Megszületett a megegyezés a britek és az EU halászati vitájában

Megszületett a megegyezés a britek és az EU halászati vitájában

15:21 Június 3, 2021

Gazdaság 2499 3 хвилини

Українська

„Megállapodtunk a halászati lehetőségekről az EU–brit kereskedelmi egyezmény alapján. Ezzel kiszámíthatóvá válik az, hogy a halászflották milyen zsákmányra számíthatnak 2021-ben. Ez jó a halászoknak, a kikötőknek, a tengerparti településeknek és a tengeri erőforrások fenntartható kihasználásának is. Ez azt is bizonyítja, hogy a felek a csatorna két partján meg tudnak állapodni, ha akarnak” – jelentette ki az Európai Unió halászati biztosa.

Virginijus Sinkevicius biztos elmondta, hogy ez 75 teljes halászzsákmányt jelent, melyet a felek megosztanak. Az egyezmény szabályozza a mélytengeri halászatot is. A tárgyalások január óta tartottak, és csak most vezettek eredményre.

A brit kereskedelmi miniszter építi a kapcsolatokat Brüsszellel. Greg Hands nem olyan, mint ahogy a brit minisztereket elképzelik – írja a brüsszeli Politico. Először is nemcsak angolul beszél, hanem franciául és németül is. Ezenkívül csehül és szlovákul is megérteti magát. Erre szükség is van, mert szépen sorban tárgyal mind a 27 uniós tagállam kereskedelmi miniszterével.

„Nemcsak a kereskedelmi egyezményekről van szó. Kellenek a személyes kapcsolatok is. Sohasem lehet tudni, hogy mikor kell beszélnem Németország kereskedelmi miniszterével” – mondta Greg Hands a Politico munkatársának.

„Nagy-Britanniának olyan országnak kell maradnia, amely pártolja az üzleti életet” – tette hozzá. A kínaiak már megtalálták az utat a britek felé: Németországot megelőzve Kína lett Nagy-Britannia első számú kereskedelmi partnere, miután 66%-kal növelte exportját a brexit után Nagy Britanniába.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei