2023-ban tervezi bevezetni Bulgária az eurót

2023-ban tervezi bevezetni Bulgária az eurót

21:15 Január 26, 2020

Gazdaság 1707 3 хвилини

Egy bolgár rádiónak nyilatkozva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője vasárnap közölte: Teljesen előre látható, hogy Bulgária a terveknek megfelelően idén tavasszal csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez, 2023-ban pedig belép az euróövezetbe.

Bulgária, amely 2007 óta tagja az Európai Uniónak, azzal számol, hogy idén április végéig csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és 2023-tól bevezeti az eurót. Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát.

Krisztalina Georgieva a bolgár nemzeti BNP rádiónak nyilatkozva egyebek között azt mondta, hogy szerinte minden a terveknek megfelelően alakul Bulgária euróövezeti csatlakozása kapcsát.

Hozzátette, hogy a napokban Davosban azt mondta neki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy nagyon pozitívan tekint Bulgária csatlakozási tervére, és hogy úgy tűnik, az euróövezet ülésein hamarosan bolgárul is beszélnek majd.

Az IMF bolgár származású vezetője szerint az euróövezetbe történő belépéssel nyerne az ország, nőne monetáris biztonsága és védelmet kapna a globális kihívásokkal szemben.

Bulgária teljesíti az euró bevezetésének főbb kritériumait, államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció, és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa. Ugyanakkor az EU legszegényebb állama és a felmérések szerint az egyik legkorruptabb is.

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sávközép körül.

Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak (EKB) és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére is szükség van.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei