karpat.in.ua

Több mint 5 milliárd hrivnya költségvetési pénzt költ Ukrajna a függetlenség 30. évfordulójának ünnepségeire

Az ukrán függetlenség 30. évfordulójának méltó megünneplésére a kormány a központi és helyi költségvetésekből 5,423 milliárd hrivnyát fordít – adta hírül a strana.ua hírportál a Pénzügyminisztériumra hivatkozva.

A jelentés szerint a kormány korábban rendeletet hozott Ukrajna függetlensége 30. évfordulója megünneplésére irányuló intézkedésekről és előkészületekről. A dokumentumhoz mellékelt pénzügyi-gazdsági számítások szerint az állami és a helyi költségvetésekből 5 423,2 millió hrivnyát kell kiutalni az évfordulós rendezvények szervezésére és lebonyolítására.

Mint hírportálunk is beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök évértékelő sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Ukrajna háromnapos ünnepléssel méltatja 2021. augusztus 22–24-én függetlensége 30. évfordulóját, ami szerinte örökké emlékezetes marad az ukránok számára.Elmondása szerint az ünneplés első napján, augusztus 22-én megalapítják az Ukrajna hírét a világban öregbítő legendás ukrán nagyságok díját. Ugyanezen a napon lesz a kitüntetések átadása és a koncert, valamint a találkozók a külföldi országok vezetőivel. Augusztus 23-án, az állami lobogó napján a többi között nagy zászlókat vonnak fel a megyeszékhelyeken, s a vásznak ott is maradnak. Ugyancsak ezen a napon tartják a félsziget deokkupációjáról a Krími Platform első csúcstalálkozóját. Augusztus 24-én katonai parádé lesz Kijevben a Majdanon és Odesszában, este pedig az ukrán könnyűzene csillagai adnak koncertet az Olimpiai Stadionban.

(vb/strana.ua)