karpat.in.ua

A Brexit javít az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kapcsolatán

Hatalmas előnyökkel fog járni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok számára a brit európai uniós tagság közelgő megszűnése – jelentette ki az amerikai külügyminiszter csütörtökön Londonban.

Mike Pompeo a brit kollégájával közösen tartott tájékoztatóján derűlátóan nyilatkozott a szigetország jövőjéről, kiemelve, hogy az uniós tagság számos területen korlátozta az Egyesült Királyságot.

„Látni fogják az ennek eredményeként nemzeteink számára nyíló hatalmas előnyöket” – fogalmazott, hozzátéve, remélhetőleg még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt tető alá tudja hozni a jövőbeli kereskedelmi egyezményt.

Hangsúlyozta, az amerikai–brit titkosszolgálati információmegosztás továbbra is mély és erős marad, és reményét fejezte ki, hogy az új generációs technológiák biztonságosak lesznek.

Emellett pedig Kína növekvő globális befolyásának veszélyeire figyelmeztetett, s napjaink központi fenyegetésének minősítette a Kínai Kommunista Pártot, amely szerinte nagy kihívás a nyugati demokratikus értékek védelme szempontjából. Hozzátette, meg kell tenni mindent, hogy a XXI. században is meghatározóak maradjanak ezen alapértékek.

Egyes amerikai szenátorok korábban úgy vélekedtek, hogy veszélyeztetheti az információmegosztást, hogy a brit hatóságok engedélyezték a kínai Huawei részvételét az ország ötödik generációs mobiltávközlési hálózatának (5G) kiépítésében.

Pompeo is aláhúzta, hogy ezzel London jelentős kockázatot vállalt, de közölte, bízik abban, hogy sikerül majd megoldást találni a nézetkülönbségekre ezen a téren.

Az amerikai külügyminiszter a délután folyamán Boris Johnson brit kormányfővel is tárgyalni fog.

Biztonsági megfontolásokból korábban mások mellett az Egyesült Államok és Ausztrália is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a Huaweit, rámutatva, hogy Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit. Ezt a kínai kormány tagadja.

Az Egyesült Királyság az első ország, amely kilép az Európai Unióból, erre közép-európai idő szerint pénteken éjfélkor fog sor kerülni.

(hirado.hu)