellett válniuk részvényeiktől. A Xiaomi a szankciók hírére reagálva már akkor közölte, hogy nem tulajdonosa a hadsereg, és semmilyen módon nem is befolyásolja a működését.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei